Főoldal » Címlap, Élménybeszámoló, Énblog, Vasút

MD-vel Nagykerekibe

btx 2010 január 25 4 megjegyzés

Vidéki idillElhangzik a sípszó. A Jendrassik motor felbőg, miközben a vezér egyesével adja a fokozatokat, a szerelvény lassan elindul, megkezdődik a zakatolás, én meg az előtérben állok, és élvezettel szívom be a dízelmotor füstjének illatát. Bemegyek az utastérbe. Látom a falvakba hazatérő embereket, hallom, ahogy egy részük már javában beszélget, kitárgyalják a hét történéseit, más részük próbál pihenni, vagy egy – az állomáson beszerzett napi vagy hetilap hasábjait bújva teszi színesebbé az utazást. Továbbmegyek. Átmegyek a Btx-be, a két kocsi között arcomat megcsapja a kintről beáramló hideg levegő, megküzdök az átjáró ajtajával, majd meghallom a villamos-fűtőmotor monoton zúgását, és érzem, ahogy beleremeg az egész vezérlő. Itt már szellősebben vannak az utasok. Ledobom magam egy üres blokkba, levetem a kabátomat és a pulcsimat, kibámulok az ablakon, tekintetem elréved a végtelen rónaságban. Hazatértem! Haza egy olyan helyre, ami évekig az otthonom volt, most viszont már egyre kevesebbszer van részem benne, és tudom, jövőre talán már nem léphetem át a számomra oly kedves “ház” küszöbét!

Az ember a fórumokat böngészve megtanulja, hogy a felét nem szabad elhinni az ott leírtaknak. Persze vannak a hozzászólók között tényleg a témában jártas, vérprofi tagok, akiknek a szavára lehet adni, azonban a user-ek egy jelentős része légből kapott információkat oszt meg – vagy csak a tényleges tudás hiányában saját logikája alapján szellőztet meg valamit, amiről hamar kiderül, annyi igaz belőle, mint az egri metró megépítéséről szóló hírek. Viszont amikor az ember a kedvenc vonatáról olvas olyan hozzászólásokat, melyek szerint jövőre talán már nem fog közlekedni, akarva-akaratlanul kicsit összeszorul a gyomra, és elhatározza, lesz ami lesz, ő még egyszer utoljára egy jót fog kirándulni vele. Így – bár december 5-e előtt már biztosan tudtam, jövőre is járni fognak még a piroskák, úgy voltam vele, szombaton mindenképp MD-zni fogok egyet.

És persze egyedül jó vonatozni, de társaságban még jobb, ezért IST-et is beszerveztem a buliba, lévén ő is szívesen tölt el egy napot a magyar sínpályákon döcögve. Tehát a csapat már adott volt, már csak úticél kellett. Először Gyékényes fele szerettem volna menni, azt a részt még úgysem ismerem, és arra viszonylag nagy a pályasebesség, viszont Pestről odaérni adott időre elég körülményes, és az MD indulásáról szóló információk is bizonytalanok voltak. Így tehát másik célpontot kellett keresnem, és Nagykereki mellett döntöttem. A határ mellett levő falu minden szempontól kézenfekvő volt, hisz ez az a hely, ahova ma talán a leggyakrabban jár a piroska, és a megközelítésbe is lehet egy kis színt vinni, ugyanis Füzesabony felől még egy kis csörgőzés is belefér. Tehát célpont már volt, felállítottam az úti tervet.

6:33-kor indultunk volna a Keletiből Gorillás szerelvénnyel Füzesabonyba, majd onnan M41-gyel a a cívisvárosig, ha szerencsénk van, talán már a 108-ason belefutunk egy piroskába. Mondjuk ehhez nagyon nagy szerencse kell. Debrecenben egy kör MD-vel, majd vissza az előbb említett útvonalon, 21:27-re meg is érkezünk a Keletibe. Itt kezdődtek a bonyodalmak. A 108-ason bevezetett ütemesnek hála ugyanis a szimmetriaszerű közlekedés megvan, viszont a csatlakozások a két végponton nem a legjobbak, ezért Debrecenben összesen 3 és 4 óra között kellett volna várni. Nyáron persze még el is lehetne ütni az időt, de télen a váróteremben ülni nem a legjobb móka, fotózni meg a sötét miatt esélytelen. És IST is mondta, ez már neki túl sok lenne, ezért a kocsi mellett döntöttünk. Tehát autóval a hajdúsági fővárosig, onnan MD, majd be a kocsiba, és megpróbálunk a nyílt vonalon is piroskát fotózni.

Szombat reggel 7 óra magasságába IST várt a ház előtt, beszálltam és elindultunk Debrecenbe. Az út kellemes hangulatban, beszélgetéssel telt, megismertem az M3-as autópálya számomra eddig ismeretlen szakaszát és a cívisvárosba vezető sztrádát is. Szerettünk volna 9-re odaérni, ugyanis 9:24-kor indult egy szerelvény Füzesabonyba, ami, mint fent írtam, nagy ritkán MD. Ha az, akkor ezzel tettünk volna egy kört, ha nem, irány Nagykereki. Az idő egyre jobban szorított. 9 óra körül értük el a Debrecen határát, és ismerve a város lámpáit arra számítottam, lesz 20 perc, mire átverekedjük magunkat a nagyállomásig. Meglepetésemre azonban elkaptunk egy zöldhullámot, így végül időben álltunk meg a parkolóban, én pedig berohantam megnézni, mi viszi a szerelvényt a 108-ason.

Bár mozdony még nem volt, meglátva a Bhv-ket tudtam, csörgő fogja továbbítani a szerelvényt (a kép illusztráció, egy korábbi utazás alkalmával készült):

Nem sokkal később pedig kiderült, ha MD is lett volna, esélyünk nem lett volna vele utazni. Ugyanis “kevés” apró volt nálunk, csupán kétezer forintnak megfelelő összeg. Ezért csak annyi időre tudtunk parkolójegyet venni, hogy Nagykerekibe és vissza lemenjünk, egy füzesabonyi túra után valószínűleg már várt volna minket a mikuláscsomag az autó szélvédőjén (pláne, hogy aznap volt mikulás :-) ). Jegy és kajavétel után ki a 10. vágányra, ahol ez a látvány fogadott:

Már csak két kocsi volt. Gyors fényképezés elölről is, IST közben szóba elegyedett a vezérrel:

IMG_4739

Nemsokára eljött az indulás pillanata, mi pedig elfoglaltuk helyünket a vezérlőben. Kellemes meleg volt. Sárándig az út egy örökkévalóságnak tűnt, a vonalnak ezen a részén nagyon sok lassú jel van, az elágazó állomáson pedig egy rövidebb szieszta következett, vártunk az ellen vonatra. Ezalatt volt időm fotózni:

IMG_4754

Utána megreggeliztünk. Aki utazott már MD-ben tudja, olyan jó a fűtés, hogy a rövid ujjú is simán elég. Kinéztem az ablakon, bámultam az alföldet, mondtam is IST-nek, én nagyon szeretem a végtelen rónaságot. Az emberek közben elkezdtek szállingózni az útba eső falvakba, a telefonom átváltott az orange.ro-ra, éreztem, közeledünk a határhoz. Pontosan álltunk meg Nagykerekiben.

NagykerekiCsend! Tiszta levegő! Nyugalom! Az ilyen utazásokban ezeket szeretem a legjobban. Kedvem lett volna leülni, valami frissítő mellett egy-két órát beszélgetni, de ennyi időnk sajnos nem volt, 40 perc múlva indultunk vissza. Így nem volt időm arra, hogy végiggondoljam a világ nagy dolgait, gyorsan nekiláttam, és IST-tel együtt megörökítettük  a vidéki idillt:

3. típusú találkozás

A visszaúton is voltunk szép számmal, Sárándon megint volt időnk fényképezni, és ezúttal a szerelvényünk is bővült:

IMG_4824

IMG_4832

A Létavértesről jövő Bz egyik hölgy utasa megkérdezte, hogy azt fényképezem-e, mennyien szállnak le a vonatról. Mondtam, hogy nem. Ő is és az állomásfőnök is megjegyezték, hogy elég baj, én meg nem láttam értelmét a további vitának. Valahol át tudom érezni az ő helyzetüket is. Debrecenbe érve beszálltunk a kocsiba és a nap további részeit vitattuk meg. Megbeszéltük, Nagykereki fele nincs értelme fotózni, hiszen a vonat már elment (Sárándon kereszteztünk vele), ha sietünk, azt tudnánk visszafele fényképezni, viszont a fotóhelyeket nem ismerjük, és lehet, addigra be is sötétedne. Ezért felajánlottam, menjünk a 108-asra nyílt vonali képeket csinálni, azt elég jól ismerem, és mivel Balmazújvárosban van a kereszt, egy jól megválasztott fotóhellyel két vonatot is tudnánk fényképezni jelentősebb várakozás nélkül.

Így gyorsan búcsút intettünk a cívisvárosnak, és nekiláttunk a megfelelő fotóhely kiválasztásának. IST szeretett volna valami műtárgy mentén fényképezni, ezért kézenfekvőnek látszott a csatorna hídja. Leparkoltunk egy bekötőút mentén, majd szemre vételeztük a helyszínt:

A híd környékén nem találtunk olyan fotóhelyet, ahol mind a ketten elfértünk volna, ezért úgy döntöttem, lesprintelek a képen látható útátjáróig. Becsültem kb. 500 méterre. Ez volt életem legnagyobb baklövése. Egyrészt töltésen futni nem egyszerű. A talpbetonok olyan távolságra vannak, hogy nem jön ki a lépés. Másrészt mivel a vasútvonal meg volt emelve a csatorna miatt, mindkét oldal nagyon meredek volt, ezért ha jött volna a vonat, esélyem nem lett volna hova menekülni. És még egy őzike is átfutott előttem jó, hogy le nem radírozott :-) Az útátjáró pedig egyre messzebbinek tűnt, kezdtem félni.A szelvénykövek alapján próbáltam betájolni, milyen messze lehetek, aztán megnyugodtam, mindjárt odaérek. Így utólag belegondolva nem volt túl jó ötlet. Kisvártatva a vonat is megjött, IST a hídnál fényképezett:

Pár száz méterrel később ez a kép sikeredett:

IMG_4836

Miután a vonat elment, észrevettem, hogy felkeltettem egy, a lenti tanyán található kutya érdeklődését. Mivel én nagyon félek a kutyáktól, a puszta közepén inkább a biztosra mentem, és elhagytam a helyszínt, nem ér annyit a másik vonat. Lent aztán meghallottam a csörgő hangját, és megjött a bátorságom. Elindultam visszafele, persze a kutyát nem láttam, takarta a töltés, csak bízni tudtam benne, nem fog várni a túloldalán. Azonban nem értem oda időben, így messzebbről kellett fotóznom, talán csak 10 méter volt, de a kép homályos lett. Vonat el, kutya restart, futás! IST azonban sikerrel járt:

m41_a_hidon

És bíztam benne, hogy gyorsan odaér, és felvesz, ha az eb kitartóbb lenne, mint az előbb, de szerencsére a vége happy end lett. Beültem, és elindultunk vissza Pestre, tartalmas nap volt, tavasszal valamikor meg kellene ismételni. Legközelebb IST is az útátjáróból akar fotózni, így a kocsi is közelebb lesz, ha futni kellene :-)

Fotók: btx és IST

5 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 5 (5 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


4 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    Már kezdtem lassan elfelejteni, hogy erre is voltunk. Jobb későn a cikk, mint soha. :grin:

  • avatar
    JZ mondta:

    Szeretem az ilyen beszámolókat. :mrgreen: értékelés elhelyezve.

  • avatar
    budai mondta:

    Június 4-én Debrecen Nagykereki vonalon én is végig utaztam. Június 14én itt meg is jelent erről egy kis írás. Nagyon úgy néz ki, hogy az MD motorvonatok napjai meg vannak számlálva. Nem lesz több Piroska duruzsolás és a szerelvény szép “vonatos” látványa is eltünik. Maradnak a fotók. Egy soha vissza nem térő élménnyel leszünk ismét szegényebbek, ha ez tényleg bekövetkezik.

  • avatar
    IST mondta:

    Akit érdekel budai cikke és nem szeretné keresgélni, annak itt a link:
    http://www.vonatmagazin.hu/?p=10566

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.