SimSig a Múzeumok Éjszakáján
A Múzeumok Éjszakáját talán nem kell bemutatni külön nektek, most azonban tennék egy kis programajánlót. A SimSig csapattól értesültem arról, hogy a Gyermekvasút programjai közé a forgalomirányítás bemutatása is bekerült az ő részvételükkel. A társaság a hűvösvölgyi aluljáróban állít fel a tervek szerint négy számítógépet, amin brit forgalomirányító központok munkáját lehet majd kipróbálni. A tagok szívesen leülnek majd az érdeklődők mellé és segítenek a kezdeti lépések megtételében a szükséges tudnivalók elmagyarázásával. Véleményem szerint jó program lehet, de mellett a Gyermekvasúton is lesznek érdekességek, így éjszakai vonatozás hagyományos szerelvényeken és gőzvontatású nosztalgiavonaton, vezetett éjszakai erdei séta az Erzsébe-kilátóhoz, a Gyermekvasutas Múzeum és a modellező szakkör kiállító terme is nyitva lesz. Június 20.-án tehát várnak mindenkit szeretettel a rendezvényeken!



Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.