Forgalmas Cancello
Megszokhattátok már, hogy időről-időre írok a Train Director újabb pályáiról, mert magát a programot eléggé kedvelem könnyű kezelhetősége és jó játékélménye miatt. Nem annyira komplex, mint mondjuk a SimSig, de kellemes tud lenni. Nemrégiben egy újabb olasz település vasútállomását, illetve szokás szerint annak környékét készítették el, így most már Cancello forgalmát is irányíthatjuk a számítógépünkön. Ez azt jelenti, hogy a Nápoly és Cassino, valamint Caserta és Salerno között közlekedő személy- és tehervonatok útját egyengethetjük, a nem is kicsi Cancello pályaudvarán át. Érdemes megnézni a csatolt képet, amelyet direkt nem kicsinyítettem le, hogy ti is láthassátok miről van szó. Naponta többszáz vonatot kínál a játék, így unatkozni maximum csak a nap első néhány órájában fogunk. Illetve még azt sem, ugyanis az új 3.6n verziót adták ki nemrégiben.
Ebben pedig a program scriptelési lehetőségei bővültek ki, azaz még több különböző eseményt rendelhetnek hozzá a pályaépítők a területekhez. Az egyik legfontosabb ilyen újítást abban látom, hogy végre meg lehet késetni a vonatokat, méghozzá random alapon, azaz hiába ugyanazt a napot játszuk le újra és újra, eltérhetnek a járatok érkezési/indulási időpontjai a menetrendtől. Ezt eddig nagyon hiányoltam a programból, a kisebb területeket ennek hiányában komolyabb odafigyelés nélkül, rutinból lehetett újrajátszani. Ha teljesen ez nem szűnik meg a jövőben, azért okozhatnak nekünk meglepetéseket a fejlesztők. Másik érdekességnek talán azt emelném ki, hogy hangokat is lejátszathatunk a programmal, amik természetesen megfelelő feltételek teljesülése esetén lépnek életbe. Hangzavarra ugyan nem vágyom játék közben, de olykor jól jöhetnek ezek, kicsit fel lehet dobni az irányítást. Továbbiak a Train Director honlapján.



Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.