Főoldal » Élménybeszámoló, Érdekesség, Vasút

Velencei kirándulás

kisczako 2009 augusztus 7 14 megjegyzés

venice Szerdán Velencébe utaztam, ma értem haza. Hát, nem vártam ettől az úttól túlzottan sokat, így nem is csalódtam túlságosan nagyot sehol sem. Jónéhány képet összeválogattam az útról.

Az utazás a Keletiből indult, a Bp-ről közvetlenül Velencébe közlekedő EuroNight vonattal. Annyira nem ismerem még a nemzetközi vonatokat, de az EuroNight szerintem arról kellene hogy szóljon, hogy éjjel az ember tudjon aludni. Hát ezen nem igazán tud, minden határon volt ellenőrzés (még az olasz-szlovénen is, ami meglepett). Visszakanyarodva az induláshoz, a szerelvényt 15.50 körül tolták be a hatodik vágányra.

venice_1

Az indulási idő 16.35, ehhez képest 16.38-kor sikerült megindulni. A termes kocsi, ahova útitársam helyjegye szólt, eléggé tele volt. A Keletiből indulva már áramellátási gondjai voltak a kocsinak, tehát se klíma, se lámpa. Úgy Gárdony környékén végre megoldódott ez a probléma is. Gyékényesre 6 perc késéssel érkeztünk, 4 perc plusszal indultunk. Zágrábig tartottuk ezt a késést. Itt ismét szemügyre vehettem a magyar ipar egyik termékét, a villanymotorvonatukat.

venice_2

Majd a saját vonatunkat is lekaptam. Zágrábtól Velencéig ez a vonat visz egy belgrádi kocsit is.

venice_3

Egy séta az állomásépület másik vége felé, ahol találhatóak a pénztárak. Itt sikerült vennem horvát menetrendet, ami a későbbi utazások alkalmával még jól jöhet. 20 kuna volt, németül (is ???) értett a pénztáros. Az állomásépület és a posta között van kiállítva gőzös, ismét sikerült lekapni.

venice_4

Indulás előtt még átpakoltunk a román ülőhelyes kocsiba, ott lényegesen kevesebben voltak. A másik nagy előnye a fülkés felépítés, amit én egy hosszabb utazásra jobbnak találok. Majd 23.36-kor pontosan indultunk tovább. Megállás nélkül haladtunk Dobováig, a horvát-szlovén határig. Itt is álltunk 35 percet. Ezidő alatt a határőrök átnézték a papírokat, a vonatunk gépet cserélt. Dobovában lehetett látni 2 horvát “Asea” gépet is.

venice_5

Innentől Ljubljana a harmadik megálló, 2 órás menetidő. Pontosan érkeztünk, így itt ismét volt 15 perc pihenője a vonatnak. Ezidő alatt gyorsan sikerült lekapni az állomáson egy pihenő dízelt.

venice_6

Innen további 2 óra volt az olasz határ. Addig is a fülkeablakon át a holdfénynél látszottak a hegyek. Szép látványt nyújtottak. Majd hamarosan megérkeztünk Villa Opicinába, a határra.

venice_7

Itt kb 45 perces pihenőnk volt. Ezalatt kaptunk új gépet, a határőrök is végigellenőrizték a vonatot. Innentől mehettünk jódarabon 160-al. Itt aludtam egy kicsit, Venezia Mestre környékén keltem fel. Innen már csak 10 km, 12 perc az út a végállomásig. Kezdtünk összepakolászni, majd leszálltunk.

venice_8

Egészen új (vagy annak tűnő) mozdony hozott minket. Az állomásról először a reptér felé tettünk egy sétát, majd onnan a Szent Márk térre.

venice_9

Az állomásépület előtt van hajóra átszállási lehetőség. Velencében ugyanis nem járnak buszok, hanem hajókkal utaznak. A St. Márk tér után visszatértünk az állomásra. Az óra már 12 órát mutatott.

venice_10

Ahogy kisétáltunk a peronra, rögtön érkezett is egy vonat. Kicsit továbbmenve láthattunk 2006-os beszerzésű, Alstom által gyártott motorvonatot. Számomra ez egy olyan gép volt, melynek a formavilága még elfogadható.

venice_11

Ezután megnéztük az EuroStar-t is. Szerintem a vezetőállás kicsit magason van, bár a kilátást ez csak javítja. Magyar szemnekviszont szokatlan.

venice_12

Itt tartottunk egy kis pihenőt, ami most annyit jelentett, hogy elmentünk bevásárolni a hazaútra. Üdítővel és ennivalóval megrakva tértünk vissza az állomásra. Ekkor láttuk az elsőn a Bécsbe közlekedő EC-t.

venice_13

A peron túlvégére kisétálva láttunk egy Pendolinot elmenni.

venice_14

Az állomás eddig “felfedezetlen” részére sétálva fedeztem fel a magánvasúti dízel “Flirt”-et.

venice_15

Elvárosi forgalomban dolgoznak a 2006-ban beszerzett villanymozdonyok. A gépeket a Bombardier szállította, igazi vezetőállása csak 1 van. A másik végén poggyász rész van egy kisebb vezetőállással, gondolom a tolatásokkor használják. A gépek elég újak, viszont nagyon hangosak.

Az állomáson sem egy mai paripa dolgozik. Magyar viszonylatban talán az M31-hez lehetne hasonlítani, a 3 hajtott tengelyét ugyanis hajtórúd kapcsolja össze.

venice_17

Találkoztunk mégegy régebbi géppel, ez egy ’66-os gyártányú villanymotorvonat volt.

venice_18

Láttunk néhány “kétszekciós” gépet is, a képen látható éppen a fűtőház mellett pihen.

venice_19

venice_20

A nap lemenőben volt, lassan a szerelvényünket is beállították. A vonatunkat valahonnan Mestre felől hozták be. Ugyanaz a szerelvény, amivel reggel érkeztünk. A büfékocsiban szolgáló már ismerősként köszönt nekünk. A román kocsiban ért minket a meglepetés: a szerelvény kitakarítása kimaradt. Szerencsére az egyik kuka mellett volt egy szemetes lapát, így azzal a nagyját mi ki tudtuk szedni.

21.20, hamarosan indulás. Most a román kocsi is megtelt utassal, a fülkében mellettünk 4 nagy utazó lány volt. 2-en Ljubljanáig jöttek, 2-en pedig Zágrábig. Visszafelé szorosabb a menetrendünk. Portogruaro-Caorle állomásra 12 perc késéssel futottunk be, viszont Villa Opicinába már 0 perc volt a késésünk. Ismét határellenőrzés, gépcsere, minderre most csupán 20 perc, ám elegendőnek bizonyult, a továbbindulás pontosra sikerült. Ljubljanába 10 perccel előbb sikerült beérkezni, mint ahogy a menetrendben írva volt. Kicsit csodálkoztam, majd szép lassan elaludtam. Dobovában ébresztettek a határőrök. Visszafelé 14 perc volt a határellenőrzésre és a gépcserére, ami “természetesen” kevésnek bizonyult. Itt kaptunk 10 percet. Zágrábban a tolatás ideje alatt csináltam néhány képet.

venice_22

A kijárat felé nézve már látszott, hogy lassan felkel a nap, viszont szabad kijárásra még nem kaptunk jelzést.

venice_23

Innen a határig ismét alvással telt az idő, amit kicsit sajnáltam. Gyékényesen a horvát határőr ébresztett, majd jött a magyar. Innentől egy klasszik szili vitte a vonatunkat. Gyékényesen még elment előttünk a személy, de Őrtiloson félrerakták előlünk. Őrtiloson már kb 30-35 perc késésben voltunk. Minket a szemből érkező vonat miatt raktak félre.

venice_24

Utoljára alaposabban Balatonszentgyörgyön néztem meg a késésünket, ott +48 volt. A változatosság kedvéért ismét alvással telt az út. Kelenföldön elbúcsúztam útitársamtól, majd elindultam az első kocsiba, hogy minél gyorsabban a buszmegállóba tudjak érni. A Keletiig nagyjából tartottuk a 45-50 perces késésünket. Innen rohanás a buszhoz, Zuglóban sikerült futva (itt már szószerint futva) elérni a Kodály IC-t, melyen Ceglédig aludtam egyet, ahol 4 perc késéssel álltunk meg.

Összefoglalva ezt az utat: Annyira nem tetszett, mint a spliti út. Ezen úton sehol nem fogalmazódott meg bennem az, hogy “ide még vissza kell jönni”. Sőt, az olaszokhoz valahogy egyáltalán nem vágyom vissza. Viszont túrista szempontból megéri kimenni Velencébe, a város nagyon szép.

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


14 megjegyzés »

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    Én már kb három éve tervezek egy ilyen gyors kiruccanást Velencébe… De idén se fog összejönni… Talán jövőre!

    Vonatjegy árakat nem írtál, mennyibe került az út?

  • avatar
    kisczako ( a szerző ) mondta:

    Hát nekem vasúti szabadjegy jár, emiatt nem nagyon szoktam jegyárakat írni. Ismerősömnek 58 ?-ba került a jegye oda-vissza. Indulás előtt legalább 2 héttel kell megvenni. A z alábbi linken kapsz még infót a jegyről és egyebekről:

    http://mav-start.hu/utazas/kulfoldi_utazasi_ajanlatok.php?mid=149b0050b94ff5

  • avatar
    Norbi mondta:

    “Sőt,az olaszokhoz valahogy egyáltalán nem vágyom vissza”.Ez a mondat azért magyarázatra szorul.Májusban voltam Rómába egy hetet-igaz repülővel-,de egyáltalán nem vágytam vissza,sőt barátnőn olaszul tanul,mert ott szeretne élni!Te voltál ott?Tényleg fanatasztikus város…az örök város!!!

  • avatar
    Norbi mondta:

    fantasztikus…bocsi.De legyen picit OFF,a repjegy oda-vissza 29.000 HUF,4 óra,vonattal mennyi?Bár vonatpárti vagyok,de hát a piszkos anyagiak..:)

  • avatar
    Norbi mondta:

    4 óra:90 perc becsekkolás,85 perc az út,kb 45-55 perc kicsekkolás.

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    58? A MÁV Start honlapján akkor mik azok a 30 eurós jegyek? Így becsapják az utast? Akkor inkább maradok itthon.

  • avatar
    kisczako ( a szerző ) mondta:

    Norbi: Nekem egyenlőre elég volt Olaszországból. Lehet, hogy majd egyszer még messzebb is eljutok, de egyenlőre elég volt Velence is.

    B. Zsolti: A Start honlapján a 29 ? az csak egyirányú jegy. oda-vissza viszont már 58 ?.

  • avatar
    Ibigoo mondta:

    OFF:
    Norbi: 45-55 perc kicsekkolás? ilyen vacak a római reptér?!

  • avatar
    Zsivany mondta:

    “Ezen úton sehol nem fogalmazódott meg bennem az, hogy ?ide még vissza kell jönni?.”

    Persze, mert sötétben nem láthattál semmit Szolvéniából.
    Szerintem nagyon szép a Száva völgye.

  • avatar
    kisczako ( a szerző ) mondta:

    Hmm… ezek szerint sajnos rosszul sikerült fogalmaznom. Igazándiból csak Olaszország nem tetszett. Szerencsére pont telihold volt, így a hegyek körvonalai szépen kirajzolódtak, még sötétben is nagyon szép látványt nyújtottak. De tervbe van véve egy szlovén vonatozás is, október 25-ig még van alkalmam.

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    A MÁV Start szerint 2*29 euró, ami kb 16500 Ft. Igaz, ez ülőhelyes kocsi. De én tudok ülve is aludni, főleg ha ezzel megspórolok kb 40.000-et! :)

  • avatar
    5341 008-0 flirt mondta:

    Meglepően sok az olasz a vonaton. Legalábis ma ezt tapasztaltam a CAF-ban. Az hogy 1-2 órát késik, az alap.:twisted:De vanak azért pofátlankodások is. Egy víínasszony meg az ura utazott úgy, hogy majd le taposták Siófok után egy darabig az emeberek egymást, de a kis fehér táskát nehogymár feltegye a csomagtartóra, mert neki is külön széket kell foglalni. (Lellén még volt nagyritkán üllőhely, de akkor is megkérdeztem tőle hogy szabad-e, és elkezdett ott orgonálni hogy mit képzelek…végül nemmessze tőle a másik oldalon nehezen leültem) Aztán hallom hogy elkezdi fújni, hogy busszal így lett volna jobb, meg úgy lett volna job, redvás vonat meg minden. Azt hittem egy ponton hogy mindjárt úgy fűbeverem, hogy molekulákra törik a protkója. Az ilyenektől ki tudok akadni.:evil: (Amúgy tegnap is egy lele-székesfehérvár távon használtam a 241-est, de akkor elől a halbiban.):wink: A román és a magyar fülkésbe is elnéztem, de rosszabb volt mint a CAF. (Egyébként én nagyon csípem a CAF kocsikat szóvel nincs miről beszélni.)

  • avatar
    kisczako ( a szerző ) mondta:

    Hát… Ha nemzetközileg utazik vele az ember, érdemes a helyjegyet romántól foglalni, visszafelé pedig románig foglalni. Ugyanis nem a román kocsiba adják el elsőként a helyjegyeket.

  • avatar
    paalaa mondta:

    Én tavaly voltam a barátnőmmel és tudtunk venni fejenként 29 EUR-ért oda-vissza jegyet. Gondolom most is azt reklámozzák, csak elvileg nagyon kevés van belőle.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.