Főoldal » Címlap, Modellvasút, Modellvasúti hir

Kézben a 2010-es katalógusok III.

crash 2010 január 21 3 megjegyzés

katalogusok_NA H0 Roco és Fleischmann katalógusok következnek. Két dolog miatt ezek: egyrészt előre vettem az N-es témákat, másrészt mivel a két márkát ugyanaz a cég birtokolja, célszerű egy kalap alá venni őket. Azért is, mert most jelent meg a Fleischmann felvásárlása után először rendes újdonságkatalógus, és most kezd körvonalazódni az a termékpaletta-átsruktúrálás, amiről anno hallani lehetett.

A Fleischmann-ról sok újdonságot nem tudok mondani (kérem kaccsojja’ ki). Megjelentek a Multimouse-zal csomagolt kezdőkészletek – természetesen szép áron – és mindössze egyetlen formaújdonságot láttam benne. Ez az újdonság két, öt darabos csilleszett, amit megmondom őszintén nem tudok hová tenni. A mérete H0, de hogy ez most keskeny-, vagy normál nyomköz, az nincs odaírva. Inkább keskeny nyomköz lehet, mert normál nyomközön nem tudok ilyen csillékről. Ha meg mellényúltam, majd kommenteltek, és kiigazítotok.

fle_thumb_m11363_w900

Ennyi a Fleischmann. A fentieken kívül epI-III német gőzösök garmadával, de erről had’ ne szóljak. Akit érdekel, lesse meg a katalógust.

A Roco katalógus már inkább hordoz érdekességeket. Hazai modellezők találhatnak benne maguk számára szép dolgokat, csak győzzék pénztárcával. Azért az N-es Felischmann katalógusban beköszönő marhaságok itt is visszaköszönnek, mindjárt az első oldalon: három darab, kéttengelyes teleszkópos-vagon, amelyiknek digitálisan elhúzható a teteje 274 Euró.
Megmondom őszintén, én eme butaságok ellen vagyok: a nyitható ajtajú személykocsi, az elhúzható tetejű tehervagon a modellhűség rovására mennek. Ugyanis ahhoz, hogy ezen dolgok működni tudjanak, robusztusabb alkatrészek kellenek, ami a modellhűség javára megy. Gondolok itt arra, hogy a teleszkópos-vagon oldalfala vastagabb, mivel merevnek kell lennie, és a miatt, mert a szekciók egymás felett elcsúsznak, még a modellhű kialakításnál nagyobb résnek is kell közöttük lennie.

roco_858436b1d6

Egy rakat új kezdőkészlet van, többségük az új, rádiós Multimouse-zal. Ezért van olyan, amely ára már ezer Euró fölé kúszik. Viszont ami pozitív, hogy lesz cseh témájú kezdőkészlet, T679-essel (az M62 cseh változata) és négy Eas kocsival. Egyszer lesz rendes, magyar kezdőkészlet is, nem csak az M49-el szerelt?

Az újdonságok közül először a Railjet dobogtathatja meg a hazai modellezők szívét. A “Spirit of Austria” és a “Spirit of Salzburg” mozdonyos szerelvények jönnek ki legelőször, ami bejár rendszeresen a Keletibe. A teljes szett 740 Euró körüli áron kerül a boltokba, ami szép summa. Ebben persze benne van a vezérlőkocsi, a Taurus, és a hat betétkocsi. A mozdony belseje átdolgozásra kerül: pluX dekóder-foglalat kerül bele. Mondjuk megmondhatná valaki, hogy a két szerelvény tök ugyanolyan kocsija között miért van tíz Euró árkülönbség?

roco_88d8f93c23

Jön a Strabag festésű Nohab – ez járt nálunk a Füstiben, Nohab fanoknak ajánlott.

roco_260c674bc9

Lesz vörös csillagos Szergej, szám szerint a 263-mas. Négyes korszakot gyűjtőknek kötelező darab.

roco_8754b3ca42

Kocsifronton nagy újdonság készül: magyar Y-kocsi, új szerszámmal. Első, másod, és hálókocsi szerepel a katalógusban. A fenti Szerjoe-joz illik, mert az 1980-as évekbeli változatot ígérik.Majd meglátjuk mi jön ki belőle, itthon már előre lehetett a fórumon olvasni, hogy nem ekzakt. Mondjuk szép ezt így előre tudni, hogy imét nem lesz pontos Y kocsi-modell H0-ban, de mondjuk én pl. a fenekem a plafonba verném örömömbe, ha lenne ilyen N-es méretben, nagyszériás kivitelben.

roco_03125a1d16

Másik magyar témájú személyvagon-újdonság a GySEV Schlieren-jeinek a modellje. A dolog kézenfekvő volt, számítani lehetett rá. Két darabos szettben érkezik, mondjuk az ára horror lesz: 105 Euróra taksálják a két kocsit.

Tehervagon fronton több újdonság is van. Egyrészt a Fleischmann-tól átkerült a Roco-hoz a GySEV autószállító-kocsik modellje. Ebben az évben ezekből két új pályaszám érkezik, a négyszínű tetejű változatból.

roco_3331d887ec

Lesz Gbs kocsi, és gabonaszállító is.

roco_b19323a6a6

roco_b07897a56a

Ami még megemlítendő, hogy átkerültek a Rola kocsik is a Fleischmann-tól a Roco-hoz. Ebben az évben négy ÖBB felségjelű pályaszám-variáció jelenik meg, ez érdeklődésre tarthat számot.

Nagyjából ennyi a Roco és a Fleischmann újdonságos-katalógusa, magyar modellezői szemmel áttekintve. Lesz mit vásárolniuk a H0-ás modellezőknek, lehet gyarapítani a gyűjteményt.

Képek: Modelleisenbahn gmbh.

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


3 megjegyzés »

  • avatar
    Benbe mondta:

    A magyar témáknak örülök, szerintem sutyiban fog jönni MÁV kezdőkészlet is. Az M49-es sem szerepel semmilyen katalógusban.

    A két railjet-garnitúra ára közti különbséget az okozza, hogy a másodikat áramvezető kapcsolókkal szerelik – gondolom, a mozdonydekóderről megy majd a világítás, és egy gombnyomással ki lehet mindent kapcsolni.

    A Strabag-NoHAB ebben a formában nem járt itt, mivel a koszovói útjára “Santa Fé” feliratokat kapott. Ettől függetlenül bármely terepasztalon ütős darab!

    A mindenféle mozgó kütyük tényleg játékok, semmi értelmét nem látom. Ha valóságot akarok, úgyis le kell vennem az acéltekercseket, hogy az iparvágányon visszadaruzhassam őket. Ha meg diliköröm van, akkor minek nyitogatnám? A személykocsik ajtónyitása sem szép.

    Amivel inkább foglalkozniuk kellene ilyen digitális cucc az az olcsó vagondekóder, az üzembiztos, kis méretű digitlis kupplung (de jó lenne úgy tolatni TT-ben!), az élethűbb, minden eresztékből ütemre fújó gőzmozdonyfüst, a dízelfüst, a gyárilag kapcsolható, programozható rendes homlokfényjelzések, stb.

    A TT újdonságai szegényesek lesznek, főleg magyar szemmel, de ha megjelentek a Tillig képei (tőlük még csak szöveges lista van, a többi gyártó már kész van), akkor arról írok majd egyet.

  • avatar
    crash ( a szerző ) mondta:

    10 Euró plusz az áramvezető kupplung? A Jagendorfer-nél benne van az árban.

  • avatar
    Benbe mondta:

    Új üzleti modell van, crash!

    (A Kühné miért tetszik vajon jobban…?)

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.