Főoldal » Címlap, Dezsizola blogja, Élménybeszámoló, video

Húzd meg Zola!!!

dezsizola 2009 október 20 1 megjegyzés

hajtanyAmikor először találkoztam a hajtány szóval lehettem vagy 10-12 éves. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy különösebben megfogott volna. Akkortájt sokkal jobban izgatott a magyar foci, szerettem volna olyan szigorúan nézni, ahogy Garaba Imre, a Honvéd, és a válogatott kőkemény hátvédje, szerettem volna olyan jampis frizurát, mint Törőcsiknek volt a Dózsából, és persze imádtam volna, ha annyira kedveltek volna a lányok, mint a “kis” Sallai Andrist. Ehhez képest a hajtány, mint sínen döcögő valami, amiben még motor sincs, nem izgatott különösebben. Mégis pontosan emlékszem első találkozásunkra. Az történt ugyanis, hogy kedvenc képregényemet lapozgattam. (Csak a rend kedvéért. A címe Mozaik volt, az NDK-ban írták, és vélhetően Pesten fordították magyarra. A lap ma is létezik, van már vagy negyvenéves. Ha érdekel: http://www.abrafaxe.hu/.)

Szóval ebben a képregényben három idétlen kis manó lemaradt valami vonatról, és egy hajtányon kellett utána iramodniuk. Nem tuti, hogy így szólt a sztori, de a képre emlékszem. A pöttöm pasik hajtják, de nagyon a nagy bazi karos kocsit.

Így röpke 25 év távlatából is ez a kép villant be nekem (lásd még: a tudattalan én kutatása), amikor először láttam meg a Vasúttörténeti Parkban ezeket a zöld valamiket. Ráadásul a manók is benne ültek. Csak épp nem Dignek, Dagnak és Diedagnak hívták őket (mint a Mozaikban), hanem Ákoskának, Dorkának, meg Lehelnek. A minimanókat a valóságban is “kinőtte” a hajtány karja, alatta kandikáltak, az őket körbevevő világra.

Már akkor (ez lehetett tavasszal) eszembe jutott, hogy elő kellene venni a kamerát, és meg kellene nyomni a piros gombot. De azután találtam fontosabbat. Ott magasodott ugyanis a Nohab, én meg nem győztem tisztelegni. Nagy volt és piros, a hajtány meg kicsi és zöld. (Én pedig világéletemben Honvéd szurkoló voltam, de ettől még szerintem rendes ember vagyok.) Úgyhogy hajtányprojekt kilőve, jöhetett a nohab projekt

A múlt vasárnap viszont annyira baromira hideg volt, hogy még a nagyobbacska mozdonyokat sem engedték ki a színből, csak egy kis zöld pöfögött, úgyhogy a figyelmemet újra a hajtányok felé fordítottam. Segítségem is volt, Gazda Zoltán. Apukájáról, hajdani legendás gőzös vezérről nagyon sokat hallottam. Sőt videón láttam is őt. A kedvencem az, amikor irányít egy mozdonyt, de mivel a segédpilóta nem azt csinálja, amit kiabál neki lentről, dühödten vágja földhöz a vezéri sapkáját. Fejfedője a most 19 éves fiának is van, de nem dobálja. Pedig dolgoztattam is szegényt. Arra kértem, hogy hajtányoztasson meg. A gép 500 kiló, én meg… Khm, inkább nem árulom el. Legyen elég annyi, hogy a hajtánnyal ketten 600 kilót nyomunk. Zoli meg van vagy 60, de azért derekasan toszogatta a karokat. Én meg hepiztem. Ja, és hogy még többet szenvedjen, kérdezgettem is közben.

Végül mindenki jól járt: a hajtánynak utasa, nekem filmem, Zolinak meg izomláza lett…

>

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    trainmodeller mondta:

    Gyere el velünk egyszer hajtányozni, de “rendes” hajtánnyal, ne ilyen játékszerrel, rendes vonalra, ne ilyen játékvonalra :)
    http://matiz.terep.hu/uzem pár kép ízelítőnek
    November 6-ától 29-éig a hajtányomat megnézheted a Duna Plázában, ott lesz kiállítva. (Berakodás 4-én este, ha valakinek van kedve segíteni hajtányt cűgölni, jelentkezzen! Fotótémának sem utolsó :) )

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.