Főoldal » Címlap, Élménybeszámoló, Vasút, Vasúti hír

80-as változások

btx 2009 december 18 1 megjegyzés

20091218 01December második vasárnapján életbe lépett a MÁV 2009-2010. évi vasúti menetrendje. Elbúcsúztunk 25 vicinálistól (az adat a MÁV honlapjáról van), néhány vonalra kiterjesztették az ütemes közlekedést, számos helyen történt kisebb-nagyobb változás az ott közlekedő vonatok menetrendjében, kocsi-összeállításaiban, megállóinak számában. Mindet összefoglalni hibátlanul az adott vonal és helyismeret nélkül szinte lehetetlen, ezért én sem vállalkoznék erre. Arról a vonalról fogok most írni, amelynek mentén én is lakom, megnézem, milyen újdonságokat hozott számomra a mától kezdődő időszak, mi az, amire figyelni kell, milyen változásokkal találkozhat az Egerből Budapestre közlekedő utas a 80-as és a 87a vonal távolsági forgalmában!

Szerdai állapot: a cikket vasárnap, hétfő és kedd este írtam, az említett napon pedig hazautaztam Egerbe. Meglepve tapasztaltam, hogy sok minden már nem úgy van, mint ahogy előzetesen várni lehetett. Így úgy voltam vele, nem javítom ki az eddig leírtakat, hanem külön színnel teszem bele a változásokat. Így legalább látni lehet, milyen gyorsan változnak a körülmények illetve mennyire voltak jók a megérzéseim!

“Enyém a pálya”

Témüller mondata Presser Gábor Padlásából sokaknak ismerős lehet. Én pedig ezzel a mondattal vezetem be az utóbbi hónapokban a pályát érintett változásokat.

Tartható menetidő: novemberben végre rendbe rakták a pályát. Szükség is volt rá, hiszen ősszel már az Intercity forgalomban is rendszeres volt a fennakadás és több esetben is vissza kellett fizetni a pótjegy árát – lévén a vonatok nem tudták tartani a menetidőt. A Miskolcról induló IC-k Füzesabonyban rendszerint +11-gyel álltak meg, ami – ha azt nézzük, hogy a két város közötti távolságot a PFT adatai szerint 34 perc alatt lehet megtenni, jelentős késésnek mondható. Mára azonban normalizálódtak az állapotok, így újra reális esély van a pontos érkezésre.

Szerdai állapot: nem tudom, hogy a héten leesett hó miatt, vagy az újra szaporodó lassújelek miatt, de megint egyre több a késés a vonalon.

Ez a kép szerintem magáért beszél

250%: 2008 nyarán a 87a vonalon Füzesabony és Maklár közé kikerült a 80-as tábla, majd nem sokkal később a 60-as. Ennek következtében a menetidőt a szakaszon egy perccel megnövelték, Eger felé óra 7 helyett óra 6-kor indultak a vonatok. Idén újabb lassújeleket tűztek ki, a fent említett állomásköz meg 40-es lett. Ha a 18:03-as Bz-vel ment az ember, és nem azon az oldalon nézett ki, amelyiken a felsővezeték-tartó oszlopok voltak, tiszta mellékvonali feeling-je volt, az egykori kutlúrális-főváros-jelöltben meg most már nem csak a füzesabonyi csatlakozás várás miatt késtek  a vonatok. Az áttörésre egészen őszig várni kellett. Először Makláron javították meg a 40-es váltót, majd a 80-as vonal munkálataival párhuzamosan itt is végigment a géplánc, így újra lehet tehát 100-zal hasítani, ez a 40-es szakaszon 250%-os sebességnövekedésnek felel meg. Jövő nyárig ennyi is lesz, aztán valószínűleg megint jön a 60-as.

Szerdai állapot: Maklárról elindulva azt vettem észre, hogy a vonat egy idő után nem gyorsít tovább. Azt hittem, biztos a falu végi átjáró miatt, ami bár 100-as, a Bz elég nagyot ugrik rajta, gondoltam megkímél minket a vezér egy nagy huppanástól. Azonban miután elhagytuk, azután sem következett be a várva várt gyorsulás csak kb. egy fél perccel később, ezért sejtettem, már megint egy újabb lassújellel van dolgunk. Másnap visszafele meg is bizonyosodtam róla, sajnos megint kikerült egy újabb 60-as tábla. Makláron felcsörögtem Cpt. Dave-t és gyorsan el is újságoltam neki a nagy hírt, viszont a beszélgetés végén azt vettem észre, mintha Maklár és Füzesabony között sem 100-zal mennénk, csak 80-nal. Így hát rátapadtam az ablakra, és a régi hármas előtt nem sokkal egy 80-as lassút vettem észre. Ezt előző nap a csehszlovák járműgyártás remekéből nem érzékelhettem, mert annak eleve ennyi  az engedélyezett legnagyobb sebessége, azonban most már állíthatom, a 250% már megint nem 250, csak 200.

86 -> 87a: a Füzesabony-Eger vonal jelölése az idei évvel 86-ról 87a-ra változott.

Eger csak 120 kilométerre van. Utazz gyakrabban: Ugye emlékeztek még az 1996-os olimpia jelmondatára: Atlanta csak 8000 kilométerre van. Szurkolj hangosabban! Én ezt most egy kicsit átírtam, ugyanis az idei évtől virtuális díjképzés lesz bevezetve a főváros és Eger között, és csak 120 km-es jegyet kell vennünk. Így a jegy ára megegyezik a busszal.

Intercity forgalom


A legfontosabb változást a MÁV honlapjáról szó szerint idézem: “A Miskolc-Pécs IC vonatok közlekedését – a Hernád IC kivételével – a menetrendszerű közlekedés biztosítása érdekében megszüntetjük.” Én erre azt mondom: Végre! Nagyon jó dolog a Pécs-Miskolc Intercity, de ebben az évben bebizonyosodott, a jelenlegi viszonyok mellett egy ilyen nagy távolságú vonat leközlekedtetése a csúcsidőszakban nem lehetséges jelentősebb mennyiségű késés nélkül. Már az év elején írtam róla, hogy a Dráva/Hernád IC egy órával később érkezett a Keletibe, és bár ez az arány javult, 20 perc alatt nem sokat láttam ezt a vonatot. Olyan is előfordult, hogy busszal mentem Egerbe, mert az esőzések miatt 80 perccel csúszott el Pécsről a vonat, és ennyit még az ingyen IC-utazás tudatában sem akartam várni. Egyik kolléganőm sem sokáig élvezte a legmagasabb vonatnem nyújtotta előnyöket. Miután megszüntették a délutáni mentesítő vonatát, az IC-személyvonat kombóra szavazott Mezőkövesdig, azonban hamar belátta, 30 perces késéssel mer csak az üres vágányt találja Füzesabonyban – és az egy órával később induló Szilit. A döntés helyességét a vasárnap délután bizonyította be, ugyanis a Mecsek IC-re, ami két napja még tovább közlekedett Miskolcra, 25 perc késés volt kiírva a Keleti kijelzőjén, azonban tizenhat ötvenegynéhánykor még mindig rajta volt a kék táblán. A Sajó IC-nek pedig, ami a régi menetrend szerint ebből fordult, már nyoma sem volt (az Elvirában utánanéztem, -1-gyel állt meg Miskolcon). Édesanyám pénteken utazott haza Egerbe, és mesélte, hogy fél ötkor, amikor kiért, még nem volt kiírva az egri vonat, azonban a fent említett IC sem, aminek 16:33-kor kellett volna elmennie. Így gyaníthatom, a “dél dunántúli középhegység” búcsúzóul még utoljára megint megtréfálta az utasokat.

Szerdai állapot: a Mecsek IC-re 10 perc késés volt kiírva, azonban nem sokkal a mi indulásunk előtt állt meg a bakon. Ha szerencséje volt az utasoknak, a hangos megfelelően tájékoztatott és még elérhették a miskolci IC-t, viszont szerintem a szerelvény megfordítására nem lett volna elég az idő.

A késéseken kívül azonban volt még egy ok, ami miatt örültem az átlós IC-k megszüntetésének, az utasok szempontjából ugyanis a vonat megtalálása, majd a fel és leszállás nagyon macerás volt. Az érkezési oldalon ki volt írva a Misina IC a 12. vágányra, az indulási oldalon azonban az Abaúj neve mellett nem szerepelt vágányszám:

A felső sor a lényeg

A rutinosabbak már tudták, hova kell menni, az utazóközönség nagy része azonban a nagy kijelző előtt található amúgy is kis területen várta a vonat megérkezését. A szerelvény befutása előtt nem sokkal az indulási oldalon is megjelent a 12-es, az emberek pedig megindultak…

Csordaszellem

… azonban csak a vágány végi kijelzőig jutottak, ahol még mindig a Misina volt kiírva érkezésre (bocs a rossz minőségű képért)…

Misina IC

… ami nem sokkal később átváltozott, így az induló utasok a leszállókkal szemben indultak meg nem kis kavarodást és test-test elleni harcot vívva ezzel a peronon. A helyzetet bonyolította, ha pl. Miskolc felől fél órát elcsúszott a Borsod IC, ami a Mecsekbe fordult Pécs felé. Ekkor ugyanis kb. akkor indult, amikor Pécsről megérkezik a Mecsek IC, így két Mecsek volt kiírva, egyik érkezésre, másik indulásra. Gondolhatjátok, mekkora volt a kavarodás, ha két egymás melletti vágányra fogadták őket…

Klíma ócsóér: ha már a miskolci IC-knél tartunk, fontos megemlíteni egy újabb fajta kedvezményt, amit először december 14-én lehet igénybe venni. Hétfőtől csütörtökig ugyanis az összes – csak a borsodi fővárosig közlekedő Intercity vonatra 140 forintos helyjegyet lehet váltani. Azaz többé nem csak a kerékpárszállító kocsikban utazhatunk olcsón, hanem valamennyi klimatizált utasterű vagonban is, azonban nagyon fontos, hogy ez csak a Miskolcig közlekedő IC-kre érvényes, a kör és a határátlépő IC-kre nem (Budapestről: 8:33, 10:33, 12:33, 14:33, 16:33, 19:33, visszafele az Elvira valamiért ideírja a 6:28-ast, pedig az Nyíregyházáról jön, 9:28, 11:28, 13:28, 15:28, 17:28)! Sok egyetemista szeme most biztosan felcsillan, végre utazhatnak hétfőn reggel olcsón, csütörtök este meg vissza,a személyes véleményemet meg inkább nem írom le, mert nagyon nem értek egyet vele.

Szerdai és csütörtöki állapot: valószínűleg még nem juthatott el az emberekhez az új kedvezmény híre, ugyanis nem voltunk többen a vonaton, mint a legutóbbi szerdai utam alkalmával. Csütörtökön is kb. egy blokk egy ember volt az arány, így igazából nem tudom, mi értelme lehet a fenti szabálynak. Ugyanis 4-szer annyi utas kell, hogy nullszadós legyen a dolog (140*4 = 560, 540 a rendes pótjegy). Minden esetre oda is és vissza is csak 140 forintot fizettem.

Bye Bye Abaúj: A Padödö slágerének “80-asított” verziójával vezetem be a következő változást, idén egyel kevesebb határátlépő IC van a menetrendben (a Hernád egyébként – az egyetlen megmaradt pécsi vonat a cikk írásának időpontjában +42-vel halad…). Reggel és este mindkét irányban megmarad az összeköttetés, a napközbeni vonat, az Abaúj azonban Kassa helyett csak a borsodi fővárosig közlekedik. Ez még nem is lenne gond, a a baj az, hogy ő is megkapta a többi miskolci IC-nél is szereplő bekarikázott A vagy B betűt, azaz szabadnap nem utazhatunk vele. Megint csak egy személyes vélemény, amit nem tudok magamban tartani,  idén négyszer egymás után volt szerencsém szombati nap alkalmával ehhez a vonathoz, sosem voltam rajta egyedül. Másik kedvenc vonatom meg a 9:33-as körIC szintén ezen a napon, írtam már róla, rendszeresek rajta a helyjegy nélküli utasok. Ez is azt mutatja, nem ártana néhány A és B betűt kihúzni a menetrendből.

Az Abaúj IC elsuhan. Jövőre már szombatonként nem suhan.

Új lengyel összeköttetés: sokan emlékezhettek még rá, két évvel ezelőtt Lengyelországból közvetlen vonat közlekedett Budapestre Bem József néven ,odafele a Rákóczi, visszafele pedig a TVK menetvonalában. Előtte évekig a Cracovia nemzetközi gyors biztosította a a közvetlen eljutási lehetőséget, amely Románia felől is továbbított vonatrészt, azonban ellentétben a Bemmel, este indult Budapestről és reggel ért hazánkba. Idén nyáron a Hernád IC hozott két lengyel kocsit, melyek a Keletiben az Amicus nemzetközi gyors szerelvényével kiegészülve helyjegy nélküli Intercity-vonatként közlekedett a Balatonra egy hétig Taurussal, majd Szilivel, jövő nyáron pedig újra önálló vonat jön a lengyelektől Keszthelyre Varsóvia néven. A menetrendje egész érdekesre sikerült. Ugyanis odafele Hatvanban, visszafele pedig valamennyi gyorsvonati megállóhelyen megáll és reggel ugyanúgy 7 óra 9 perckor indul Füzesabonyból, mint az egri gyors, így ebből arra következtetek, valamelyik egy darabig helytelenben fog közlekedni.

Gyorsvonatok

Hogyan is értsük: az ősszel a honi médiában megjelent a hír, Egerbe megszűnik a közvetlen gyorsvonati összeköttetés. Nem sokkal később elérhetővé vált a minisztérium honlapján a jövő évi menetrend-tervezet, abban meg benne voltak a vonatok. Ment a találgatás szinte végig, a különböző politikai erők a maguk javára akarták felhasználni a kialakult helyzetet, én pedig ismerősöket hívtam, fórumoztam, hogy kiderítsem, mi is az igazság. Már az első nap megnyugtattak, a kijelentés csak a buszos közlekedés megerősítését legitimizálja, én pedig rászántam magam, és  a hazai nagy portálok után megnyugtatásul a minisztérium honlapján is utánanéztem, tényleg igaz-e a hír? Ott – bár lehetett úgy is érteni – már az elején sem volt kimondva szó szerint a sokak által tényként kezelt szolgáltatóváltás.,pár héttel később pedig a hivatalosan is megerősítésre került a dolog.  A köznyugalom megnyugtatása végett ugyanis Hónig Péter kiadott egy nyilatkozatot, miszerint a közvetlen összeköttetés megmarad, csak a buszos eljutás lesz javítva. Azt, hogy a hír kacsa volt-e, sosem fogjuk megtudni. Azonban érdemes egy kicsit elgondolkodni magán a megszüntetés tényén. Elvakult jobboldali ismerőseim a vonalbezárások fényében most biztosan mondanák, hogy először igaz volt, csak a tiltakozás nyomására engedtek, ugyanis ettől a kormánytól minden kitelik. Azonban ha józan ésszel belegondolunk, az egri vonatok nemcsak a hevesi megyeszékhelyet szolgálják ki, kellenek Hatvanig az órás ütem miatt (ez is feltétel a GKM honlapján),  Füzesabonyig a közbenső települések forgalmának ellátása miatt,  onnan pedig meg megint az órás ütem miatt. Tehát nem sok értelme lenne megszüntetni őket, csak akkor, ha megszüntetjük Adács, Karácsond, Ludas, Nagyút és Hort-Csány személyforgalmát is. Így lehet tehát örülni, Eger megmenekült, azonban ez megint egy szomorú tényre világít rá: egy ideig még nem lesz normális gyorsvonatunk!

A fák az égig érnek, a gyorsvonatok visszatérnek: tavaly mi egriek irányonként két gyorsvonattal lettünk szegényebbek. Lefele megszűnt a 9:03-as és a 21:03-as, visszafele pedig a 8:34-es és a 20:34-es. A 21:03-assal még valahol egyet is értettem, hiszen én is láttam már, amint 23:24-kor befut, viszont senki sem jött az állomásról, és egyik haverom is megerősítette, amikor vele jött, a végállomáson egyedül szállt le róla. A 20:34-es vasárnaponként lehetett favorit az igazán bevállalósaknak, akinek nem baj, ha éjfél előtt – esetleg után esnek be a koliba, és egy hazalátogatás alkalmával én is szívesen mentem volna vele. Ezen kívül azonban nem  tudok olyan esetet felsorolni, ami szerintem indokolta volna a hosszú távú közlekedtetését. A 9:03-as vonattal azonban más a helyzet! A fent említett zsúfolt 9:33-as IC miatt szombatonként én rendszeres utasa voltam, bevállaltam a az engem nagyon zavaró szembőli körIC késését is, ami rendszerint elverte vagy 10 perccel. Ugyanis a 7:03-as korán van, a 11:03-as meg későn, ehhez viszont pont föl lehet kelni. És másról is emlékezetes ez a vonat, ez volt az, aminek élén egy ideig Gorilla járt Egerbe:

20091218 07

Mától újra közlekedik ez is és a 8:34-es is. Köszönjük szépen!

Korszerű motorvonatok a hétvégén: a MÁV-Start az új menetrend újdonságainak vonalankénti bontásában büszkén hirdeti a Flirt vonatok hétvégénkénti egri közlekedését. Nekem ebből az jön le, hogy ez valami újdonság. Pedig nem, hiszen a két Egerbe közlekedő postabhv-s ingát hétvégénként (7:05, és 15:05, illetve 9:34 és 18:34) már 2008 őszén elkezdték először Talentekkel, majd Flirt-ökkel pótolni. Tavasz óta pedig folyamatosan megy az átállás, és már jó régóta a vonatok nagy része Flirt. Túlsúlyos embereknek továbbra is az IC-ket javaslom, mert a súlyfölösleggel rendelkező egyéneknek a Flirt hosszú távon rohadt kényelmetlen (személyes tapasztalat).

Első osztályon a napfény városába: bizonyára sokan emlékeztek még a Miskolc-Szeged közvetlen gyorsvonatra, amely vasárnaponként közlekedett, és egy időben egri stock-ja is volt. Én is rendszeresen utaztam vele, hiszen előbb indult a borok városából, mint a pesti gyors, így jobban tudtam helyezkedni a debreceni személyvonaton még 98-99-ben. Az évek múlásával ez a vonat is fokozatosan vesztett presztízséből. Előbb a hevesi közvetlen kocsik tűntek el, majd a borsodi rész is jelentősen megrövidült. Az ütemes óta Füzesabonyban maga elé engedi a Kócsak IC-t, így – bár nincs már akasztásos művelet, mint anno az egri vonatrész idején – mégis egy rövid szieszta szakítja meg az utazást már egyből az elején. A vonat jövőre Campus Express néven van meghírdetve, és Ao (első osztályú gyorsvonati) kocsikból, valamint egy kerékpárszállító vagonból lesz kiállítva. Ha jól böngésztem a SZVÖR-t, ez az a szerelvény, ami nyáronként Szegedről jár Fonyódra, és sokáig nem állt meg Kelenföldön – idén azonban meg fog. A vonatra 140 forintos helyjegyet kell váltani. Cserébe az egykoron szebb időket is megért első osztályú kocsikon utazhatunk másod osztályú jeggyel, megállunk a nagyobb gyorsvonati megállóhelyeken, Szolnokot és Ceglédet elkerüljük a deltavágányon – és 4:50 alatt leérünk Szegedre. Utóbbi nem rossz alternatíva, bár ennyi idő alatt az M3-M0-M5-ön is simán hozható, ha nincs dugó. Minden esetre a diákok biztos szeretni fogják.

Balatoni ritkítás: volt egy vonat, amely évek óta minden nap közlekedett a Balatonra. Járt Sátoraljaújhelyről, Püspökladányból (a körIC útvonalán), vitt külföldi vonatrészt is, de az év minden napján közlekedett. Odafele általában fix volt, beálltak a Keletiből a 10:15-os indulásra, visszafele eleinte 20 órakor, később 18 órakor jött Budapestről. Idén  megint 20:03-kor indul, viszont a Magyar Tengerhez nyár kivételével már csak hétvégénként jár. Valószínűleg  a 30-as vonalon idén bevezetett ütemes menetrendnek esett áldozatul, hiszen 9:11-kor és 11:11-kor van a Déliből vonat, így fölösleges még egy 10:15-kor. Meg ha 9:57-re beér, 11:11-re kényelmesen át lehet érni akár a Krisztina körútra akár Kelenföldre. Más kérdés, hogy hány utas van,  megéri-e ezeket tömegközlekedésre kényszeríteni.

20091218 08

Sátoraljaújhely – Keszthely


közlekedik:
  • Sátoraljaújhely – Budapest-Keleti :  naponta
  • Budapest-Keleti – Balatonszentgyörgy :  2010.IV.24-ig szombati közlekedési rend szerint 2010.V.01-től IX.26-ig naponta 2010.X.02-től szombati közlekedési rend szerint
  • Balatonszentgyörgy – Keszthely :  2010.IV.24-ig szombati közlekedési rend szerint 2010.V.01-től IX.26-ig szombat, vasárnap és ünnepnapi közlekedési rend szerint 2010.X.02-től szombati közlekedési rend szerint

Keszthely – Miskolc-Tiszai


közlekedik:
  • Keszthely – Balatonszentgyörgy :  2010.IV.25-ig és 2010.X.03-tól vasárnapi közlekedési rend szerint, 2010.V.01-től IX.26-ig szombat, vasárnap és ünnepnapi közlekedési rend szerint
  • Balatonszentgyörgy – Budapest-Keleti :  2010.IV.25-ig vasárnapi közlekedési rend szerint 2010.V.01-től IX.26-ig naponta 2010.X.03-tól vasárnapi közlekedési rend szerint
  • Budapest-Keleti – Miskolc-Tiszai :  naponta

Forda


Az idei év forda szempontjából elég változatos volt. Voltak halberstadti kocsik a balatoni gyorsvonatokon, román vagonok adták a Füzér IC szerelvényét, mi kaptuk a 3G-s csodákat, hétvégén pedig egyre több Flirt látogatott el Észak-Magyarországra. A Rákóczi és a Hernád IC szlovák kocsikból állt, a Tokajjal pedig a Jaroslav Hasek szerelvénye járta az Alföldet. Idén ebben is elég sok változás lesz, ebből válogattam most a teljesség igénye nélkül. Sátoraljaújhelyre a CFR helyett idén Miskolc adja az anyagot, azaz sok év után visszatérnek a “győriek” a vonal nem villamosított szakaszára is. Úgy tűnik, egy időre búcsút mondhatunk a halberstadti kocsiknak is, és megint a régi felállásban utazhatunk a Magyar Tengerhez – feltételezhetőleg a Sátoraljaújhely – Keszthely vonatnak a 30-as vonalon történt közlekedési korlátozása miatt. Ugyanis ha én Nagykanizsa helyében lennék, nem adnék egy olyan szerelvényre kocsikat, ami egy héten csak egyszer jut el hozzám. Talán csak nyáron, amikor minden nap jön. Én egyébként személy szerint örülök a változásnak, hiszen nekem a Balatont a fülkés kocsik jelentik – lehúzzuk az ablakot, és lehet kifele nézelődni, ráadásul a folyosón még rám sem szólhat senki. Persze sokan inkább a kényelmet és a kulturált utazást részesítik előnyben, ezért nem osztják a lelkesedésemet – már amennyire kulturáltnak lehet nevezni az egyre inkább elhanyagolt halberstadti kocsikat, ahol nyáron folyik rólunk a víz. Azonban nem maradunk híján (rövid távon) kényelmes vonatoknak. Hiszen mint írtam, Egerben megmaradnak hétvégén a Flirt-ök, sőt a pihenőnapokon a 9:03-as gyorsvonatot is ők fogják továbbítani. És hogy több fajta motorvonaton is lehessen utazni Borsodban,  2008 után megint visszatérnek a Samuk, a Somogy IC ugyanis, amit idén hordtak, jövőre pécsi vonatrészt is fog továbbítani, így megint otthagyják a 40-es vonalat, és minket boldogítanak. Mint már korábban írtam róla, a vonatok nem a megbízhatóságukról híresek, így idén valószínűleg megint lesz bőven fekve maradás, és érdekesebbnél-érdekesebb helyettesítő szerelvények a BVmot-os fordulókban. Azonban fontos megemlíteni, hogy én a szerelvény menetdinamikáját jobbnak tartom, mint a Szilis IC-két, így ha mennek jó eséllyel produkálnak pontosabb menetidőt, mint a kiöregedő V43-asok. Belső terük azonban nagyon le van harcolva, ezért nem hozzák a kívánt IC szintet. Bizakodásra adhat okot, hogy három darabot gyártottak belőlük, így ha még mindegyik megvan, talán akad minden napra egy hadra fogható egység, hétvégén pedig, ha BVhmot-os segédlettel is (feltéve hogy abból is megvan mind a kettő) talán összejön a dupla Samu. Fordulójuk: IC502-IC515-IC514 (hétvégén dupla)-IC503 (hétvégén dupla).

Szerdai és csütörtöki állapot: rólam tudni illik, hogy szívesebben töltöm az időt a peronon, mint a szerelvényben. Szerdán az átszállásnál az indulásig kint álltam a hidegben, meggyőztem a bizonytalankodó utasokat, a Miskolc-Füzesabony táblás Bz megy Egerbe – és megvártam a Samut, szeretem hallgatni a hangját. Két perc késéssel meg is jött, én pedig gyorsan felszálltam a Studenkára, és már indultunk is tovább Egerbe. Este meglepődve olvastam a fórumban, a BVmot Füzesabonyban megadta magát. Kíváncsi voltam, ki tudnak-e adni másnapra Samut, van-e még, amelyik működik. Mint látható, hiába van három, a szerdán fekve maradt helyett nem tudtak másikat adni, így egy normál IC szerelvény ugrott be helyette (a képért köszönet Varga Sándornak):

20091218 09

A vonalat jól ismerő olvasók egyből észreveszik, hogy az IC 503-ban idén a harmadik generációs Intercity kocsik voltak. Felvetődik a kérdés, hova tűntek most ezek? Ezentúl az IC 504, IC 505, IC 508, IC 512, IC 513 és IC 517 számú vonatokat továbbítják, így gyakran lehet velük találkozni. Hétköznap eddig szívesen utaztam a magyar járműipar eme remekével, hiszen a kevés utas miatt oda ültem le, ahova akartam, meg tudtam találni azt a pontot, ahol nem volt semmilyen mellékzaj. Hétvégén viszont nem olyan jó választás, a tömeg miatt sok kellemetlen élményt okozhat.

Csütörtöki állapot: mivel nem voltak sokan, meg már nem volt a Keletiig több megálló (azaz nem foglaltam el a később felszállók helyét), az első szabad helyre ledobtam magam. Bár közel voltam az ajtóhoz, az alapzaj most egész elviselhető volt, így nyugodtan telt az utazás. A kocsik belső terével nincs semmi baj, a WC-ben az illesztéseknél azonban egyre nagyobb a piszok.

Most pedig egy felhívást tennék közzé: 40-es éveiben álló hölgy pénteken szeretne Egerbe utazni. Mivel nagyon határozatlan, még nem döntötte el biztosan, megy-e. A gyorsvonatokat nem szereti, csak Intercity-vonat jöhet szóba., ahol meg tudja inni kedvenc cappucino-ját. Melyik az a vonat, amelyikre még indulás előtt közvetlenül is kap jegyet?

Így a cikk vége felé úgy gondoltam, felrázom egy kicsit a még eddig kitartó olvasóim kedélyállapotát, és egy humoros példán keresztül vezetem be az utolsó változást, amit a fordánál megemlítek. A kérdés becsapós, mivel a pénteki csúcsforgalomról van szó. A válasz pedig a Tokaj IC, mert a cseh Jaroslav Hasek EC szerelvényéből van kiállítva, ami 6 másodosztály, egy büfé és egy első osztály. Azaz csak volt. Idén ez a szerelvény a Tulipán és Holló IC-kbe forog be, de csak 4 másod osztályú kocsival, a Tokaj pedig győri kocsikat kap, szabvány hosszon (1+1+3). Azaz vége az indulás előtti jegyvételnek.

Végszó

Először nem terveztem ilyen hosszúra ezt a szösszenetet. Úgy gondoltam, pár mondatban összefoglalom a változásokat, beteszek egy-két képet, aztán lesz belőle egy a vonalat ismerők számára egy újdonságokat tartalmazó hír, én meg majd készülök a nagy cikkemre, ami remélhetőleg még a héten megjelenik. De aztán elkezdtem írni, és úgy jutottak eszembe a gondolatok, az emlékek, és rájöttem, hogy több oldalban és színesebben is ki lehet fejteni a MÁV által egy bekezdésben felsorolt változásokat. Hiszen, mint mondtam, az összes újdonságot leírni nem kis feladat, ezért nem is várható el a kommunikációs osztálytól a nagy volumenű körítés. Nekem viszont vannak személyes emlékeim, van helyismeretem, történeteim, élményeim, és úgy gondoltam, színesebbé teszem ezekkel a leírást.

Ami a menetrendet illeti…

Forradalomról nem beszélhetünk. Az már megtörtént az ütemes bevezetésével, ami meg is maradt. Aki eddig is szerette, annak be fog jönni, aki meg nem, annak nem. Pozitívum, hogy óránként van IC, tehát akkor megyek, amikor akarok, azonban ez akkor lenne teljes, ha szombaton is meglenne minden vonat. És jó lenne, ha az IC-knek lenne alternatívája, azaz ha valamiért nem akarok azzal menni, akkor ne 2:21 alatt érjek le. A menetrendszerűség a pécsi vonatrész megszüntetésével javulni fog, azonban nem kapta vissza Miskolc a mentesítő gyorsvonatait, nem lett normális gyorsvonata  és mentesítő IC-je Egernek, és ha tél tábornok gondoskodó keze elengedi a pályát, megint 15 perc felé kúsznak a késések. Viszont a vonatok nagy része megmaradt, bár a miskolci oldalban mostanában riasztóan csökken a kocsiszám (Sátoraljaújhelytől Miskolcig a gyorsvonat csak két kocsival, Egerbe is már csak négy kocsi vasárnap a 13:03-as), meglátjuk, lesz-e ebben valami változás. És most még egy fontos hírről szeretnék beszámolni.

Ballag már a vén diák

Bár nem a vonalon közlekedik, mivel én MD rajongó vagyok, úgy érzem, meg kell említenem: január 17-én elment a 108-ason teljes hosszában közlekedő utolsó forda szerinti MDmot! Füzesabonyban amikor átsuhantunk a gyorsvonattal, hosszú évekig megszokott látvány volt a szélső vágányokon álló Debrecenbe közlekedő piroska:

20091218 10

Idén valami véget ért, ezek után már csak véletlenül lehet belefutni. Kellemes hangja, piros színe úgy érzem egy kicsit hozzátartozott a 80-as vonalhoz is, hiszen minden elágazó állomásnak megvannak a maga járműtípusai. Mint ahogy Kál-Kápolnán nem lesz többé Bz, Hatvanban nem lesz többé Csörgő, úgy Füzesabonyban sem lesz többé Mdmot. Aki szeretne még találkozni velük, 2010-ben okvetlenül tegye meg, mert jelen állás szerint a szerelvények addig közlekednek, amíg le nem jár a fővizsgájuk, utána mennek Sátoraljaújhelyre.

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    Hűha.
    Amikor azt mondtad, hogy írnál egy pár mondatot a 80-as vonalról, akkor nem gondolam volna azt, hogy ennyi számodra az a néhány sor. A tapasztalatok beleírása jó ötlet volt, nagyon is kell hozzá. Emlékszel még: Nagykerekiben remek sztorit hallottunk arról, hogy milyen a menetrend a pesti központban ülve és milyen az a valóságban…

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.