Főoldal » Bemutatók, Szimulátorok, Virtuális Vasút

Class 158 a monitoron

IST 2009 augusztus 21 1 megjegyzés

atahidonHa emlékeim nem csalnak akkor 2008 novemberében jelent meg a Class 158-as motorvonatot tartalmazó csomag Rail Simulatorhoz, ami végre egy kis újdonságot hozott akkor a játékba. Mivel a South West Trains társaság is üzemeltet ilyen járműveket és van két közelálló motorvonatom vasútmodellben, így néhány nap elteltével én is megvettem. Játszogattam vele, kellemes volt, de valahogy a bemutatóig nem jutottam el vele. A RailWorks megjelenése után az egyik első dolgom volt a csomag kipróbálása az új program alatt, így ha már eljutottam odáig akkor úgy voltam vele: itt az ideje a jármű kivesézésének.

transpennineexpress

Anno amúgy meggyűlt vele a bajom. A kifizetett (most 15 euróba kerül a Steam-en) és letöltött .exe file nem volt hajlandó elindulni. A mérete megfelelő volt, szóval nem a letöltés szakadt meg időközben, csak egyszerűen valamilyen technikai gebasz adódott. Kissé bosszantó volt ugyanakkor látni, hogy a britek már ezerrel játszanak vele, szóval a hiba vélhetően nem az eredeti csomaggal volt. Szerencsére az akkor még létező RSDL csapat hamar válaszolt a reklamáló levelemre és megkaptam külön a telepítőprogram nélküli verziót szigorú fővesztés terhe mellett, azaz tovább ne adjam, mert akkor irgum-burgum lesz. Nyilván, egyértelmű a dolog. Ennek hatására a RailWorks-re való telepítés is meglehetősen egyszerű volt, nem kellett megvárnom az ehhez szükséges javítás megjelenését.

sprinter_express

A Class 158-as motorvonatok akkor jelentek meg a brit vasúti hálózaton, amikor már igencsak esedékessé vált az elhasználódott korábbi motorvonatok cseréje a fővonalak nagy távolságot kiszolgáló járatain a ’80-as évek végén. Az Express-nek illetve Sprinter Express-nek hívott járművekből nagy mennyiségben rendeltek, hiszen olyan plusz tudással rendelkeztek a kortársaikhoz képest mint az igényesen kidolgozott utastér vagy a légkondícionáló, ugyanakkor megbízhatóan is működtek és képesek voltak a 90 mérföldes óránkénti sebességre. 1989 és 1992 között több mint 200 két- illetve háromkocsis szerelvény épült belőle, 14 társaságnál is futottak, így igencsak elterjedtnek nevezhetjük a típust. No ennek a járműnek a megvalósításába vágott bele egy egyetemi hallgató, Ben Laws, és ennek eredményével játszhatunk most.

sokan_vagyunk

A csomag mindössze 43 megás mérete arra elég, hogy hamar megérkezzen a számítógépünkre interneten át. A telepítés meglehetősen egyszerű, főleg Steam-en keresztül, nem kell vele bajlódni. Sajnos azt a ziccert kihagyta a készítő, hogy az összes valaha is futott járművet lemodellezze, de legalább így is kapunk belőle négyfajta festést: az alap “Express”-en kívül a zöld és feketének hívott Central Trains, a gesztenyebarna és aranynak nevezett Transpenninexpress, valamint a kék és bíbor Northern Rail motorvonat kerülhet a kezünk ügyébe. Figyelmes olvasók két dolgot is felfedezhetnek:
1. Az én kedvencem, a South West Trains kimaradt. Remek. Sajnálatos módon még átfestés sem készült a RailWorks verzióhoz.
2. Szokás szerint nem bajlódtak a jogokkal, hogy megszerezhessék az eredeti feliratozást, így a motorvonatok festése stimmel, csak a logók, cégjelzések, egyebek hiányoznak róluk (kivéve a TPE gépet). Ez szerintem így nem korrekt.

reszletek

Kinézetre amúgy nincs gond a járművekkel, amennyire én meg tudom állapítani a könyveim alapján, rendben van a kialakítás. A motorvonat formája okés (mondjuk nem is az a túlbonyolított darab ha a járműszekrényt nézzük), a tetőn lévő szellőzők nem csak textúrák hanem valóban kiemelkednek, az ajtók pedig normálisan kinyílnak megálláskor. Nem is ez fogott meg igazából, hanem inkább a forgóvázak és a kocsi alatti szerelvények megvalósítása. Erre ugyanis láthatóan nagyon odafigyelt a készítő, aprólékosan lettek felhelyezve a különféle berendezések, nem tűnik elnagyoltnak a kialakítás.

muszerfal

A jármű belsejébe nézve a vezetőállás első ránézésre furcsán szűk lehet, ennek azonban megvan a magyarázata. A motorvonat orrán átjáróajtó található, így két szerelvény egybecsatolása esetén is át lehet menni egyik vonatból a másikba. Nyilván ennek nem kevés hely kell, így a járművezető csak az orr egy harmadát tudja elfoglalni, ide kellett bezsúfolni minden szükséges műszert, gombot, kart és egyebet. És mivel ez a valóságban is sikerült, ezért a játékbeli megoldás sem jelenthetett problémát. Mondjuk oldalirányba a kilátás ezért meglehetősen korlátozott, hacsak nem forgatjuk az egérrel a fejünket vagy rendelkezünk legalább két monitorral. A vezetőállás természetesen megegyezik a valós járművével, minden a helyén van és persze amit csak lehetett azt animáltak, ergo nem fest túl statikus képet. Szerencsére az egér segítségével beállíthatunk olyan rálátást, amikor a látóterünkbe belefér a fékkar és a menetszabályzó is, ugyanakkor még a síneket is láthatjuk magunk előtt, így pedig elég korrekt vezetési élményt kapunk.

iranytabla_vezerles

A részletességre jellemző, hogy a digitális kijelző használati utasítását akár le is olvashatjuk a tábláról, szóval aki még sohasem használt ilyet, az most megnézheti mit kell tudnia brit járművezető barátainknak. Kár, hogy ezen információkra a járműben nem lesz szükségünk, ezt a RailWorks motorja nem tudja. Remélhetőleg még nem… Mondjuk minden felirat nem olvasható tökéletesen, némelyik kivitelezése homályosra sikeredett, amin azért meglepődtem, ennek a megoldása azért nem kellene, hogy ekkora problémát okozzon. A figyelmes szemlélő pedig észreveheti azt, hogy bármelyik járműbe telepszünk be, akkor is a 158 736-os A végében leszünk, ami kissé demoralizáló.

vilagitott_utaster

utaster2

Mondom ezt azért, mert ha megnézitek a felső két képet akkor láthatjátok, hogy azért az utastérre odafigyelt Ben, legalábbis sikerült összehoznia különbözőképpen kinéző darabokat. Ezt mondjuk nem vártam volna, annyira kevés időt töltök ebben a nézetben, hogy ha nem húzom fel magam a vezetőállások ugyanolyan kinézetén, akkor nem is néztem volna meg a belsőket. Így azonban megtettem és kellemesen csalódtam. Megy ez, csak akarni kell. Jó, nincs túlbonyolítva, kb. az ülések szövete lett áthúzva és az utasok száma változik, de akkor is van némi különbség.

max_speed

Visszatérve a helyünkre a jármű orrában: korábbi Rail Simulatoros tapasztalataim alapján nem vártam egetrengető dinamizmust a motorvonattól. Most vagy a brit gépek ennyire lomhák, vagy ennyire nem tudnak modellezni, de szerintem nem élethű a viselkedésük. A Class 158-asnál aztán meglepődtem: 0-ról 40 mph-ig egészen korrekt a gyorsulása, végre azt éreztem, hogy van némi erő a járműben. Aztán utána jött a feketeleves. Hivatalosan 90 mph-ra lennénk képesek, mégis vagy öt mérföldnyi út után még mindig csak 87 körül mutatott az óra, alig tötymörögve feljebb és feljebb. Szerintem ez nonszensz, de később utánaolvasva ez a briteknél is kiverte egy kicsit a biztosítékot. A fékezés szerencsére jóval reálisabbnak tűnt, végre nem két mérföldről kell megindítani a procedúrát ahhoz, hogy meg tudjunk állni a vonatunkkal a megfelelő helyen, szóval kellemesebb fékhatást lehet elérni, nem fordult elő túlcsúszás a vonat vezetésénél, bár ez vélhetően a korábbi tapasztalatok miatt túlzott óvatosság következtében történt. De legalább végre ráérek elkezdeni a fékezést a sárga jelzőknél, nem kell használni a pályamonitort ahhoz, hogy biztonsággal le tudjam közlekedtetni a vonatot. És ez bizony jó.

vegyes_vonat

A hangokkal továbbra sem vagyok kibékülve, nem is érdemel igazából túl sok szót a dolog. Az oké, hogy a kétszólamú kürt megvan, az AWS berendezés is figyelmeztet ha sárga jelzéshez vagy sebességhatárhoz közeledek, de a motorhang számomra kevés. Egyszer most már el kellene menni és élőben is kipróbálni a brit dízeleket, mert vagy ennyire ultrakirály a hangszigetelésük, hogy a motorból kvázi alig hallani valamit a vezetőálláson, vagy ennyire képtelenek lemodellezni a hangokat. Ti melyikre szavaznátok?

szembol_jargany

Egy fizetős csomag persze nem lehet sikeres küldetések nélkül, így a Class 158-ashoz is jár hat darab. Egy motorvonattal persze túl sok mindent nem lehet csinálni, a mozdonyos feladatok kocsirendezéseit simán elfelejthetjük. Így maradtak az olyan küldetések, mint például a szokványos állj meg minden állomáson a vonattal, a ne állj meg minden állomáson a vonattal, na és persze a szabad vezetés. Érdekességnek esetleg jöhet az, amelyben azt teszteljük le, hogy képesek lennének-e a szerelvények az HST-k kiváltására London felé, vagy talán amelyiknél a Bath és Templecombe közötti hegyen való “átmászás” a feladatunk, utóbbinál legalább lehet egy kicsit gépészkedni a hosszú emelkedők és lejtők miatt. Szerencsére a készítő odafigyelt arra, hogy normális forgalom legyen a pályán rajtunk kívül, annál kiábrándítóbb ugyanis szerintem nem sok van mint amikor London felé zúzunk a négyvágányos pályán és egy darab vonattal nem találkozunk az utunk során. Na itt ilyenről szerencsére nincs szó, jönnek-mennek a szerelvények, kellemes vasúti környezetben érezhetjük magunkat.

regi_es_uj

A Class 158-as jármű az egyik kedvenc dízelgépem, így nyilván megvettem a csomagot és nem is csalódtam. A kiegészítő szerintem korrektre sikerült: nem egy nagy durranás, de jól el lehet vele játszani. Vannak hiányosságai, szerintem egy kis plusz tesztelés nem ártott volna neki és  a többi festési variánst is meg kellett volna valósítani plusz küldetésekkel, de most ennyi jutott. Az árát elnézve nem tudom, hogy mit mondjak: ennyit a britek simán kifizetnek, a vasútmodellezők szintén, mi viszont inkább csak húzzuk a szánkat. Szerintem ezeknek a plusz dolgoknak valahol olyan egy-két ezer forint körül kellene lenniük, ez a kb. négyezerötszáz forint sok érte.

Értékelés
6

Ami tetszett:
- korrekt darab
- vonatforgalom
- vezetőállás kivitelezése

Ami nem:
- küldetések alacsony száma
- hol van a többi festés?
- gyorsulás és hangok

Rendszerkövetelmény:
CPU 1,7 GHz, 512 MB RAM, 64 MB VGA (Pixel Shader 2.0-val), RailWorks, Windows Vista vagy XP operációs rendszer
Ezen teszteltük:
CPU Intel Core2Duo 2,66 GHz, 2 GB RAM, 256 MB VGA
Amelyik gépen elfut a RailWorks, ott a Class 158-assal sem lesz probléma.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    Ibigoo mondta:

    A piros hajpántos lány minden vonaton ott van? :D

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.