Főoldal » Lapszemle, Könyvbemutató, Modellvasút

Model Rail 130

pre-zli 2009 május 27 1 megjegyzés

mr130Májusban ismét gazdag tartalommal és remek képekkel lepett meg bennünket Ben Jones és csapata. A szokásosnál több figyelem jutott most a mindezigáig némileg mostohaként kezelt ír témának. A Bachmann/Murphy vadonat új, és a képek alapján igen meggyőző ’00′ (1:76.2) építési nagyságú Cravens gyorsvonati kocsijának bemutatója mellett részletes útmutatót is találunk arról, miként szereljünk hangot ugyanezen gyártó tavaly kiadott ír Class 141/181-es dízelmozdonyaiba.

Az újság bemutatja továbbá a sokak előtt talán már ismert “McKinley Railway” asztalt, amely minden valószínűség szerint az Egyesült Királyság legnagyobb digitális vezérlésű, számítógéppel irányított asztala. A teljesen automatizált nyílt vonali közlekedés mellett legkevesebb öt, de inkább nyolc-kilenc fő közreműködését igényli a forgalom zökkenőmentes lebonyolítása a 80 négyzetméteres alapterületű, két szintes asztal négy állomásán és/vagy rendezőjén. Bővebben – kapaszkodás és mély levegő után – itt.

Hasonlóan lélegzetelállító bepillantást kapunk az előző számban már bemutatott “Dewsbury Midland” manchesteri klubterepasztal titkaiba – ezennel nem a pálya, nem a gördülő állomány és a nem a forgalom a téma, hanem kizárólag az egyedileg gyártott, rendkívül élethű és részletgazdag épületek készítése, az asztal “városképének” kialakítása. A klub honlapján megtekinthető galériából sejthetjük, hogy mekkora munkát fektettek az asztal gondos felépítésébe, de a Model Railben közölt profi fotók ennél is sokkal meggyőzőbbek.

Megismerkedhetünk továbbá egy hangulatos wales-i keskeny nyomközű bányaüzem modelljével is. A Penorwic Slate Quarry asztalon nem csak egyedi gyártású modellek ráncigálják a csilléket, hanem egyes épüteket is valóságosan téglánként épített fel a megszállott modellező.

A magazin továbbá elkalauzolja az olvasót a yorki angol Nemzeti Vasúti Múzeum kulisszáiba is, különös figyelmet fordítva a legkülönbözőtt méretű, egyedi készítésű modell- és makettgyűjteményre, a konzerválás nehézségeire és mikéntjére, valamint azokra a jogi körülményekre, amelyek miatt történetesen a múzeum ’00′ terepasztalának megóvására sajnos nem terjed ki ugyanaz a gondos védelem, amely a gyűjtemény egyéb elemeinek kijár. (Úgy tűnik, a jogászok Angliában is csak jogászok).

Említést érdemel még egy négy oldalas összeállítás az Angliában kapható különféle digitális vezérlési rendszerekről, pontosabban vezérlőkről. Igaz, a 10 gyártó 18 termékét “bemutató” lajstrom nem tartalmaz többet, mint az egyes készülékek alapvető paramétereit és árfekvését – ember legyen a talpán az a DCC-analfabéta, aki ennek alapján bármilyen döntést is meg mer hozni. Annyi mindenesetre kiderül, hogy a 100-tól 800 fontig terjedő árskálában gyakorlatilag minden lehetséges igény kielégítésére megtalálható a legmegfelelőbb megoldás, noha a készülékek többsége sokkal több funkciót és lehetőséget kínál, mint amennyit észszerűen használni lehet vagy érdemes. A DCC-nek még mindig hátravan az angol piac meghódítása, hisz a szigetországban mai napig előfordul, hogy egy-egy új modell nemhogy dekóder, de DCC előkészítés nélkül kerül piacra, s a modellezők többsége is csak lassan zárkózik fel az észak-Amerikában és az európai kontinensen hódító digitális trendhez. Ha hozzátesszük, hogy az angolok így is sokallják a saját modelljeik árait, jóllehet, azok a német piaci árak felét sem mindig érik el, akkor valószínűsíthető, hogy a DCC térhódítása még várat magára pár évet. Mire a brit modellezők is megismerkednek és megbarátkoznak a DCC-ben rejlő új lehetőségekkel, talán  a piacon kapható vezérlők árai is észszerűbb szintre mérséklődnek majd.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    DCC témához: dönteni valóban nem lehet ez alapján, viszont a rendszereket kicsit összehasonlítani megfelelő a cikk. Illetve megfelelő lenne, ha szerepelnének benne olyan általunk is ismert rendszerek, mint például a Roco Lokmaus szettje, vagy az Intellibox (ha jól emlékszem erről sem írnak).

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.