Főoldal » Fotósuli, Vonatfotózás

Utolsó lehetőség éjszakai fotózásra

Benbe 2009 március 13 5 megjegyzés

thumbJön a tavasz, és azzal a nyári időszámítás és a hosszabb nappalok, ami az éjszakai fotózás kedvelőinek a dolgát nehezíti. Ilyenkor kevesebb vonat megy sötétben, tovább is kell fönnmaradni egy jó kis reflektorcsíkos vagy naplementés fotóhoz. Ezért épp itt az ideje, hogy fölkerekedjünk, és bepótoljuk mindazt az éjszakai fotózást, amit télen elmulasztottunk, mielőtt még túl késő nem lesz!

Aztán jövő télen lehet megint folytatni…

Naplemente

Naplementés képet készíteni giccses – voltaképp minden kép, ami nem mezei mozdonyfotó, giccses valamilyen mértékben, így ezt a kijelentést nyugodtan el is felejthetjük. Amíg a közönségnek és főleg magunkna tetszik, amit csinálunk, addig nyugodtan lehet ilyesmiket is fényképezni.

A naplementés fotózásnak is külön tudománya van, amiről később szeretnék írni így most csak röviden hívom föl a figyelmet néhány dologra. A legszebb fények a napnyugta előtt kb. negyed órával véget érnek, kivéve tiszta időben, amikor az ún. arany óra hosszan elnyúlik. A nyugati ég sárga vagy arany színű, a keleti inkább lila vagy rózsaszín, így teljesen más jellegű képek születhetnek attól függően, hogy merre fordulunk.

A naplementés képek leglátványosabb vállfajai az arany órában készült becsillanásos fotók és a sziluettek. A következő, szép jelenetetmegörökítő fotó mindkét eszközt használja:

pc281470

A napnyugta késői pillanatában készült sziluett már igen fényszegény. Itt látszik, hogy sziluettfotózásban az alföldiek előnyben vannak hegyvidéki fotós kollégáikkal szemben!

pc291647_fused

A kék óra

A szürkület utáni úgynevezett kék órában a legszebbek az éjszakai fotók. Az ég már elég sötét, de nem teljesen koromfekete, hanem mélykéken dereng. Így nem egy végtelen kút a háttér, van, ami kitöltse a képet, ezért az éjszakai fotóinkat célszerű a kék órára időzítenünk. Erre egy kiváló segédeszközt kínál a kék óra idejét meghatározó bluhour.com.

Ez nem csak a bemozdulásos fotókat kedvelőknek a legjobb időszak, hanem az éles, álló vonatot ábrázoló éjszakai fotókból is így készülhetnek a legszebbek.

p2253160

Csíkok

Szeretek csíkokat fotózni, bár nem állíthatom, hogy mestere lennék a témának. A következő sorozatban az éjszakai fotózást azért választottam, mert így nem a vonat, a mozdony dominálja a képet, hanem a hamarosan lebontásra kerülő KÖKI érdekes szerekezete. Ugyanakkor statikus fotókkal csak az épület lenne jelen, vonatok nélkül, márpedig egy vasútállomást vonatok nélkül nem lehet értelmezni, így az ilyen ábrázolásnak sem láttam értelmét.

p3023272-117

p3023273

p3023268

Egy másik, elvontabb alkalmazása a csíkoknak bizonyos hangulatok közvetítése. Ezen a képen a Sugovica IC vonaglik át a kelenföldi váltókörzeten. A vonatból nem sok látszik, csak a tetőíven megtörő lámpafény rajzol ki valamennyit a formájából, ugyanakkor az határozottan fölfújt lufira vagy olvadt műanyagra emlékeztet.

p3013254

Két fontos fogalom van, amit mérlegelni kell minden csíkos fotónál: a megvilágítás és a kivilágítás. A megvilágítás alatt a vonatra kívülről eső fényt értem. Ennek mennyisége határozza meg, hogy a vonat látszódni fog-e, vagy csak a belőle érkező fények, mint a belső világítás vagy a homloklámpák, vagyis a kivilágítás.

A kivilágítás mindig erősebb a megvilágításnál, így a fénycsöves belső világítású, modern motorvonatok fényképezése nem egyszerű. Egy tehervonatból viszont inkább a kocsik látszódnak egy jól megvilágított helyen készült, 30-60 másodperces fotón.

f/11-gyel, közepes rekesszel látszik a Desiro
f/11-gyel, közepes rekesszel látszik a Desiro

A rekesz értéke nagyon fontos (elvileg az érzékenységé is, de azt többnyire minimumra állítsuk ilyenkor!), hiszen azzal szabályozhatjuk, hogy a megvilágítás és a kivilágítás mennyire jelenjen meg a képen. Egy szűk rekesszel készült fotóra a vonat kasznija nem fog nyomot hagyni, csak a három homlokfényt látjuk majd – ezáltal a vonat átlátszó lehet, és fölfedheti a hátteret. Tág rekesszel (mondjuk f/6,7, hogy élesség is legyen) a homlokfények kicsit erősebbek lesznek, szélesebb nyomot hagynak (hiszen elmosódik a határvonaluk), de a maradék teret jó megvilágításnál a kocsik fedik be.

f/22 mellett csak néhány vékony csík a nagy fekete semmiben
f/22 mellett csak néhány vékony csík a nagy fekete semmiben

Ha nincs megvilágítás, akkor célszerű minél szűkebb rekeszt választani, így kapjuk a legélesebb, legkeskenyebb csíkokat.

Az éjszakai fotóknál elég fontos a háttér, valami, ami élesen látszik a vonat mögött, és érdekes is. Ez lehet egy egyszerű gyorséttermi logo, vagy egy változatos megvilágítottságú megállóhely, egy kórház tömbje, stb. Az első képen a FLIRT ajtaja élesen látható: erős vakuvillanással sikerült a tág rekesszel készült fotóba halványan beleégetni.

pc110912b

p3023309

p3023302b

p3023301

Szép az elinduló vonat lefényképezése is: a kocsi élesen kirajzolódik, és erre vékonyan vetül rá a bemozdulás, ami dinamizmust ad a képnek.

p6204199

A vasút üzemi berendezéseit is kihasználhatjuk előtérként vagy háttérként, de akár fák koronája mögött is világíthatnak a vonat ablakai. Frank Bachmann fotója egy német előjelző mellett készült:

030109-9383

A legérdekesebbek azok a képek, amelyeken a vonatok fényei egy szép tájba belerajzolják a vonat által befutott pályát, illetve azok, amelyek a vonat fényszóróinak a megvlágító hatását használják ki. Ilyen képekkel én még csak kísérletezem, így inkább nálam tehetségesebb és rutinosabb fotósok munkáit ajánlom az ihletgyűjtéshez:

0196f126634

0196f126634

0196f126634

0196f126634

0196f126634

0196f126634

Utolsónak pedig ezt a múlt héten készült fotómat mutatnám meg:

Természetesen nem a szerencsén múlott, hogy egyszerre két vonat keveredett a fotóra, valójában két külön, távkioldóval készített képkockából lett összevágva, de mindenképp nagyon látványosra sikeredett:

0196f126634

Kerekedjetek föl néhány jó kis éjszakai fotót lőni, most már a hidegtől sem kell félni – az eredményeket pedig mutassátok be a Fórumunkban!

3 votes, average: 4.67 out of 53 votes, average: 4.67 out of 53 votes, average: 4.67 out of 53 votes, average: 4.67 out of 53 votes, average: 4.67 out of 5 (3 votes, average: 4.67 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


5 megjegyzés »

  • avatar
    Zsivany mondta:

    A kék óra Csörgős fotója nagyon valószerűtlenül kék. Nincs arra még rádobva egy lapáttal a kék színből?
    Érdekesen homályos a felsővezeték oszlop is.
    Maga a kép jó, csak nekem nem tetszenek a mesterségesen piszkált képek.

    A főkép (a keleföldi) is jó kép, de szerintem kár volt összeretusálni őket, külön-külön is jó képek lettek volna.

  • avatar
    Benbe ( a szerző ) mondta:

    Ez az eredeti kép: http://www.vonatmagazin.hu/wp-content/forum-uploads/Benbe/P2253160-eredeti.jpg

    A kék nekem viszonylag jónak tűnik, alig mászik el a fehéregyensúly beállításakor. A fehérpontot a 2143-as pályaszámtáblájának betűínél vettem, azon kívül csak világosítottam és vízszinteztem a képen.
    Hogy az oszlop miért homályos, arról fogalmam sincs. f/8-nál már nem szabadna neki, ráadásul sötétebb, tehát az esetleges rázkódás is kevésbé kellene, hogy zavarja, mint a vonatot. Fura.

  • avatar
    szentesi mondta:

    Én pont nyáron fogok egy teljes éjszakát fotózással tölteni.:)

    Jó kis cikk, sokat tanultam belőle.

  • avatar
    G.Attila mondta:

    Ejha, ez az utolsó ám a szememre való kép. Nem is írom, hogy mi tetzik rajta, minden. Nem csak a betonfal, de az egész egy gondosan megtervezett, művészi graffiti, tele dinamkával, száguldó tonnákkal és veszélyes színekkel, talán “Az utolsó vonat a földön” címet adnám neki. Gratula.

  • avatar
    Benbe ( a szerző ) mondta:

    Attila: köszi! Volt kitől tanulnom…

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.