Főoldal » Címlap, DCC, Modellvasút

Digitools dekóder

crash 2009 április 15 4 megjegyzés

dsc_1328_resizeKorábban már volt szó a hazai jegyzésű Digitools hurokmoduljáról. Most egy ugyaninnen származó dekódert szeretnék bemutatni. Igen – legyen ováció, üdvrivalgás – van egy banda Hazánkban, aki mozdonydekódert gyárt. A dekóder H0-ás, egy csomó olyan dolgot tud egyben, amit más dekóderek csak külön-külön, és a megfizethető árszegmensbe esik.

Azért tartom nagy számnak a dolgot, mert egyrészt végre ha valamely modellező nem ért valamit, ékes magyar nyelven megkérdezheti majd a gyártótól, illetve nem kell német. amerikai, kínai gyártók pénztárcáját tömnünk mozdonydekódereink árával. Nekem ez is fontos. És a harmadik, nem elhanyagolható szempont az ár: négyezer Forint körül lesz kapható. Én az előszériából jutottam hozzá egy példányhoz, ez alapján írom a post-ot.

Még mielőtt valaki a szenteltvizet lerántaná rólam, hogy H0-ás dekóder minek az N-es modellekbe, elárulom, hogy a nyolc éves fiam H0-ában nyomul. Geoline, Lokmouse – jó az neki. A tőlem kölcsönzött Bachmann dekóder került ki a ICE1-eséből, és került bele a hajtófejbe a Digitools-féle. Én jól megteszteltem, mit tud – gondolván a 0e-s modelljeimre – a gyerek meg terheléses tesztnek vetette alá. Fontos ez utóbbi is, mert ha pl. a Tran dekóderrel szerelt Hobbytrain teknőmmel tette volna ugyanezt, akkor az már leolvadt volna. Ez nem tett ilyet. 

A normál dekódereknél kisebb – 20 x 16mm-es – a lapka. Az áramköri lapból csak egy kondenzátor áll ki, a többi alkatrész szépen lapul a nyákhoz – ergo nem igényel sok helyet a beépítéshez. Apropó beépítés: javaslom, hogy a későbbi szériáknál a dugónál legyen az 1-es láb jelölve, mert én mindkétszer, amikor modellbe próbáltam a dekódert, csuklóból fordítva dugtam be. Ezt kibírta a dekóder minden további nélkül, mert a 652-es aljzat hülyebiztosra van tervezve – ha fordítva dugja be az ember, csak a világítás nem működik, de nem károsodhat (elvileg) a dekóder.

A beépítés nekem kb 2 percbe telt. Két dörmögnivalóm van a dologgal kapcsolatban: az első a fenti egyes láb jelölése a dugón. A másik inkább csak félelem, mert mindennemű szigetelés, borítás nélkül kapható a dekóder, és félő, hogy a modell fém házához hozzá érve károsodik. Ezt megelőztem egy ragasztószalag-borítással, mivel épp ekkora zsugorcső nem állt itthon rendelkezésre. Ezeket leszámítva a beépítés simán ment.

dsc_1330_resize

dsc_1332_resize

Főbb jellemzők:

  • 28, 128 sebesség fokozat
  • 1-9999-ig terjedő címtartomány
  • Maximum 1 A-es motorkiment
  • Terhelésszabályzás 
  • 15 kHz-es motor PWM frekvencia
  • Asszimetrikus DCC jel érzékelés
  • Programozható fékút
  • 4 db. zárlatvédett funkció kimenet (összesen max. 700 mA )
  • Tompított fény
  • Rendező menet
  • Gyorsulás, lassulás ki-bekapcsolás
  • Mozdonyvezető funkció

Nézzük ezek közül, nézzük, nekem mi tetszett:

Terhelésszabályzás: a motor fordulatszámát azonos értéken tartja, terheléstől függetlenül. Tehát ha a vezérlőn kiadjuk a menetparancsot, a mozdony sík pályán, emelkedőn és lejtmenetben is igyekszik tartani a sebességet. 

Asszimetrikus DCC-jel érzékelés: a LENZ ABC nevű megoldása. Néhány dióda és relé beépítésével ez teszi lehetővé, hogy DCC vezérlésű pályán a mozdony lassítson a vörös jelző előtt, és szépen megálljon. Még nem igazán elterjedt, de hasznos tudás. Egyenlőre a Lenz Gold dekóderei vanak ezzel felvértezve.

A tompított fény egy nagyon jó találmány: adott funkciógombhoz rendelve tudjuk a két világítás-kimenetre adott feszültséget változtatni. Ezzel meg lehet azt csinálni, hogy a fények felkapcsolásakor csak a tompított fény gyullad fel, míg az F1 megnyomása után a nagyobb fényerővel a fényszórókat tudjuk imitálni. 

A rendező menet adott funkciógomb megnyomásának hatására felére csökkenti a max. sebességet – finomabban lehet tolatni, a vezérlőgomb elforgatásával csak fele akkora sebességre gyorsul a mozdony, mint egyébként. A lassulás/gyorsulás kikapcsolása is tolatáskor hasznos, nem kell a kifutási úthosszal számolni, ha épp egy szerelvényre állunk rá. Tudom, nem élethű, de kényelmes.

És a legvégére hagytam a legnagyszerűbb találmányt, a mozdonyvezető funkciót. Ez úgy működik, mintha az ember kezében egy speciális kontroller lenne, és a vezérlőgomb elfogatásával a gyorsulás illetve a lassulás mértékét szabályozzuk – középhelyzetben pedig a mozdony tartja a sebességet. Lokmouse esetében is látványos, de igazán nagy élmény Bachmann Dynamissal lehet a játék, annak a joysick-jával olyan módon vezeti az ember a modellmozdonyt, mint egy modern, igazi  motorvonatot. Hatalmas élmény. 

A post végére illik írni összegzés-féle dolgot. Ha egy szóval kellene jellemezni a Digitools dekóderét, akkor annyit mondanék csak: Kafa :) Csak ajánlani tudom – mindent tud, amit tudnia kell egy hasonló dekódernek, és az ára is kibírható. 

Kiegészítés: a dekóder még csak tesztverzió, ha lesz végleges, akkor a Digitools honlapon a készítők jelzik. Még 2-3 hét, türelem :)

3 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 5 (3 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


4 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    Azt hiszem ideje lenne megkérdezni a börzén a “gyártótól”, hogy tervezi-e N-es mérethez a dekódergyártást.

  • avatar
    NoizzioN mondta:

    Akkor egy már biztosan kell a climax alá!!!!!!

  • avatar
    Regio mondta:

    Ha szabvány szerint dolgoznak – miért ne tennék – akkor az 1-es láb a csatlakozónak azon az oldalán van,ahol a Narancs színű vezeték. A régi Roco dekódereknél is volt ilyen “jelölés-elmulasztási” probléma,ekkor árulták el a titkot az MK-nál…

  • avatar
    crash ( a szerző ) mondta:

    Igen, a színkódok alapján sakkoztam én is ki a dolgot, csak rosszul emlékeztem a kódokra fejből. Kevertem a fekete vezetéket a naranccsal. Na így került be fordítva a dekóder :)

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.