Főoldal » Énblog, Lapszemle, Könyvbemutató, Modellvasút, Virtuális Vasút

Modellvasút-tervezés számítógéppel

IST 2008 október 18 1 megjegyzés

Megjelent a Cser kiadó szokásosnak mondható éves könyve vasútmodellezési témában, amely ezúttal a számítógépek felé próbál nyitni. Ulrich Lieb műve ismertet néhány alapvető tudnivalót a PC-kkel kapcsolatban, valamint bemutat számos olyan szoftvert, amellyel a modellvasúti pályánkat tudjuk megtervezni, irányítani a járműveinket, katalogizálni azokat, illetve néhány tippet is kapunk például a terepasztal hátterének nyomtatásához. Emellett egy fejezet foglalkozik a virtuális vasútmodellezéssel, valamint az internettel, különös tekintettel például az árverésekre.
A könyv számomra azért is volt érdekes, mert jól észrevehetően az író nem feltétlen híve a számítógépeknek, viszont megtalálta azt a néhány területet, amelyben a gép a segítségére tud lenni. Szintén pozitív, hogy nem utasítja el élből a virtuális modellezést, hiszen nagyon is tisztában van vele, hogy akár ez is segítheti a gyerekeket idővel a hagyományos vasútmodellezés vagy a nagyvasút felé terelgetni.
És hogy egy kicsit “haza” is beszéljek: a könyv elkészítésében valamennyire én is résztvettem, a lektorálás miatt engem tessenek kritizálni, nem beszélve az itt-ott lecserélt magyar témájú képernyőmentésekről, valamint a Szimulátorozás Magyarországon alfejezetért is. Ez utóbbiban néhány itthon is használt programot (MSTS, Rail Simulator, Zusi, BVE, Trainz) mutatok be néhány mondatban egy-egy képpel és jópár hasznos linkkel egyetemben, amennyire a helyszűke engedte.
A könyv mind a kiadónál, mind az ismertebb áruházakban kapható.

4 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 5 (4 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    Benbe mondta:

    Ez biztos nagyon jó könyv lesz. A német nyelvű tervezőprogram működésének kitalálásával én is sok időt eltöltöttem, pedig elvileg “értek a számítógépekhez”. Külön örvendetes, hogy a kiadó ügyesen választott lektort, és még képeket lecserélni, hozzáírni is engedett. Gratula!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.