Terepasztalterv – TT 290x155cm
Rég volt már terepasztal-terv, most lássunk egyet akkor. A pálya alapja egy korábban rajzolt terv, amit egy barátom kérésére kiegészítettem egy kis iparteleppel. Ezzel a kiegészítéssel az asztalon sokkal változatosabb meneteket lehet rendezni, hiszen nem csak az állomáson lehet a vonatokat indítani és fogadni – a fejállomás miatti körbejárással egyetemben – hanem az alsó ipartelepet is ki kell szolgálni. A terepasztal TT méretű, és kétszer egyvágányú, NDK-s vonal a témája. Kisebb fejállomás a terepasztal közzepén vonzza a tekintetet, de az előtérben lévő ipartelepe is hangsúlyos részlet. Ez utóbbinak a terepasztal szélén való elhelyezése könnyebbé – mivel elérhető távolban vannak – teszi a kocsik kézzel való szétkapcsolását. Az állomáson távirányítású kocsilekapcsolókat kell használni, mert nehéz kézzel minden vágányt elérni, hogy kézzel kapcsoljuk szét a kocsikat.
A pálya alapvetően dízelüzemre ven kitalálva. DR 118,119 viheti a személy- és tehervonatokat, míg a 110-esek a tolatós tehereket szolgálhatják ki. Elképzelhető azonban, hogy nehezebb gépek – Taiga-trommel (a mi M62-esünk NDK-s megfelelője) és Ludmilla is tiszteletét teheti a terepasztalon. Ezeknek azonban komolyabb tehervonatokat illik összeállítani, vagy egy komolyabb expresszvonatot – ez utóbbi azonban jól meggondolandó, hiszen ilyen kicsi állomásokról ritkán indultak sok kocsis expresszvonatok. Ha rövidebb vonatokkal operálunk, akkor az állomás vágányhosszaiból adódóan valóságosabbnak hat a kép – a vonatok nem érnek váltókörzettől váltókörzetig.











A pályaudvar el egy kis buszvégállomást el tudnék képzelni, ahová befutnak a környék távolsági buszai
A hely megvan hozzá. Extraperverz modellezők Faller Car Systemből komoly buszforgalmat létesícthetnek
Örülök,hogy újra készült terepasztalterv!:smile:Dee…ez a fejpályaudvar fix asztalon kicsit fura nekem,modulon remek dolog lehet tárolópályaudvarral együtt,igy viszont állandóan körbe kell járni,ami állandó meló.Bár lehet,hogy sokan ezt szeretik csinálni otthon,de ezt én a Fremo-ra bíznám:).Egy dupla 8-as árnyékpályaudvarral(mint itt),szerintem fix asztalon jobban mutat.De ez csak az én véleményem.Hasonló méretű asztalt tervezel N-ben tervezni?
Üdv:Norbi
U.i.:De azért szép munka:))
Meg fogsz lepődni, de például az angolok imádják az olyan asztalokat, ahol nem körbe-körbe jár a vonat, hanem tolatgatni lehet, vagy A pontból B pontba eljutni. Valósághűbbnek érzik sokan így a vonatok megjáratását.
Én mondjuk – hozzád hasonlóan – szeretem nézni úgy is az elsuhanó vonatokat, hogy nem kell az irányításhoz nyúlnom állandóan.
IST: én is imádom! Nekem mindenem a tolatás, a nemzetközi gyorsvonatok kocsiösszeállításának állandó variálása, a mellékvonali személyvonat csúcsidőn kívüli rövidítése, a teherforgalom, iparvágányok kiszolgálása, rendezés, a gépcserézés dízelről villanyra és vissza…
Általában három-négy perc tolatás után egy vonat megy egy kört, majd újabb három-négy perc tolatás következik.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
There are currently no events to display.
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések