Főoldal » Építés, Modellvasút

Modulépítés 6.

crash 2008 október 29 Nincs megjegyzés

Kissé megkésve számolok be a múlt heti haladásról. Csak pénteken tudtam alkotni, akkor is egyedül kísértettem csak benn a klubban- de legalább nem lépett senki a Másik lábára. Főként a modulkeretekkel foglalkoztam, rosszul összerakott kereteket javítottam, és egy domboldalas modulkeretet készítettem.

Volt néhány modul, aminek a ragasztása korrekcióra szorult, ezeket kiegészítettem, azonban most másról akarok írni. Korábban említettem, hogy a mostani modulok alapvetően síkvidéki jellegűek lesznek. Igen, de azért némi cifraságot’ vigyünk bele, legyen már némi dimb és domb – az alföld sem egészen sík mindig. Előző modulépítős postomban beszámoltam a zsombékosnak tervezett modul építésének kezdeteiről. ennél a modulnál ezt a gondolatot fordítottam ki: mi lenne, ha a pálya egyik oldalán egy kis domb lenne?

A modul építéséhez az egyik oldalfalhoz szélesebb anyagot használtam, mert úgy terveztem, hogy a dombnak csakegy részét jeleníttem meg – így a modul szélénél az oldallapnak igazodnia kell a dob keresztmetszetéhez. 

A keret száradása után formára kellett vágni a modul oldalát, mivel a modulcsatlakozásoknak síkban kell lenniük. Előrajzoltam formát – igyekeztem nem túl szimmetrikusra venni a lankák formáját, mert a valóságban a természeti erők ritkán alkalmazzák a szimmetriát a földfelszín kialakításánál. Az előrajzolással minden bajom volt… az impregnált rétegelt lemezre nem igazán fog a ceruza – Robihamégegyszerilyetveszel – de igyekeztem követni a vonalat a dekopírfűrésszel. Most is igaz a múlkor is említett dolog: minél kisebb fogú, fához való fűrészlappal dolgozzunk, és nagy fordulatszámon, és nem túl erősen tolva a gépet. Végereményt az alsó képen lehet látni.

4 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 5 (4 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.