Főoldal » Amerikai vasút, Címlap, Modellbemutató, Modellvasút

E-örö, E-bódottá: N-es E7-esek a Precision Craft Models-től

gxy 2008 december 11 3 megjegyzés

Annak idején Crash blogjába már küldtem egy-két fényképet új N-es modellekről; ezt a hagyományt folytatom most a Precision Craft Models (http://www.precisioncraftmodels.com) E7-eséről szerzett első benyomásaimmal. Hogy előrebocsássam: ezek az első élmények annyira meggyőzők voltak, hogy ezt a cikket még aznap elkezdtem írni, amikor kézhez vettem a sorozat két példányát.

PCM márkanév alatt a közelmúltban kerültek piacra többek között N-es modellek is, amelyek minőség, részletesség szempontjából a sorozatgyártott műanyag modellek Amerikában szokásos színvonala fölé céloztak egy kicsivel: az Intermountain modellekhez hasonlóan sok rajtuk a külön darabként felrakott részlet, amit opcióként gyárilag beépített DCC és LokSound egészít ki. Első N-es sorozatuk az EMD E7-ese volt NYC, UP, GN, CB&Q, SP, PRR és B&O festésben, az adott vasútra jellemző részletekkel. Így például a UP modelleken nagy pályaszámtáblák vannak, a PRR gépeken pedig rajta van a Train Phone antenna. Nemsokára itt lesz a második E7-es sorozat is, és ha betartják az ígéretüket, 2009-ben már E8-asok és ALCO PA/PB-k is kaphatók lesznek.

A modellekről több helyen is olvastam már igen pozitív bírálatot; a tetszetős megjelenés mellett elsősorban a jól sikerült hangmodult illették a legtöbb dicsérettel. Régóta kedvet kaptam egy UP E7-párosra; ettől sokáig csak a gépek ára tartott vissza. A DCC-vel és hangmodullal felszerelt gépek darabja ugyanis általában 200 USD körül van, az egyszerűbb kivitelé, ha még el nem kapkodták, 100 USD körül, a dummy modelleké pedig ez utóbbinál csak 20-25 dollárral kevesebb. Nemrég azonban egy online bolt olcsón kínált egy maradék E7A dummyt és egy DCC és hang nélküli E7B-t; itt volt hát az alkalom, hogy közelről is megnézhessek két PCM-modellt.

Az első, ami a modellek átvételekor feltűnt (azon kívül, hogy a küldemény most tényleg valóban megérkezett), az a csomagolás mérete: minden egyes egységet akkora dobozba raknak, amekkorában egy ABA készlet is bőven elférne. A doboz egyébként vastag színtelen polisztirol, amiben szivacsbetét védi a modellt a sérülésektől; ez hosszabb szállítás esetén se dörzsöli le a festéket (mint ahogy az például a régebbi, fóliabélés nélküli Life Like-dobozoknál megesett), és nem kelti azt a kényszerképzetet sem az emberben, hogy a betétről szőrök válnak le és belehullanak a fedetlen mechanikába (ahogy az az Intermountain modelleknél lenni szokott). A modellek ezen kívül még egyszer gondosan be vannak csomagolva fóliába, és a dobozban egy-egy zacskó silica gel mellett egyéb kiegészítőket is találhatunk, például kapocs helyére berakható fedelet a pályakotróra, vagy tapadógyűrűket.

És atomtámadás ellen is véd ez?

A tekintélyt parancsoló csomagolás kivesézése után nézzük a modellek küllemét! Első ránézésre az újabb Life-Like termékektől megszokott minőségű műanyag modellnek nézhetjük a gépeket, igaz, a rácsok kidolgozása inkább még a valamivel durvább Con-Cor mozdonyokat idézi. Ám ha ezen az egy apróságon túltesszük magunkat, hamar szembe tűnik, hogy miben múlja felül az eddigi etalont: sok részletet külön darabként raktak a műanyag mozdonyszekrényre, így pl. a kapaszkodókat, az adott vasúttársaságnak megfelelő pályakotrókat. Ahol szükséges, ott az antennák (PRR) és az utólag tákolt hófogók is a helyükön vannak (UP E8-asokon, igaz, ezt még csak katalógusképen láthattam). Külön említést érdemel, hogy nagy szériában gyártott műanyag N-es mozdonyon először a PCM-nél találkoztam azzal, hogy a gépek közti átjárók homlokfalai mozognak és egymáshoz is illeszkednek.

Make it big and kick it into place

A feliratok általában vannak olyan élesek, mint a festés csúcsát jelentő újabb Life-Like és Kato modelleken; ez alól talán csak a matricázott elemek jelentenek kivételt (hát hiába, az nem géppel megy). A rendelkezésre álló UP gépek színeit jól választották meg, a csíkok határai élesek, a festékréteg példásan vékony. Vessük bátran össze ez utóbbit néhány durungmázolású Minitrix és Brawa csodával … németeim-mérnökeim még dolgozhatnak egy kicsit a modellen!

Olyan jó szép bordák közül nézni a valót…

A külső után jöjjön a mechanika, ahol azért meg kellett kötni néhány kompromisszumot. A meghajtott B egység messze nem olyan nehéz, mint bármelyik Life-Like E-unit; a mozdonyszekrényt leemelve ki is derül, hogy miért. A DCC és a hangmodul elhelyezésének ugyanis az lett az ára, hogy a fémváz közepén jókora üres helyet kellett hagyni. Az emiatt hiányzó súly sajnos tapadógyűrűk használatát követeli, és az elektronikának fenntartott hely azt se tette lehetővé, hogy olyan nagy lendítősúlyok legyenek az egyébként csendes futású motoron, mint akár a Life-Like, akár a Kato hasonló modelljeiben. Az első futópróbára tehát nem mondhattam, hogy “na, ez metál”, de a kardántengellyel hajtott forgóvázak még így is komoly, precíz konstrukciónak tűnnek, vannak olyan jók, mint amivel a legendás Startrain 319-esek alatt találkozhatunk – a modell futására nem lehet sok panasz. A forgóvázakban minden tengely hajtott (ellentétben az igazi E7-esek A1A’A1A’ elrendezésével), a fogaskerekek műanyagból vannak, nagyjából tényleg az új Life-Like és Startrain mechanikákra emlékeztetnek. Érdekes, hogy a forgóvázak és a főkeret között nem a többi gyártótól megszokott csúszóérintkezőket találjuk, hanem a korai Life-Like modelleket idéző, közvetlenül beforrasztott huzalokat. A forgóvázak egyetlen, leginkább esztétikai hibájának az róható fel, hogy a kerekek elektromos érintkezése itt is a tengelyek végére szoruló vastag lemezekkel van megoldva, ami N-es méretben a mozdonyszekrényhez képest ormótlanul szélessé tudja tenni a forgóvázmaszkokat (elég összehasonlítani egy régi Life-Like GP18 és egy Atlas GP7, vagy egy Kato F-unit forgóvázait).

Derautkoszorú azé’ van benne, hogy be lesz…

…a vasaláss témája.

Az első benyomások összességében tehát kedvezők, mondhatni fellelkesítők. Ha DCC-t használnék, biztosan nem bántam volna meg, ha kiadtam volna 200 dollárt egy hangot is kiadó E7-re, pórias egyenáramos modellezőként pedig már alig várom, hogy megjelenjen a PCM E8/E9 sorozata, aminek már a katalógusképe is felveti a kérdést: vajon elsiettem volna a beszerzést, amikor az idén tavasszal megvettem a Kato UP E9-es készletét?

3 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 5 (3 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


3 megjegyzés »

  • avatar
    crash mondta:

    A forgóvázak kialakítása – áramszedés szempontjából – megegyezik a Kato és az új Hobbytrain modellekével. Engem nem a forgóváz szélessége zavar, hanem a konstrukcióból adódó nehezebb tisztíthatóság. Bejáratással – mivel a tengelyvégeken a kerületi sebesség elhanyagolható kerékkarimán mérhetőhöz képest, nem dörzsöli le az esetleg odatapadt koszt. Lehet ormótlan a Trix, Fleischmann meg a LifeLike megoldása, amely a kerék tetején, vagy oldalán szedi az áramot, de sokkal biztosabb. Evvan’, nem lehet minden tökéletes. De akkor is piszok jól néz ki ez a PCM gép :)

  • avatar
    IST mondta:

    Érdeklődve kérdezem: fogod koszolni a modellt, vagy így használod majd? Ha az előbbi, akkor kíváncsi lennék majd a végleges állapotára is, nekem kicsit rikítónak tűnik ez a sárga. :-)

    (OFF: Látom a Kispál azért játszik nálad is…)

  • avatar
    gxy ( a szerző ) mondta:

    Áramszedők kialakítása részirül: további hátrány, hogy állati nehéz új forgóvázmaszkot építeni ilyen elrendezés mellett, mert a kontaktok rászorításához ajánlott egy darabból kiönteni. Ez legfeljebb annyira lehet kellemes, mint a spanyolcsizma. Egyébként sajnos a LL újabb eresztéseiben is ez a megoldás, lásd FA1, új FA2, C-liner, split frame-es BL2, ilyenek.

    Koszolás: Egyelőre nem tervezem koszolni, mint ahogy használni se nagyon, ideje nagy részét vitrin-szintű ojjektumként fogja tölteni. A színe egyébként a valóságban jó, max. azért tűnik rikítónak, mert szuboptimális volt a fényforrás, és utólag csak ilyenre sikerült korrigálni a színeket. A PCM színei egyébként inkább eltalálják a UP-t, mint a LL-é, ahol a sárgában túl sok a piros, a szürke meg gyakran túl sötét (mint ahogy az Atlasnál meg túl világos, utyhoty nem mutat jól egymás mellett egy Atlas GP7 és egy LL SD7).

    Amit viszont fogok koszolni, az a New England-i téma lesz: Arkham & Miskatonic Railroad, meg pár környékbeli iparvasút, egy turistavonal stb. Ez utóbbiak a Cockerill motorokkal kavaró Marsh & Waite Shipbuilding révén leginkább különféle iszonyt keltő ex-Baldwin szörnnyel fogják fertőzni az egyébként is nyomott légkört.

    Kispál: ez _is_ játszik. Durvább kontextusokban is: http://galaxy.impulzus.com/tmp/preview/halalvan/halalvan_080901.pdf

    (b0csesz)

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.