Főoldal » Élménybeszámoló, Érdekesség, Kisvasút, Vasút

Kisvasúti nap Balatonfenyvesen

kisczako 2009 szeptember 6 1 megjegyzés

09.09.05. fenyves_3 2009. szeptember 5-én kisvasúti nap volt Balatonfenyvesen. Néhány képet osztanék meg veletek, hogy milyen is volt.

Reggel 10 órára sikerült leérnem 3 útitárssal. Ekkor már a hajtányosok is kezdtek kivonulni, a különvonat pedig már a helyén volt.

09.09.05. fenyves_1

Az állomásépületben a helyi állomás modellje volt felépítve.

09.09.05. fenyves_2

Ezután még beszédek következtek, felszólaltak helyi polgármesterek, MÁV-os vezető… Igazából az utóbbi mondandójára voltam a legkevésbé kíváncsi. De végre eltelt az idő, eljött a 11 óra: indulás. A 4 kocsi szépen meg volt tömve.

09.09.05. fenyves_4Előre nézve…

09.09.05. fenyves_5… majd hátrafordulva egy ívben.

Lassan, öregurasan battyogtunk be Somogyszentpálra. Az állomás nem 4 kocsira és 2 motoros vontatóra épült, így trükközni kellett a körüljárással.

09.09.05. fenyves_6

Ezután a tömeg a falu sportcsarnokába vonult egy kiállításra. Amíg a tömeg elvonult, addig mi a helyi ivóban múlattuk az időt. Nem kellett soká várakozni, ugyanis csupán félóra-háromnegyed óra volt a vonatnak a visszafordulásra. Ahogy a tömeg, nameg egyik útitársunk elment a vonattal vissza ‘Fenyvesre, igazából csak mi maradtunk a faluban túristaként. Kényelmesen végignéztük a kiállítást, sétáltunk a faluban fel-alá. Hamar elszállt a 2 óra, 14.45-kor pedig már jött is visszafelé a személyvonat. Mi még az érkezése előtt kiértünk az állomáshoz, hogy lefotózhassuk érkezőben.

09.09.05. fenyves_7

09.09.05. fenyves_8

Volt még néhány “elvetemült vasútbarát”, aki kijött a vonattal, így az általam korábban 1 kocsisnak ítélt vonat ezalkalommal két kocsiból állt, abból egy vendégszereplő.

09.09.05. fenyves_9

Balatonfenyvesig beszélgetéssel töltöttük az időt. Ott még volt fél óránk a személyvonatig, így a motorgarázst is megtekintettük.

09.09.05. fenyves_10

09.09.05. fenyves_11

09.09.05. fenyves_12

Összességében szépen megszervezett kisvasúti nap, a főzés és a rézfúvósok kifejezetten jó ötletnek bizonyultak. De továbbra is abszolút kedvenc számomra a kecskeméti kisvasúti nap, az számomra kicsit hangulatosabb.

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    crash mondta:

    Szép sokadalom volt a kisvasúti napon. Talán már a nyíri kisvasúton sem járnak (ha járnak) három Bax-al a vonatok, ritka ilyen hosszú vonatot látni.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.