Háromszor futottam neki megírni ezt a postot, mindháromszor a kukában végezte a dokumentum. Próbáltam arról írni, hogy bezárták a kecskeméti kisvasutat, de valahogy a miértek keresése és egyéb más gondolatokból nem tudtam olyan postot összerakni, amely méltó módon búcsúztatta volna a kisvonatot. A lényeg, hogy többet nem mehetek le Kecskemétre megnézni, hogy milyen színű is a Bax kocsi, hogy az Mk48-as forgóvázán milyen szerelvények vannak, vagy csak utazni egyet a kisvasúttal.

Nem próbálom leírni, hogy miért valótlan, hogy buszokkal teljesen megoldják a közlekedést – homoki dűlőutakon. Azt sem, hogy aki ezt a bezárást kitalálta, milyen különleges, látványosságot ítélt halálra: a pusztai kisvasutat. Rengeteg hazai és külföldi látogatója volt ennek a különlegességnek, és nem a látogatók, utasok hibája, hogy az, akinek ez kisvasút a tulajdonában van, nem tud vele mit kezdeni. Emellett, egy különleges műszaki emlék is volt ez a kisvasút – ha valaki ismeri, tudja miről beszélek, aki meg nem, már sajnos nem is fogja.

Simon Józsi cimborám utolsó vonatot megörökítő fotójával, és az alatta lévő, az utolsó üzemnapon készült képeimmel próbálom visszaadni, mi is ért véget tizenkettedikén.

[slideshow id=38]

Most találtam az alábbi linket: http://www.magyarkozlekedes.hu/content/view/1896/32/ Csak gratulálni tudok.