Főoldal » Bemutatók, Címlap, Szimulátorok, Virtuális Vasút

RailWorks bemutató

IST 2009 július 18 9 megjegyzés

Mindig örülök annak ha új vasúti szoftver fut be és lehet tesztelni, mert azért lássuk be mégiscsak más mint egy kiegészítő, amelyben csak egy új mozdony vagy új pálya szerepel. Engem legalábbis leköt az, hogy megtaláljam benne az újdonságokat, összehasonlítsam a program tudását más, már régebb óta ismert játékokéval, de persze nem elhanyagolható a marketinggépezet munkájának felmérése sem, azaz annak kiderítése, hogy mi az amit megígértek és megvalósult, mi az ami nem valósult meg, mi az ami nem egészen úgy valósult meg.

railworks1

A RailWorks esetében mindezen újítások nem túlzottan állnak fenn, de ennek megértéséhez kissé vissza kell kanyarodnunk a múltba és átevezni cégalapítási, -megszüntetési, valamint pénzügyi területekre is. Ha unalmas lesz akkor elnézést, de a sztori teljességéhez mindez hozzátartozik.

Pörgessük vissza az időt egy kicsit, mint használtautó-kereskedő a kilométerórát és révedjünk a múltba, egészen pontosan 1998-ba! Ekkor alakult meg ugyanis a Kuju Entertainment, akik több számítógépes játékot is fejlesztettek, köztük a 2001-ben kiadott Microsoft Train Simulatort. A nagy siker a kiadót, azaz a Microsoft-ot arra ösztönözte, hogy elkészíttessék az MSTS második részét, aminek bejelentésére 2003 májusában került sor, szintén a Kuju fejlesztésével. Különös módon a feladat aztán a Microsoft Game Studios-hoz került, méghozzá ugyanazon év augusztusában, hogy aztán 2004-ben lefújják az egészet. A Kuju persze nem hagyta magát, mindenképpen meg szerették volna valósítani az újabb verzióját a vonatos programuknak, és erre kiadót is találtak az Electronic Arts személyében, amely nem kisebb név a Microsoft-nál a játékpiacon. Ez 2007-ben vezetett eredményre, ekkor jelent meg ugyanis a Rail Simulator, a Kuju pedig innentől kezdve már nem óhajtott a szoftverrel tovább foglalkozni, feloszlatta az RS-en dolgozó csapatot. Ők viszont ismerve a program tudását inkább saját útra léptek, megalapították a Rail Simulator Developments Ltd. nevű céget, amit talán a rövidítéséről mindenki felismer, ők voltak az RSDL. Nekik köszönhettük az Mk1 és Mk2 névre hallgató javítócsomagokat, a hivatalos kiegészítőket.
A folytatásban azonban már az Electronic Arts sem látott fantáziát, a csapat pedig újraszervezésre került. Miután idén tavasszal bejelentették a Rail Simulator 2. részét (teljes nevén: Rail Simulator 2: RailWorks), kiderült az is, hogy egy új vállalkozás alakul meg amely a railsimulator.com névre fog hallgatni és ők felelnek majd a szoftver fejlesztéséért, piacra dobásáért és terméktámogatásáért. Ergo a sorozat történetében először nem áll semmilyen nagy cég a fejlesztők háta mögött, ha buknak, akkor ők viselik ennek kockázatát, nincs kiadó, aki támogatná őket. No innen viszont már folytassuk a közelmúltban, illetve a mában!

railworks_inditas

Az előzetes képek alapján túlzottan sok optimizmusra nem volt okunk, hiszen grafikailag nem tűnt hatalmas előrelépésnek a RailWorks, a plusz új funkciók terén pedig nem volt túlzottan közlékeny a csapat. Néhány új – kitalált – pálya és jármű ígérete mozgatta meg elsősorban a szimulátorozni kívánók fantáziáját, valamint a beígért Steam támogatás is jónak hangzott. Ráadásul a régi játékosokat a beszerzésnél nagy kedvezménnyel csábítgatták. A legdurvábbnak az időzítés tűnt: tavasszal jelentették be a progit, június 12.-ére pedig már megjelenést is ígértek, ami annyira lehetetlennek tűnt, mint a Videoton 1-0-s győzelme ’85-ben a Bernabeuban. Azaz teljesítették.

A honlapot olvasók talán figyelemmel kísérték az eseményeket, a nem olvasók meg úgysem látják ezt a bejegyzést sem, szóval nem is tudom minek írom le megint, de az olvasás még senkinek sem ártott meg, így itt van ismét: június 12.-én én bizony keményen rákészültem, hogy olyan hamar leszedem a játékot, amint csak lehet. Így is történt: a Rail Simulator honlapján való ezeréves regisztrációm miatt féláron tudtam megvenni a játékot, azaz 20 fontért, nagyjából hatezerötszáz forintért (a játék teljes ára 35-40 font, 11000-13000 forint). A Steam rendszere gyors, könnyen megismerhető és használható: néhány adat megadása után már töltődött is lefele a program a számítógépre. A dobozos verzióra azonban még várni kellett, július 3.-a volt a megjelenési időpontja, gyakorlatilag a cikk megírásra futott be Magyarországra meglehetősen kellemes dobozmérettel és tartalommal, a kézikönyvekre legalábbis nem sajnálták az energiát, bár sajnos csak fekete-fehérben nyomtatták ki. Külföldi fórumos hozzászólások alapján a játék aktiválásához mindenképpen fel kell telepíteni a Steam-et az otthoni számítógépünkre és azon át regisztrálni a programot, utána viszont akár hálózat nélkül is játszhatunk. Ez nem kicsit nehezítheti meg azok életét akiknek nincs otthon internetük, őszintén szólva nekem sem nagyon tetszik ez a móka, de ennek is megvan az előnye, akárcsak az egész Steam-nek.

brechte2

Ha hagyjuk neki, akkor a program olyan automatikusan frissíti magát az újabb verzióra, mint amennyire az irodalomtanár írja be a karót az ellenőrzőbe egy rosszul sikerült felelés után. Nem kell különféle patch-ekkel szívni, nem kell keresgélni a brit/német/francia/szuahéli, stb. kiadások miatti eltérő javítócsomagokat (mondjuk nincsenek is ilyen verziók, egyfajta progi van), a rendszer ezt magától kezeli. És ez jó, a mezei user élete ezzel egyszerűsödik, mindig a legfrissebb verzió lehet fent a gépen. A játék neten való regisztrálása ugyanakkor azt is jelenti, hogy bármikor, bármilyen Steam-et futtató gépen hozzáférhetünk a progihoz. Csak bejelentkezünk egy másik gépről, letöltjük és ezzel telepítjük a RailWorks-öt és máris játszhatunk. Jó, ez beletelhet néhány órába a netkapcsolat sebességétől függően, meg ugyebár egyszerre több gépen nem futhat a saját nevünkben, de az simán elképzelhető, hogy a koleszban/munkahelyen (fujj-fujj és ejnye-bejnye) lévő gépen is teljesen legálisan használjuk a progit, meg az otthonin is. A RailWorks-höz kapcsolódik egy kis keretprogram is, aminek a segítségével végre egy helyről indíthatjuk el a különböző szerkesztő, becsomagoló, kicsomagoló programokat, nem kell mindegyikért a Start menüben kóvályogni, ráadásul némi hírek is fellelhetők itt a programmal kapcsolatban.

seebergbahn

A játékot elindítva egyből az tűnt fel, hogy jééé, ez a Rail Simulator. Jó, a főkép megváltozott, meg egy kicsit a menük kinézete, de minden ugyanott van mint az első részben, minden menü ugyanazt tartalmazza, azaz nem fogunk elveszve barangolni az egyes almenükben. Továbbra is választhatunk a szabad vezetések és a küldetések között. A pályák száma az előzetes híreknek megfelelően örvendetesen megemelkedett, az újdonságok között kapunk egy amerikai, egy európai és egy brit pályát, amelyek mindegyikéhez új jármű dukál. Aki pedig nem szerezte be anno a Rail Simulator első hivatalos kiegészítőjét, annak jó hír lehet, hogy a San Bernandino útvonal is bekerült a dobozba, így neki négy új terület mutatkozik be a RailWorks-szel. Amerikában a Castle Rock pálya az újdonság, ez egy 25 mérföldes útvonalat takar Észak-Coloradoban. Mind személy-, mind tehervonatozásra lesz lehetőségünk modern korban, így SD40-2-eseket vezethetünk majd elsősorban, de egy nosztalgia szerelvényként fenntartott F7-es is az uralmunk alá kerülhet.

kulso

A brit pálya Hedborough North névre hallgat és Anglia északkeleti részére lehetne tenni ha a valóságban is létezne ez a hálózat. Igen, itt több elágazáson választhatjuk meg a helyes útvonalunkat, amelyen teherszállító küldetések sorát kell végrehajtanunk. A kor az 1970-es évek környéke, így dízelekkel (Class 47-esekkel és Class 55-ös Deltickel) zúzhatunk majd, bár ezt ti lehetőleg ne a kocsirendezés közepette tegyétek meg!

viz

Európában a Seebergbahn-t kapjuk meg és minő véletlen, ezzel is északra kerülünk, Észak-Németországba. Seeberg városának két vasúti pályáján vontathatunk szerelvényeinkkel, így Almsfeld vagy Dissen felé is mehetünk. Nekem svájci-osztrák-német keverék jutott eszembe erről a pályáról vezetés közben, talán ennek volt számomra a legkellemesebb hangulata. Ráadásul normális forgalom is van a küldetések közben, cseppet sem kihaltak a vasútvonalak. Jól sikerült felépíteniük ezt a kitalált pályát, hol folyó mellett, hol hegyoldalban, hol városban vezethetünk, ráadásul Seebergben menetirányváltást is végrehajthatunk a személyvonatunkkal. A korszak itt is 2009, de Ecthenben gőzös nosztalgia telep üzemel és egy V200 is rendelkezésünkre áll, így meglehetősen sok régi járat is leközlekedhet általunk.

belso

A fentiekből kitűnik, hogy új mozdonyokat is kapunk, nem csak új területeket. Kidolgozottságuk szerintem illeszkedik a korábbi járművek sorába, szerintem korrektül lettek elkészítve, bár sikerült meglehetősen blamáló módon a fékkarok hatását felcserélni: amelyik irányba oldania kellene, úgy éppen behúzásra kerül és fordítva. Szóval köhöm. A belső nézet korrekt, minden a helyén van és nem tűnik túlzottan tisztának a terület, de valahogy mégsem kelt a használattól valósan leharcolt nézetet egyik sem. A funkcionalitást tekintve még lehetne reszelgetni a programon, több használhatatlan kapcsoló is van a mozdonyokban, amiknek a működtetésére a valós életben azért bőven sor kerül.

Miután így megismertük az első látásra is jelentős újdonságokat, nézzük miben nyújt többet a program! Gonoszkodva megjegyezhetném, hogy hát nem túl sokat, és a felületes szemlélők minden bizonnyal le is ragadnak ennél. Az irányításban nem történt változás és grafikailag is csak enyhe motoszkálás van az agyban, hogy mintha egy kicsit más lenne a móka, de fogalmunk sincsen miért. Ugyanakkor egy csomó ziccert ki is hagytak a fejlesztők. Na ez így nem mondott sokat, szóval próbálom egy kicsit részletezni:

indulas

Irányítás:
Taktika ugyanaz maradt, A és D gombok a menetszabályzó, W és S a menetirányváltó, fékezés dettó mint az első részben. Újdonságot az jelenthet, hogy a boyracer egyedek elfelejthetik a “menetet 100%-ra fél másodperc alatt” irányítási módot, a combosabb tehervonatok nem tolerálják ezt a metódust, a kerék pörög, a vonatunk pedig nem hajlandó elindulni. Kicsit élethűbbé teszi a mókát, de az is igaz, hogy a fejlesztők ezzel még nem szeretnék letudni a vezetési élmény fokozását, az év végére a teljes modul lecserélését tervezik egy sokkal valósághűbbre. Amire mondjuk igény az lenne, legalábbis részemről, ugyanis hiányoznak nagyon az olyan dolgok, mint mondjuk az AFB a német mozdonyokból, a vezérállás összes kapcsolójának a valós funkciónak megfelelő üzemeltetése, hogy csak a nagyon alap dolgokat mondjam.

gozosok

Grafika:
A kissé másabb érzés talán abból adódik, hogy megváltozott a játék tónusa, nem tűnnek annyira rajzoltnak a járművek mint az első részben, valahogy komolyabb hatást kelt az egész. Nagyon megdobja a RailWorks-öt a dinamikusan változó időjárás is, ami végre nem egy üres frázis, hanem valóban eltérő élményben lehet részünk amikor hol esőben vezetünk, hol csak felhős ég alatt. Apróságnak tűnik, de egyáltalán nem az: a küldetés elején még nem tudhatjuk mi vár ránk játék közben és ez nekem szimpatikus. Hát még ha a valós pályáknál mondjuk az internetről letöltené az éppen aktuális időjárási helyzetet…
A gőzösök új dinamikus füsteffektet kaptak, ami menet közben jól tud kinézni, bár nekem hiányosnak tűnik, ennél jóval több gőz látható a mozdonyok környékén amik nem csak a kéményből jönnek, ráadásul álló helyzetben egy igencsak idióta gömb alakú füstfelhő terjeng a járművek fölött, amit elsőre nem is tudtam mire vélni, mintha egy nagy szürke labdát pakoltak volna a levegőbe. Aztán rájöttem, hogy ez véresen komoly, így csak elhúztam a számat a megoldás láttán, bár mondom: menet közben jó hatást nyújt. Az viszont ultragáz, hogy a dízelgépek kikapcsolt motoroknál is füstölnek.

v200belso

Tetszett az is, hogy a fényjelzők végre normális távolságból beláthatók, messzire világít a fényük így a különböző segédablakok nélkül is tökéletesen lehet vezetni a járműveket, jó előre fel lehet készülni a jelzésképeknek megfelelő tevékenységre. A tereptárgyak száma szerintem megemelkedett, a régi pályákba is jóval több objektumot szórtak le így még élethűbbnek tetszenek. Néhány internetes oldalon láttam ilyen volt-ilyen lett képeket, a változás könnyen észrevehető, de játék közben csak azok veszik észre, akik Rail Simulatorban már kívülről fújják minden egyes fa helyét.
Fennáll ugyanakkor a gyanúper a teljes grafikát nézve, hogy ennél ez addig nem lesz jobb amíg vagy külsős fejlesztők nagyon keményen rá nem gyúrnak a kiegészítőkre, vagy a fejlesztőgárda nem alkalmaz olyan embert vagy embereket, akik képesek lennének egy kis életszerűség bevitelébe a játékba. 2009-ben véleményem szerint ennél sokkal ütősebb grafikát illene lerakni az asztalra, sokkal inkább elmenni a fotorealisztikusság irányába. Nyilván lehet azt is mondani, hogy ez volt a koncepció, nem ultrarealisztikus grafikát ígértek, de én azért kíváncsi lennék arra, hogy valóban képtelenség-e megoldani mindezt a ma számítógépeivel a nagy nyílt terek miatt, vagy pedig csak így egyszerűbb a fejlesztés.

f7

Kihagyott ziccerek:
Nem tudok elmenni az mellett, hogy mennyivel többet vártunk a játéktól, mennyivel több újdonságot, fejlesztést szerettünk volna ha megvalósítanak a készítők. Ezek között egészen triviálisak is vannak, úgymint például a szerintem az egyik legalapvetőbb dolog amit egy vasúti szimulátornak tudnia kell, az az ívek túlemelése. Lehet, hogy ez valamifajta Kuju specialitás vagy fogalmam sincsen, hogy micsoda, de anno az MSTS-be sem sikerült ezt a funkciót becsempészniük és azóta is kimarad mindegyik új programjukból vagy javítócsomagukból. És ezen rettenetesen meg vagyok döbbenve.
A másik ilyen az a menetrend szerinti közlekedés álmegoldása. Az ilyen küldetéseknél a küldetés szövegében benne van az, hogy mikorra kell megérkeznünk, a segédablakok viszont dinamikusan számolják az érkezési-indulási időt, aminek nem látom az értelmét. Hiányzik a menetrendformátum, hogy egy kis ablakban előhozható legyen mindenfajta pipák és x-ek nélkül, olyan formában, ahogy az a valóságban is megtalálható, akár egy sima képként is szerepelhetne. Enélkül nehéz átélni az igazi mozdonyvezetős hangulatot.

db101

Menjünk tovább: a felsővezetékrendszer továbbra is gagyinak minősíthető. Ívekben törik a vezeték mindenfajta felfüggesztési pont nélkül, ami egyszerűen illúzióromboló. Nem értem miért lenne ezt annyira nehéz megcsinálni, mindenesetre most sem sikerült. Csakúgy mint a fényszórók hatásának modellezése. Értem én és tudom is jól, hogy a brit járművek ezen funkciója kvázi helyzetjelzésre szolgál, de a világ számos helyén a fényeket arra is használják, hogy a mozdonyvezető is lásson valamit a sötét éjszakában. Vicces amúgy, hogy derék brit játékostársaink ezt egyszerűen álproblémának érzik, mondván nekik bőven megfelel így ahogy van. Jó, én sem akarom, hogy a fél országot bevilágítsa az a szerencsétlen fényszóró, de legalább valamivel többet láthassak a nagy fekete éjszakából.
Ha már látás, akkor azt feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy természetesen az esőnek semmilyen hatása nincs a szélvédőre, nyomát sem látjuk a szétfröccsenő cseppeknek. A megvalósítása nyilván túl bonyolult lenne, hiszen azt már a 2000-ben megjelent Hard Truck 2 is gyönyörűen lekezelte, nem beszélve az esőcseppek letörléséről az ablaktörlő által. És igen, lehet tippelni: esik-e az alagutakban? A RailWorks világában a válasz egy nagy bólintás.
Bár a fejlesztők átdolgozott német jelzési rendszert ígértek ami a valóságnak megfelelően működik, ez maximum a jelzésképekre igaz, a vonatbefolyásoló rendszer nem került kiépítésre, majdhogynem szabadon száguldozhatunk a szerelvényeinkkel. Jó, ezen résszel nem túl sok program büszkélkedhet a német Zusi-n kívül, de ha már egyszer van német pálya, akkor talán illett volna ezzel is foglalkozni.

steam

A legnagyobb negatívum azonban – legalábbis nekem – az online játékmód teljes hiánya. Manapság amikor minden az internetről, a közösségi élményekről szól, akkor egyszerűen nem hiszem el, hogy nem is gondolkodtak ilyenben. Mennyire király lenne már úgy rendezgetni a vagonokat az állomáson, hogy tudom, hogy azt a hárommal odébb álló Béla fogja elvinni egy másik pályaudvarra, miközben Józsi érkezik egy másik szerelvénnyel, Péter pedig arra vár, hogy ez megtörténjen, mert szeretne már kijárni keresztbe. Vagy esetleg ütemes menetrend-szerűen lehetne pörögni az egyes vonalakon 10 perces követési távolságot hagyva az interneten játszók között. “Élő” forgalomirányítás, valaki? Picit ugyan ellensúlyozza mindezt az, hogy egy Shift+Tab hatására előjön a Steam üzenetküldő rendszere, így játék közben a Steam-re bejelentkezett barátokkal lehet kommunikálni mind szóban, mind írásban, de ez azért nem egészen ugyanaz, finoman szólva sem.

tetovaltcsaj

Én úgy látom, hogy a játék nem újult meg annyira, amely igényelte volna egy új, teljes árú program kiadását. Ennek oka véleményem szerint a cikk első felében ecsetelt cégváltások, a kiadó hiánya, az, hogy nulláról kell egy induló vállalkozás életét ismét felépíteni. Pozitívum, hogy a készítők a folyamatos fejlesztésekben gondolkoznak, ezt alátámasztja a megjelenés után egy héttel kiadott első javítócsomag, majd a cikk írása előtt néhány nappal kiadott második. A játékosokra is jobban odafigyelnek a jövőben, ennek eredményét szintén az előbbi pakk tartalmazza első körben. Bíztató, hogy tudják miben kellene még javulniuk ahhoz, hogy feltételek nélkül elfogadják a RailWorks-öt a felhasználók, de hogy ez a bizalom alaptalan vagy megalapozott, ez néhány hónapon belül derül csak ki.
Mégsem mondanám azt, hogy a RailWorks nem éri meg az árát. Figyelembe véve a mostani trendeket, amikor egy-egy új útvonalért, járművért, vagy néhány küldetésért képesek a cégek elkérni 20-25 eurós összegeket, itt pedig három teljesen új pályát kapunk plusz új járműveket és némileg feljavított játékot, a csomag ára nem túlzottan vészes, én nem bántam meg a beszerzését: csak az új küldetésekkel több mint 10 órát lehet játszani! A magyar piac sajátosságait némileg ismerve ugyanakkor tudom, ez sokaknak nem lesz elegendő, hiszen mindenki többet várt tőle a fejlesztések terén.

amerika

Aki viszont nem vette meg anno a Rail Simulatort és egy új programra vágyna, annak feltétlenül ajánlom. Újoncként belevágni kellemes szórakozást nyújt a progi, töménytelen mennyiségben várnak ránk a teljesíthető küldetések, a grafikáját is nagyon jóra értékelném a programnak a hibái ellenére, csakúgy, mint a játszhatóságát, véleményem szerint az egyik legjobb vonatszimulátor ami ma kapható a piacon.
Szóval az érzelmek vegyesek és ez nem csak nálam van így: mind magyar, mind külföldi fórumokon, levelezésekben olvasok istenítő és vérbe alázó hozzászólásokat is a programmal kapcsolatban. Hogy itthon mi lesz vele, mennyien váltanak rá és mennyien maradnak a rég megszokott programjuknál, az még a jövő zenéje. A RailWorks lehetőségeiről én úgy gondolom, hogy ígéretesek, csak a fejlesztőkön múlik mennyire lesznek képesek ezt kihasználni.

Értékelés:

7

Ami tetszett:

-    kellemes grafika, amely az időjárás változásával jó hatást kelt
-    új pályák és járművek
-    automatikus frissítés, beszélgetési lehetőség a programban
-    van amiben fejlődött a játék

Ami nem:

-    van amiben visszafejlődött a játék
-    túlemelés, normális felsővezeték- és biztonsági rendszer hiánya
-    nem igazi második részt: szerintem ezt nem teljes árú programként kellett volna kiadni
-    nincs online játékra lehetőség

Rendszerkövetelmény:

CPU 1,7 GHz, 512 MB RAM, 64 MB VGA (Pixel Sharder 2.0 támogatással), Windows Vista vagy XP operációs rendszer

Ezen teszteltük:

CPU 2,66 GHz, 2 GB RAM, 256 MB VGA, XP operációs rendszer

Minden maximumon és fut mint az álom.

3 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 5 (3 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


9 megjegyzés »

  • avatar
    LokottZsiraf mondta:

    Remek írás :) – egyáltalán nem volt baj, hogy a csapat történetéről is meséltél.

    A bemutató egyharmadánál bennem is felvetődött – rá is akartam kérdezni -, hogy “jó-jó, de mi lenne, ha élőben tudnánk egy nagy hálózaton játszani, ismerősökkel-barátokkal”. Jobban nem tudom megfogalmazni annál, ahogy leírtad. Vajon milyen szerver/netsebesség-igénye lenne? Ha lennének – márpedig biztosan lennének – nyílt szerverek, ahová bárki felcsatlakozhat egy-egy vonat levezetére, milyen védelmeket kellene beiktatni egy netán rosszakaró (nyíltvonali tízperces ácsorgás) játékos ellen? Kifejezetten érdekes lenne így a játék! :wink:

  • avatar
    Ibigoo mondta:

    http://www.vonatmagazin.hu/wp-content/uploads/2009/07/belso.jpg
    Mondom én hogy sötét az a vezetőállás…

  • avatar
    taurus-1047 mondta:

    Nagyon jó cikk, teljesen egyet értek vele! Ha nem szúrják el a komolyabb patcheket és tényleg fejleszteni akarják a Railworks-öt akkor idővel jó kis programot csinálhatnak belőle.

  • avatar
    1116001 mondta:

    A cikked minden mondatával egyetértek! :)
    Nekem is a legfájóbb pont a mulitplayer totális hiánya. A hivatalos forumukon mit mondanak erről?

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    @Ibigoo:
    Ja, ez nekem nem sötét. :-)

    @1116001:
    Igazából fel sem merül, vagy csak nagyon marginálisan, ami számomra furcsa.

  • avatar
    Lacus mondta:

    Nekem megvan a játék iiiigen jó csak annyi a problémám hogy nem tok átülni az egyik vezetőállásból a másikba vagy ha 2 gép van a szerelvényen az eggyikből a másikba?.ezt hogy kell vki pls írja meg laptopon!!

  • avatar
    Lacus mondta:

    Nekem megvan a játék iiiigen jó csak annyi a problémám hogy nem tok átülni az egyik vezetőállásból a másikba vagy ha 2 gép van a szerelvényen az eggyikből a másikba?.ezt hogy kell vki pls írja meg laptopon!!

  • avatar
    jsim mondta:

    Magyar billentyűzet kiosztásnál ctrl+ó kombinációval lehet vezetőállást váltani. Két mozdonyos szerelvénynél ugyanígy.

  • avatar
    Lacus mondta:

    kössz kösz

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.