Főoldal » Fotósuli, Vonatfotózás

Képértékelés – finn vonatok

Benbe 2009 március 6 4 megjegyzés

ic2-pendolino-helsinki_k

Képértékelő műsorunkban ezúttal a finn fővárosba, Helsinkibe látogatunk el. A kép előterében egy Turkuba tartó InterCity2 vonat, a háttérben egy, a pasilai (bölei) depóból kiálló S220 Pendolino vonat látható, utóbbi a finn keresztségben az Sm3 sorozatjelet kapta.
Érdekes, hogy a VR elővárosi vonatai földszintesek, az új elővárosi közlekedési cégnek is négyrészes FLIRT-eket szereztek be, természetesen a széles nyomközre jellemző soronkénti öt üléssel. Az ottani néhány perces bruttó járatsűrűségnél ezek szólóban fognak közlekedni. A városközi közlekedésben viszont sok az emeletes kocsi, bár az elk*rt aerodinamika miatt tisztán emeletes vonat nem mehet 160 km/h-nál gyorsabban, így Lahti felé vegyesen soroznak be régi egyszintes és emeletes vagonokat.
ic2-pendolino-helsinkiDe beszéljünk a képről! A nyolcvágányos pályán szinte mindig jön valami vonat. A közelebbi kettő a legközelebbi zónahatárig, Leppävaaráig (Albergaig) menő személyvonatoké – Ilmala megállóban csak azok, és néhány gyorsított vonat áll meg. A megállóhoz remek felüljáró vezet be, onnan fotóztam.
Az eredeti terv a pasilai (bölei) üzemi pályaudvarról kijáró Pendolino lekapása volt, de hamar rájöttem, hogy egy nyolckocsis zárt motorvonat első két és fél kocsiját több zavaró-takaró objektum mögött, ilyen távolságból lefotózni, nem túl nagy teljesítmény. Ennél nekem több kellett! A szűk kijárati ívben öttel ballagó nagysebességű vonat kétszer nyolc kocsija szerencsére elég sokáig a képben maradt ahhoz, hogy ezzel az Sr2-es svájci villanymozdonnyal húzott IC2-vel közösen szerepeltethessem.

A gond ugyanis az volt, hogy az S220-as nem volt képes főszereplőként színpadra lépni ebben a beállításban. Azáltal, hogy a közeli vágányok egyikén képes voltam egy főszereplőt keríteni a képnek, az máris normális vonatfotó lett, de a háttérben a 16 kocsis Pendolino sem marad észrevétlen: célomat tehát, hogy a Helsinki Rautatieasema felé tartó forgalomba álló szupervonatot lekapjam, sikeresen teljesítettem. Egy jó fotó született, de csak azért, mert nehéz helyzetemben a szerencse (bevett szokása szerint) mellém szegődött.

Kedves olvasóinktól várjuk az értékelésre, elemzésre szánt érdekes, jól sikerült, vagy éppen kevésbé remek fotókat a Képértékelés fórumunkba!

6 votes, average: 3.67 out of 56 votes, average: 3.67 out of 56 votes, average: 3.67 out of 56 votes, average: 3.67 out of 56 votes, average: 3.67 out of 5 (6 votes, average: 3.67 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


4 megjegyzés »

  • avatar
    Ibigoo mondta:

    Miért nem kattintható a kép? :)

  • avatar
    Benbe ( a szerző ) mondta:

    Ez egy jó kérdés, az új motor telepítése óta nem megy a nagyítás.

    Itt az eredeti: http://www.vonatmagazin.hu/wp-content/uploads/2009/02/ic2-pendolino-helsinki.jpg

  • avatar
    IST mondta:

    A kép beillesztésénél (ahol mondjuk a felirat is megadható) lehet egy kattintással bemásoltatni a kép URL-ének a címét. Ha ezt megteszed, akkor kattintható a kép.

  • avatar
    Benbe ( a szerző ) mondta:

    IST: köszi, most már működik!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.