Az újjáépített Frauenkirche mellett található drezdai közlekedési múzeum (Verkehrsmuseum Dresden) épülete is részleges felújítás alatt állt, szerencsére azonban ez a kiállítást nem befolyásolta. A múzeum látogatása általam – meglepő módon – két részletben történt. Ugyanis első alkalommal elkövettük azt a hibát - ekkor még a párom is velem tartott - , hogy mindösszesen 2 órával a zárás előtt mentünk be a múzeumba. Nem kell mondanom, hogy ez mennyire volt elég… Így másnap megismételtem a mutatványt, így további 3 óra eltöltése után már elmondhattam magamról, hogy többé-kevésbé minden, számomra érdekes dolgot megnéztem.

Alapvetően el lehet mondani a kiállított anyagról, hogy igen széles spektrumot ölel fel, viszont többségükben keletnémet tárgyak, felvételek. (Ez persze nem zavart, egyedül a második világháborús anyagot hiányoltam kicsit.) Számos érdekes gépkocsi, villamost láthatott az érdeklődő, illetve hajózási-, repülési témájú anyagok is szép számmal voltak, én viszont - hű maradva a blog témájához - csak a modell-, és nagyvasútról írok most.

Illetve megemlítenék még egy különlegességet: egy korabeli villamos vezérállásában kialakítottak egy vetítőtermet. A homloküvegek helyén 3 kivetítő mutatott egy, 1926-ban, villamosok vezérállásából készített filmet Drezdáról. A látványt nehéz így igazán elmesélni, mindenesetre az illúzió és az élmény tökéletesen sikerült: valóban úgy éreztem magamat, mintha a múlt század első felében egy villamost vezettem volna! A felvételek több villamos vonalát követték végig, több mint 20 percen keresztül. Fantasztikusan érdekes volt látni, mennyire másként működött a városi közlekedés: autók csak mutatóba, lovaskocsik már gyakrabban, emellett pedig a mindent elöntő, mindenfelé mászkáló emberáradat.

A múzeum alsó szintjének egyik szárnyát teljesen elfoglalták a nagyvasúti anyagok. Igyekeztem amiről csak lehet, képet csinálni, így a bejegyzés egy része képaláírások formájában kerül megörökítésre. a lefotózott tárgyak mellett kiemelném még a két német vasút (DB és DR) egyesüléséről készült kép-, és szöveg sorozatot. Nem tudom, mindenki számára ismert-e pl. az a tény, hogy a német vasúttársaságok teljes körű egyesülésére csak 1994-ben, 4 évvel a berlini fal leomlása utát került csak sor! Maga a két német állam egyeülése egyébként is hatalmas kihívás elé állította a(z akkor még két) vasutat, hiszen hatalmas tömegek akartak keletről nyugatra, illetve nyugatról keletre látogatni. Ráadásul a korábban szétválasztott országrészek között pillanatok alatt helyre kellett állítani a kettévágott, zsákban végződő vágányszakaszokat. Végül sikerült úrrá lenni a kihívásokon, amelyek azonban nem az elsők voltak a német vasutak történetében?

Ugyanis a másik, a Deutsche Reichsbahn* két világháború közötti történetét bemutató sorozat már bepillantást engedett abba, mekkora feladatnak kellett az embert és gépet próbáló időszak alatt a vasúttársaságnak megfelelnie: a kizsigerelő versailles-i békediktátumok irreális háborús jóvátételi követelései jelentős részben a vasútat sújtották, majd utána következett a világválság. Pár év pihenő után pedig a második világháború hadszínterein (ami egész Európát, részben Ázsiát és Észak-Afrikát jelentette) kellett gigantikus kihívásoknak megfelelnie. Ritkán gondolunk bele, hogy míg az egyes országok meghódítása nyilván örömöt váltott ki az állampolgárokban, a német vasútnak viszont irdatlan feladatokat rakott a nyakába minden újabb elfoglalt terület, hiszen ezek vasúti infrastruktúráját is innentől a DR-nek kellett fenntartania, és üzemeltetnie!

A folytatás - a vágányok partizánok általi felrobbantása, a vonatok, kiszolgáló épületek, hidak, angolszász légierő általi szétbombázása, majd a háború végén a menekültek végeláthatatlan tömegének a szállítása – gyakorlatilag az összeomlás határára juttatta a vasúttársaságot. A precíz, és fegyelmezett munkavégzés azonban megakadályozta ezt, így a DR - mint a vasúti közlekedés felelőse - sikerrel helyt állt a történelem viharában. Végül egy békésebb epizódot említenék még meg: a ’30-as években, a beindított autópálya program felelősévé is a DR-t tették, amely ismét csak elképzelhetetlen súlyú feladatokatokat jelentett a vasúttársaságnak, mégis: az autópálya építés sikerrel járt, így ennek a kihívásnak is sikerült megfelelnie. Mai világunkban, ahol a gépjárműközlekedés a vasút legnagyobb konkurenciája, létének veszélyeztetője, igen érdekes volt erről a békés szimbiózisról olvasnom.

Bár a múzeumról szóló beszámolót egy bejegyzésben terveztem megírni, ám amint látom, terjedelmi okokból kénytelen leszek kettőre bővíteni. Gondolom, ez jobb megoldás, mintha a többi érdekességről egyáltalán nem írnék… ugye?!

Előzetesként pár kép a következő bejegyzéshez:

*A német vasúttársaság elnevezése 1920-37 között DRG, 1937-45 között DRB, majd 1945-94 között (Keletnémetországban) DR.

VT135
VT135 vasútmodelles blogja (http://vasutmodell.wordpress.com)