Főoldal » Stratégiák, Virtuális Vasút

A-Train 8 demo

IST 2009 március 3 Nincs megjegyzés

atrain8intro2009 végén érkezik előreláthatólag az A-Train program 8-as verziójának teljes változata. A fejlesztők most látták elérkezettnek az időt, hogy egy demót kiadjanak belőle, így akár ki is próbálhatjuk mit fog tudni ez a vasúti menedzser program. Aki játszott már bármelyik Tycoon játékkal, azt nem fogja túlzottan nagy meglepetés érni: az lesz a feladatunk, hogy alapvetően egy vasúti társaságot irányítva minél több pénzt keressünk úgy, hogy közben az általunk ellátott városokat is fokozatosan fejlesztjük.

A demo itthon például az [origo] Szoftverbázisából tölthető le, figyeljünk azonban arra, hogy a csomag mérete 447 megabyte, így a lassabb internetes kapcsolattal rendelkezőknek ez eltarthat egy jódarabig. Telepítés után már 610 mega helyet foglal el a merevlemezünkön. Indítás előtt érdemes lehet a beállításoknál molyolni, néhány dolgot érdemes lehet megváltoztatni a minél szebb hatás érdekében.

atrain8nappal

Talán az itt lévő képekből is kiderül, kellemes grafikája van a játéknak, gyönyörű a napszakok váltakozása, a stílushoz képest megfelelő az épületek kidolgozottsága. A bevezető videóból kiderül, hogy míg a vonatok eléggé stilizáltak, addig néhány épület a valós életből lett átemelve, így találkozhatunk a London Eye-jal, a brandenburgi kapuval vagy a Big Bennel is. Nyilván ezek alapvetően nem állnak majd rendelkezésünkre.

atrain8epitesimenu

Ahogy fentebb is írtam, egy menedzselős progiról van szó, amelynek tempója elsőre nekem okozott némi fejtörést, csakúgy mint az egész átlátása. Rengeteg lehetőségünk van, kezdve azzal, hogy akár földalatti hálózatot is kiépíthetünk odáig, hogy kedvenc focicsapatunk stadionját is felhúzhatjuk, már ha van hozzá elegendő erőforrásunk. És itt bizony nem csak a pénzre kell gondolni, biztosítanunk kell az építkezésekhez az anyagokat. Ami alapvetően jól hangzik, viszont ez kissé furcsa ízt ad a proginak: a sínek lefektetéséhez például elég ha pénzünk van. A vagyonunk számolására természetesen rendelkezésünkre áll egy rakat kimutatás, így a pénzügyi vénával rendelkezők otthon érezhetik magukat.

atrain8este

A megjelenésről bővebb adatok még nincsenek, több oldal is 2009. végére teszi, addig bőven lehet próbálgatni a játékot. Az mondjuk azért érdekes, hogy a programban szereplő vásárlási lehetőség linkje üres honlapot hoz fel, valamint a fejlesztők weboldala is inaktívnak tűnik. Nem baj, türelmesen várakozunk.

atrain8menu

A progi gépigénye: Windows 2000/XP/Vista operációs rendszer, P4 2 GHz processzor, 512 Mbyte memória (Vistánál 1 Gbyte), 128 megás videókártya.

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.