Új London Overground szerelvények
Lassan már két éve hogy a londoni közlekedési társaság átvette pár vasútvonal üzemeletetését, és megalapította a London Overground hálózatot. Ezt talán legjobban a budapesti HÉV-hez tudnám hasonlítani. Talán csak nekem de már akkor is egyértelmű volt egy új szolgáltatáshoz új szerelvények is dukálnak. Az új vonatok a Bombardier Transportation által gyártott Class 378-es lettek. A mai sétám alkalmával kettőt sikerült lencsevégre Richmond-ban ahol szolgálaton kívül tartózkodott.
A szerelvények nem teljesen újak, Bombarider Electrostar családjához tartoznak. Class 376 alatt a Southern társaság már üzemeltet hasonló járműveket. A Class 378 Capitalstar az előbbitől annyiban különbözik, hogy a nagyvasúton használatos kiemelkedő és szétnyíló ajtók helyett a metróról ismert közvetlenül nyíló ajtókat kapott. Ezen kívül természetesen más a belső berendezés, székek az ablak alatt oldalt találhatók. Mindezek a módosítások a metrószerű fogalom igényeihez igazodnak. Transport for London első lépésben 152 kocsit rendelt 223 millió font (67 milliárd forint) összegben majd ezt toldotta meg újabb 36 kocsira való rendeléssel. A képen látható szerelvények a nullás alsorozat tagjai amelyek két áram neműek. Képesek harmadik sínről 750 V egyenáramról és felsővezetékről 25KV 50Hz váltóáramról üzemelni. A Richmond-Stratford vonalon Acton Central állomáson van a csere a két áramrendszer között.
Forgóváz áramszedővel a harmadik sínhez
A szerelvények szállítása sokat csúszott Bombardier túlvállalásaira és alkatrész hiányokra visszavezetően, így január helyett csak 2009 júliusában állhatott az első szerelvény. A vonatok 4 kocsis fix egységben üzemelnek, kocsik között teljes az átjárás. Minden szerelvényben van légkondicionálás, zártláncú TV aminek része a visszapillantó tükrök helyetti kamerarendszer is, szokásos utas-tájékoztatás, London Overground vonatbefolyásoló rendszere.
A két szerelvény egymás mellett
![]()
Vezérállás a jobb oldalról. Középső ajtó mögött látható a menekülőlépcső felhajtott állapotban
Szerelvénybelső: a jobb szélső szék huzata kissé eltérő a többitől. Ez a priority seat az időseknek vagy mozgássérülteknek.
A metró rendszerű kocsiajtó süllyesztett elhelyezése
Átjáró két kocsi között
Kerekesszék illetve csomagtér az ajtó mellett és felhajtható székek amennyiben túl sok lenne az utas
Vezérállás CCTV illetve a visszapillantó kamerák monitoraival. A vezérállásban található felirat szerint a szerelvény maximális sebessége 75 mérföld ami 120 km/h



Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.