Főoldal » Élménybeszámoló, Vasút, Vonatfotózás

A nagy hó-hó-hóhelyzet

Tastam 2009 december 28 Nincs megjegyzés

00Néhány nappal a 2009/2010-es menetrend bevezetése után Tél apó megrázta a szakállát. Leesett az első “igazi” hó, előbb csak délnyugaton fehérlett a talaj, majd december 17-én már bársonyos, fehér lepel borította az egész országot. Azután néhány nap múlva újabb áldás érkezett, amely a Karácsony előtti utolsó, a “rövid” hétvégére sikeresen megbénította Magyarhon vasúthálózatának működését. Pedig a leesett hómennyiség nem volt különösen nagy mennyiségű, azonban egyik kísérője, a fogvacogtató hideg a nem éppen szibériai viszonyokra tervezett technikai berendezéseket kötötte gúzsba, míg a másik kísérő, a jeges szél a pályatest és a váltók folyamatos betakarásával nehezítette a vasutasok sorsát. De minden rosszban van valami jó: a vasútfotósok még a didergést is vállalták, hogy megörökítsék e szokatlan időjárásban is a vonatközlekedést. Számomra Cegléd környékén hevert a földön a jeges téma, most a néhány hideg nap terméséből mutatok be pár felvételt.

01

A Duna-Tisza közére december 17-én, csütörtökön érkezett meg a tél, a borús, ködös időben a szél az aprószemű, de sűrűn eső havat a szél szinte vizszintesen hordta. Ebben az időjárásban sikerült elcsípni a 1116 013-as Taurus-szal továbbított kamionszállító szerelvényt: a MÁV-Cargo a menetrendváltástól maga viszi e vonatokat.

02

Ezen a napon nagyjából rendes mederben haladt a vonatközlekedés, bár az időjárás minden tőle telhetőt megtett, hogy ez ne így legyen. A képen látható IC 712 (Torontál) mindössze szűk negyedórás késéssel hagyta el Ceglédet, hogy utasait a V43 1272 vezényletével a napfény városába repíthesse.

03

A következő napra az égiek megnyugodtak. A talajt vékony hótakaró borította, melyet a közlekedő vonatok felkavartak és elhordtak, így a vasúti töltések már feketéllettek. A vonatközlekedés rendben bonyolódott, a személyvonatok mellett a teherforgalom is haladt. E felvétel, melyen az új ruhás V43 1265 látható, Budai út mh. közelében készült.

04A ménkű szombat délután csapott le, vasárnapra a hó és a hideg miatt szinte teljesen leállt a vonatforgalom. A ceglédi pályaudvaron amolyan sztrájkhangulat fogadott: az összes vágány üres, csak itt-ott pár megtévedt utas. A többség az utascsarnok viszonylagos melegében állva figyelte a kijelzőt, vajh’ mikor jön a vonatjuk?

05

A teherszállítás teljesen leállt, a személyszállító vonatok pedig esetlegesen jártak. Vasárnap délelőtt Budapest és Cegléd között mindössze egy elővárosi személyvonat haladt végig, majd kora délután befutott még egy. A megszokott, “csíkos” Bhv-kocsikból álló szerelvény a V43 2343-mal az 1. vágányra érkezett.

06

Nem sokkal ezután rövid idő alatt több IC érkezet, majd indult tovább: egy Szegedről Budapest felé, egy ellenirányban, majd kettő Nyíregyháza felől esett be a behavazott pályaudvarra. A váltókat folyamatosan takarították a hómunkások, ennek, s a fűtött váltóknak köszönhetően itt nem volt különösebb fennakadás.

07

21-ére, hétfőre viszonylag megbízható forgalom alakult ki, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a midenütt megálló személyvonatok nagyjából óránként, a gyorsok és az IC-k pedig ahogy esik, úgy puffan alapon közlekedtek. A kedvező előjelek alapján aztán kimerészkedtem egészen Albertirsáig.

08

Aznap már a teherfuvarozó társaságok is kezdtek magukhoz térni. Korábban egy autószállító vonatot láttam a főváros felé robogni, melyet egy ÖBB felségjelzésű Taurus továbbított, albertirai tartózkodásom idején pedig a szlovák 240 126-ost sikerült megörökítenem önürítős kocsikból álló szerelvénye élén.

09

Amíg ott tartózkodtam, több gyorsvonat is áthaladt az állomáson, szépen kavarva maga körül és mögött a porhót. Azonban sajnálatos módon mindegyiket V43-as vitte, mint általában, ami nem is csoda, hisz’ a 100-as vonalon ez a meghatározó jellegű vontatójármű. Ezért igen megörültem, amikor egy “Szöcske” érkezett Cegléd felől még úgy is, hogy nem volt mögötte kocsi.

10

Másnapra helyreállt a menetrend, s egyben megérkezett az enyhe idő is. A hó ugyan még nem olvadt el, de már csatakos, locs-pocsos volt, és – ami a fotózás szempontjából lényeges – nem porzott. A felvétel a Cegléd állomást átívelő Jászberényi úti felüljáróról készült, a V43 1226 a Szegedről Budapestre tartó Móra IC-t továbbította.

11

December 23-án az éjszakai és hajnali órákban leesett “folyékony” csapadék a kevés megmaradt havat is elmosta, ezen a délelőtti Ro-La vonatot ábrázoló fotón bizony már úgy kell keresgélni néhány hófoltot. A tél elvonult, helyette ismét ősz lett a maga szürkeségével. Pedig reménykedtünk a fehér karácsonyban, de ez sajnos az idén sem valósulhatott meg…

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.