Szoborgőzösök
Szépségek, és szörnyetegek
Ma reggel arra ébredtem (hogy csörgött a vekker, de nem ez a fontos), szóval arra, hogy esik az eső. Gondolom hasonlóan riadt fel még pár millió ember ebben a kicsiny országban. Ráadásul baromi hideg volt, úgyhogy kénytelen voltam belátni, hogy az idősebb hölgyekről elkeresztelt nyárnak vége, és itt az ősz. Az évszak, amit mindennél jobban utálok.
Számba vettem hát (a zsemlét, de nem a fontos), hogy a mi a csodát is csináltam ezen a nyáron, ami valahogyan köthető a mozdonyokhoz. Kenegettem a Parkban a 480-ast olajjal. Mondjuk ez azért nem oly nagyon izgis téma. Ja, és körbeautózgattam az országot, és filmezgettem az állomásokon kiállított gőzösöket. Unalom ellen (és azért, hogy gyarapodjon a blog) pár élmény. Nem lesz mindig szívderítő.
Hatvani sokk
A fél gyerekkoromat a hatvani állomáson töltöttem. Ez mondjuk nem igaz, viszont jól hangzik. De évente két-három esetben rácsodálkozhattam az impozáns állomásra, meg a rengeteg vonatra. Hallottam, hogy őriznek itt egy Trumant (411), és egy Bumbardot (520). akkor még nagyon az elején voltam a mozdonyvideós őrületnek, és komolyan vettem, hogy felvételeket készíteni a MÁV területén csak engedéllyel lehet. Úgyhogy félve mentem be az üzemi területre (ha esetleg ezért utólag megbüntetnének, akkor természetesen nem voltam bent, csak az irodalmi munkásságom részeként állt itt ez a mondat). Emlékszem, hogy aggódtam, amikor közeledni láttam valakit MÁV szerkóban. Persze mindenki nagy ívben tett rám, így pár felvételt tudtam készíteni a két öreg lokóról. Mit mondjak: a Truman úgy néz ki, mintha bombatalálatot kapott volna, a Bumbardo meg (amit akkor még Bunwaldonak mondtam, éljen a nyelvtudás) úgy, mint egy lezuhant repülő, amit pár év alatt körbenőnek a liánok. Komolyan én szégyelltem magam azok helyett, akinek karban kellene tartaniuk ezeket a monstrumokat. A kirándulás emlékét ez a filmecske őrzi.
Ajkai örömök
Nem tudom, hogy az olvasók közül volt-e már valaki másnapos. Gondolom, hogy nem, ezért elmondom milyen. Felkelsz, és a mozgástól nekikezd nyilallni a fejed. Fáj a gyomrod, és ha valaki rágyújt fél kilométeres körzetben, azon nyomban öklendezni kezdesz. Na nagyjából ilyen állapotban voltam, amikor elhatároztam, hogy elutazom Ajkára, lefilmezni a Csingervölgy nevű mozdonyt. Szerencsére a feleségem (áldassék a neve) ott ült mellettem, és vicceket mesélt (mondjuk elég sz-ul), hogy el ne szunnyadjak vezetés közben. Bevallom Ajka külsőnél már kezdtem bánni, hogy elindultam, ahelyett hogy a sebeimet nyalogattam volna…
Azután nagy nehezen ráleltünk a mocira. Mit mondjak: kis híján elmúlt a fejfájásom. A gép is csillogott, meg a környezete is. Legszívesebben lefeküdtem volna az árnyékába alukálni kicsinykét.
E helyett nekikezdtem filmezni. Íme az eredmény.
Teszem csendben hozzá: a képeket többnyire lassítanom kellett, mert abban az állapotban eléggé remegett a kezemben a kamera.
Rettenet Somogyszobon
Baromi meleg nap volt, amikor leruccantam Somogyszobra. A falu honlapján büszkén emlegették, hogy van ám nekik egy mozdonyuk. Na mondom, akkor lessük meg. Gondoltam a falusi öntudat (magam is kisvárosban nőttem fel, tudom milyen az) nem engedi az ottaniaknak, hogy ne ápolják a település büszkeségét, a gőzöst. Az már kissé gyanús volt, hogy az állomás kerítése itt-ott hiányzott. Az is eléggé meglepett, hogy a “kerékpárt az állomáson tárolni tilos” felirat alatt ott pihengettek a dolgozók biciklijei. Ezek után attól tartottam, kissé vacak állapotban lesz a mozdony is. Csalódnom kellett. Ugyanis nem kissé, hanem cefetül vacakul nézett ki. Az volt az érzésem, hogy ha szegényt valaki oldalba rúgná, három dolog történhetne:
- beszakadna a talpától a lemez (ahol még van)
- felborulna az egész gép
- leesne a főkeretről a sátor.
Nem is igazán értettem, hogy kinek jó ez így???? Hogy a fenébe nincs a faluban három olyan lakó, aki kissé rendbe tartaná a cuccot. Csak az nyugtatott meg, hogy láttam: van akinek ez az ideális állapot. A csövekben lakó darazsak szemmel láthatóan kiválóan érezték magukat.
Voltam még pár helyen, és előfordult, hogy jól néztek ki a gépek, de azért -sajnos- nem ez volt a jellemző.
Ja, és a minap ígértem a pakurásról egy anyagot. Sajna a velem született bénaság miatt még mindig nem tanultam meg a feltöltést, úgyhogy link.
Napsugaras jóéjszakát mindenkinek!
dezsizola



A hétvégén Puchbergben voltam. Ott van a parkban egy gőzmozdony, igen jó állapotban. Meg kellene kérdezni a sógorékat, ők hogyan oldják meg, hogy a kiállított mozdonyok nem rohadnak szanaszét.
@crash: ott valami csalás, de legalábbis ámítás lehet a dologban, mert 2006.-ban az a mozdony úgy szét volt rohadva, mint a hatvani Truman. Gondolom, mára két-három tonna gittel, puttyval és pillanatragasztóval formába hozták az új festés alá, de attól még rohad tovább.
Jaaa… ezt nem tudtam
Én csak azt láttam, hogy most viszonylag rendezettnek néz ki.
Szombaton ráhangolódva a bobós különvonatra várva tettem egy kört a Hatvani Fütőházban, és megtekintettem a két ott heverő gőzöst. Csikós Csabi hívta fel rá a figyelmemet, hogy a Truman szerkocsijáról annyira lepattogzott a festék, hogy olvasható rajta az eredeti amerikai felirat. Elmondása alapján a Bombardón is ki lehet venni a náci németország jelét a horogkeresztet, de azt nagyon keresni kell rajta. Mindkét jármű védett műszaki emlék. Érdemes lenne az egyiket kiglancolni, és kiállítani a vasútállomásra. Ott van egy üres vágánydarab amin szintén egy gőzös állhatott szobormozdonyként. Melyik mozdony volt az?
Hatvanban volt Magyarországon – tudtommal – elsőként kiállítva gőzmozdony: 2001-es pályaszámon a 269-es vasparipa volt az, melyet később üzemképes állapotúra állítottak helyre. Ez még természetesen nem a mostani vágánydarab helyén volt, az állomás felújítása után ott a 442,013 állott, mely ma szintén a Füstiben lelhető fel. A hatvani Truman a 411,118-as? Ha igen, akkor annak az oldalán már a ’90-es években is látható volt az amerikai felirat. Nem sokkal azután, hogy Kisterenyéről Hatvanba vontatták, készítettem is róla egy videofelvételt, ha érdekel valakit, bedigitalizálom és publikálom valahol. A Hatvanban kiállított “2001″-esről és a még Kisterenyén tárolt 411,118-asról itt találhatók képek: http://vas-ton.freeweb.hu/40/oldal40_1.html.
Szia!
Nekem nagyon kellene a Trumanról az a felvételsor. Gondolom ez nem meglepő. A 411.118 egyébként most a Parkban ácsorog. Ez az, amelyet Vas Bandi tart karban. a múltkor láttam is menni. Igaz csak vontatták.
http://www.youtube.com/watch?v=DgLiCWze_QU
A fotókat nagyon szívesen nézném meg, amiket belinkeltél, de azt írja ki nekem, hogy ilyen nincs.
dezsizola
Bocsánatot kérek, valahogy eltévesztettem. A helyes link:
http://vas-uton.freeweb.hu/26/oldal26_1.html
Ha a video meglesz, értesítelek.
A 411,118 az Kiskunhalason volt kiállítva, a hatvani egy teljesen másik gép.
Nos, harmadjára talán jó lesz:
http://vas-uton.freeweb.hu/40/oldal40_1.html
Tastam: semmi baj, az eddig linkelt oldalaid is tetszettek!
Szia,
Nagyon tetszenek a videók, tetszik a zene aláfestés is. Honnan szerzed ezeket? Mondjuk a somogyszobi videó alatt lévő zene honnan való?
@dezsizola “bátyám”: (leírásaidból úgy látom, te láttál több tavaszt
, szomorú tény, hogy a kisgyerekkorom (8 éves voltam, mikor leállították a menetrendszerű forgalmú gőzgépeket) emlékei 30 év után egyre-másra mennek szét. Budapesti gyerek vagyok, és a Bp-Kelenföld állomás közelsége miatt (a Tétényi úti hídnál lakom) lettem félig vasútbolond… Néha átrohan egy Bivaly, vagy egy Nohab, és jól megférnek a Bikákkal…
@Crash: nem kell kérdezni a sógórékat. Baromi egyszerű a válasz, ott az ilyen öreg masináknak időről időre nekiesnek bizonyos szerszámokkal, esetleg szét is kapják, mint foxikutya a lábtörlőt (az idősebbek egyszerűen azt mondanák, hogy téémkázzák), ami akár Somogyszob, vagy Hatvan esetében elmaradtak.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
2012.2.1
International Toy Fair, Nürnberg
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések