Főoldal » Vasút, Vasúti hír

200 DMU a briteknek

IST 2009 január 13 3 megjegyzés

virginclass221A brit kormány meghívásos tendert hirdetett, hogy befektessen 300 millió fontot (le sem merem írni: 100 milliárd forintot) 200 új dízel motorvonat (DMU) beszerzésére, amelyek a tervek szerint 2012-ben állnak majd forgalomba a First Great Western, a Trans-Pennine Express illetve a Northern személyszállító vállalkozások által uralt vasúti hálózatokon. A meghívást a következő vasúti járműgyártók kapták: Bombardier Ltd, CAF, CSRE Ltd (talán nem mond sokat így, Chinese Sourced Railway Equipment, azaz gyakorlatilag kínai gyártó), Hyundai Rotem Company.
Az ajánlattétel határideje idén február 16, a nyertes áprilisban kerül kiválasztásra. A cégek közül a Bombardier az egyetlen akinek futnak dízel motorvonatai a briteknél, míg a CAF és a Rotem Írországban volt eddig érdekelt. A CSRE és a Hyundai pedig most kíván betörni a piacra, amelyben valószínűleg szerepet játszott az, hogy a Hitachi nyerte el a szállítási lehetőséget a Class 395-ös “Javelin” motorvonataival a nagy sebességű hálózatra. Ennek a járgánynak a futópróbái egyébként már tartanak, a cél velük elsősorban a londoni olimpia jobb kiszolgálása lesz.
(A kép illusztrációként egy Class 221-es Super Voyager dízel motorvonatot ábrázol. Nygma fotója Euston-ból.)

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


3 megjegyzés »

  • avatar
    Nygma mondta:

    Szép összeg. És mit fognak ezekkel kiváltani? Turbostarokat?

    Lehet a MÁV-nak meg kene venni a régi motorvonatokat a BZk a Dácsia+BHV vonatok kiváltására. :smile:

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Az a baj, hogy más az űrszelvény egyrészt, másrészt meg a brit motorvonatok magasperonhoz készültek, így a MÁV nekiállhatna normális magasságú peronokat építeni. Ami persze ütheti a jelenlegi alacsonypadlós trendet. Nem tudod mennyi lehet a különbség az ottani és az itthoni peronszint között?

  • avatar
    Nygma mondta:

    Viszont ki kisebb az űrszelveny, akkor siman oda lehet heggeszteni egy lépcsőt az ajtó alá, hogy szintbe jöjjön a magyar peronnal :lol:

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.