District Line
BVE-seknek illetve a metrók szerelmeseinek sokat mondhat a cím. Igen, a londoni metróvonalak egyikéről lesz szó ebben az írásban: Albert Gábortól jött az infó, hogy Rail Simulator alá készülőben van a District Line, sőt, a legelső verziója már le is tölthető (regisztráció szükséges). Nyilván meg is tettem és kis szenvedés után itthon fel is telepítettem.
Ahogy az várható volt, illetve előzetesen Gáborral tippelgettük, a pálya főleg már meglévő objektumokat használ, igazából a pálya vonalvezetése illetve a hangulat megteremtése lehet az érdekes benne. Wimbledon környékén irányíthatjuk a vonatunkat, alig két megállótávolságban. Ebből is kiderül, hogy még nagyon az elején van a készítő az építkezéseknek. Vélhetően az hozta meg hozzá a kedvet, hogy az Isle of Wight kiegészítő tartalmazza a 483-as sorozatú motorvonatot, ami korábban 1938 Stock-ként rótta a londoni metróvonalakat.
Vonjuk is le gyorsan a következtetést: akinek nincs meg az IoW add-on, az bizony nem fog tudni vele játszani. Mondjuk most még túl sokat nem is vesztetek vele. Megjegyzem, mindjárt az első menetemen kisiklottam a 6 kocsis(!) szerelvényemmel a legelső ívben, ugyanis még a pályasebesség sincs beállítva, az ív pedig túl szűknek bizonyult. Sebaj, lesz ez még jobb is. Remélem.


(2 votes, average: 4.00 out of 5)
Szia én le töltöttem és regisztráltam de nem tudom fel telepiteni hogy kell köszi
Első kérdés: megvan-e az Isle of Wight kiegészítő?
Második kérdés: feltelepítetted-e az Mk1 csomagot, illetve a Developer Tools-t? Ez utóbbiban van ugyanis a Package Manager (ha jól emlékszem), ami segít kicsomagolni és a helyére illeszteni a letöltött .rpk file-ból a hozzávalókat. Úgy nem fog működni, ha csak simán kicsomagolod az rpk file-t, legalábbis nálam nem ment, csak utána jutott eszembe a Package Manager-es megoldás.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
2012.2.1
International Toy Fair, Nürnberg
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum