Class 380 – Desiro
Magyar szemmel meglehetősen szokatlan látványt nyújt a brit Dezsőke, de a legutóbbi típusváltozat még az eddigieknél is érdekesebb képet fest. Bár az utóbbi időben nagyon nem foglalkozom a járműmegjelenésekkel az egyes szimulátorokhoz, ennél azért mégiscsak kivételt tennék néhány okból kifolyólag. Először is ott van az a tény, hogy a Class 380-ast a Totalize Media jelenteti meg külön szoftverként, méghozzá a Glasgow Airport Rail Link, azaz a repülőtérre futó pályával együtt. Ennek ellenére voltak olyan jó fejek, hogy RailWorks alá is elérhetővé tették, bár ezt a jófejséget én inkább üzleti érdeknek hívnám, ugyanis a jármű fizetős, a Steam-en lehet megvásárolni 14 euróért. Úgy tűnik, hogy az Eisenbahn.exe pénzügyi modellje (ami itthon szerintem nem jött be de külföldön sikeres) egyre jobban eluralkodik ezen a területen. De vannak ám még egyéb érdekességek is.
Ilyen például a korábbi videóban már mutatott effektus, hogy a digitális kijelző szépen folyamatosan pörgeti magán az információkat. Ami – valljuk be őszintén – meglehetősen látványos tulajdonság, kíváncsi lennék mennyire programozható ez át. A másik, ami inkább izgalmas és az itt lévő képen is látható, az átjáró működése. Alapvetően ugyanis csatolva is közlekedhetnek a szerelvények, az átjárhatóságot pedig biztosítani kell az egyes egységek között. A korábbi Desiroknak nem volt ennyire döntött – szép szóval élve – áramvonalas orra, cserébe viszont nem kellett extra technikai kütyü a kapcsoláshoz. A Class 380-asnál viszont szimpla módban futtatva ez az átjáró rásimul a döntött orra, míg csatolásnál előredől, hogy összeérhessen a két rész. No mindezt lekövették RailWorks-ben is, ilyet pedig én még nem láttam és őszintén szólva tetszik. Dobja is magát a kérdés: ha ilyeneket meg lehet csinálni a szoftverben, akkor vajon miért nem használták ki mindjárt a kezdetekkor, egy-két hasonló jármű jó lett volna a korábbiak mellé. Na mindegy. A vezetőállás az átjáró miatt a szokásos szűk egyharmad orrot elfoglaló, az LCD kijelző animáltságáról nincs információm, én ugyanis nem szereztem be a Class 380-at.
A jármű mellé mindössze két küldetést készítettek, ami az én legnagyobb bajom a koncepcióval, túl kevés pluszt nyújt egy egyszerű játékosnak, a minimálisan elvárható szerintem valahol 10 küldetés körül mozogna. Meg aztán pályával sokkal érdekesebb lehet majd a játék, hiszen a Class 380-asok kizárólag Glasgow-ban fognak közlekedni, más területeken ennélfogva oda nem illőnek minősülnek. A valóságban annyira új a jármű, hogy az első példányok átadása alig 1-2 hónapja történt meg.




anno senki nem hitt nekem, hogy milyen lehetőségek vannak az RS/RW motorjában
A senkit azt cáfolnám, azért tudtuk néhányan, hogy az RW jóval többre képes, mint amit megmutattak nekünk az alapprogrammal. Csak azt nem értem, hogy miért nem lehetett ezeket már kezdetben is alkalmazni, hiszen akkor talán nem lenne akkora ellenállás az RW felé.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
2012.2.1
International Toy Fair, Nürnberg
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum