Főoldal » Élménybeszámoló, Érdekesség, Vasúti hír

Tehervonat Óbudára

Benbe 2010 január 24 2 megjegyzés

szergej5

Ma délelőtt a Budapesten eluralkodott sóhiány miatt 28 kocsis tehervonat érkezett a 2-es vonal legtöbbször kihalt állomására (nem a szakácsok, hanem az útkarbantartók fogytak ki a csúszós utakon használt keverékből). A vonatot a MÁV-Trakció M62 230 pályaszámú Szergeje továbbította.

Felkészültek a télre, ami igaz is, hiszen ősszel már érekzett egy hasonló szállítmány a közeli FKF telepre, ám az a sok, egymást követő, kis havazás során elfogyott, így a készletek pótlására volt szükség. Mégpedig hamar, ezért még vasárnap délelőtt is vállalták a kiszolgálást. Ez szerencse, hiszen a vonatot lehetőségünk volt kellemes, téli, fátyolos felhőkkel fényképeznünk.

szergej2

A 28 kocsi elsőre nem is fért be az állomásra, így, hogy visszajelentést adhassanak, a vonat kissé előrehúzott. Eztuán rakodásra a XI. számú nyílt rakodóvágányra tolták a kocsik felét, majd a maradékkal a Szergej leparkolt az egyik tehervonati fogadóvágányra. Egy markoló a kirakodást azonnal megkezdte.

Még ma este jön egy Bobó (valamikor nyolc után), hogy a rakodóra állítsa a szerelvény másik felét, és kirakodás után hétfő délután az üres kocsik már távoznak is a vonalat kiszolgáló Rákos állomásra a Marcheggi-hídon és a Körvasúton keresztül, hiszen Rákosrendezőn immár a teherforgalom megszűnt, a szobi vonal tehervonatai közvetlenül a Körvasúton közlekednek, átállítós meneteket vagy Rákosrendező-Angyalföld viszonylatú tolatós tehervonatot már nem fogunk látni.

A változásokhoz tartozik, hogy Pilisvörösvárt immár péntek délelőttönként szolgálják ki a korábbi kedd éjszaka helyett.

[nggallery id=42]

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


2 megjegyzés »

  • avatar
    crash mondta:

    Wow… nagyon jó fogás. Gatula!

  • avatar
    1116001 mondta:

    Grat a képekhez!

    Kiváncsi vagyok mikor látnak hozzá Rákosrendező átszabásához.
    Azt csiripelik a csomóponti főnökség is meg fog szünni ottan.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.