Főoldal » Címlap, Élménybeszámoló, Érdekesség, Vasút

Gőzös-show

Tastam 2010 február 16 3 megjegyzés

00Az útikönyvek zöme meg sem említi az északnyugat-Lengyelországban találhatzó Wolsztynt, a kisváros mégis a világ minden tájáról érkező túristák kedvelt találkozóhelye. Itt található ugyanis Európa utolsó olyan normál nyomközű fűtőháza, melyben a mindennapi forgalomban részt vevő gőzmozdonyokat gondoznak. A vontatási főnökség napjainkra igazi látványossággá nőtte ki magát, melyet nemcsak a vasút szerelmesei keresnek fel. A létesítmény múzeumként is üzemel, melyben a látogató hétköznapi körülmények között figyelheti meg a vasparipák karbantartását végző vasutasok munkáját.
Wolsztyn első vasútvonalát 1886. június 1-jén nyitották meg, a 22 km-es, Zbaszynekbe vezető pálya ma is üzemel. 1896-ban a Lesznoba, majd 1889-ben a Grodzisken át Poznanba és Solechow-ba vezető vonalakat vehette birtokba a nagyérdemű, míg végül 1908-ban a Nowa Sołig húzódó acélországúttal lett teljes a környék vasúthálózata. Napjainkban a solechow-i és a Nowa sołi vonalon csak tehervonatok közlekednek. A csomópontba fűtőházat is építettek, mely 1907-re lett készen. A mozdonyok itatásáért felelős, 100 m3 befogadóképességű víztorony egy közeli tóból kapja a vizet. Az etetést is gépesítették, az eredeti széndaru 1999-es elbontása óta ezt a feladatot korszerű sínen járó gép látja el. A fordítókorong, melyet az idők folyamán többször is bővítettek, 1908 óta van üzemben.
Ma már hagyomány, hogy a május 1-je környéki hétvégén nagy nemzetközi parádéval ünnepelnek vasutasok és érdeklődők Wolsztynban. Ez az ünnepség 2007-ben a fűtőház százéves fennállása apropójából a rendezvény a szokásosnál nagyobb szabásúra, látványosabbra sikeredett. Az eseményen magam is részt vettem, a két utazással töltött, szinte álmatlan éjszaka közé bespékelt napon felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb.

01

Az egész éjszakát szinte folyamatos ébrenléttel eltöltött vonatozás után korán reggel végre leszálltunk Wolsztyn álomáson. Az elénk táruló látvány azonban egy-kettőre elűzte álmosságunk: fél nyolckor mozgásba lendült a napi első,  Babimostba tartó különvonat, élén az angliai Nagy Nyugati Vasút (Great Western Railroad) 5521-es gőzmozdonyával.

02

Eközben az állomáson összeállították a 8,15-ös lesznoi személyt. Ennek vonómozdonya a SU45-175-ös nagydízel, mely elé még a csillogó testű Ol49-111 is odakerült. A szokatlan összeállítású szerelvény látványos indulása mágnesként vonzotta a fotósokat. Baloldalt egy modern sínbusz, azon túl pedig a későbbi szereplésére várakozó nosztalgia személyvonat látható.

03

Bár a pályaudvar zsúfolva volt a különböző országokból érkezett gőzlokomotívokkal, mégsem kerüli el a szemfüles vonatfotós figyelmét a pihenőidejét töltő SM42-650-es. Ebből a mi M40-esünkhöz igencsak hasonló külsővel és adottságokkal rendelkező mozdonysorozatból egyébként 1965 és ’92 között összesen 1157 példány épült a chrzanow-i Fablok (Fabryka Lokomotyw) gyárban.

04

A fűtőházban jár javában készítik fel a szereplőket a hamarosan kezdődő parádéra. Az eredetileg négyállásos fűtőház a forgalom nem várt mértékű növekedése miatt már megépítése után két évvel bővítésre szorult. Az épületben a7 Okz32-2, a Tr12-25 és az Ok1-359 sorakozik katonás rendben az Európa minden tájáról összesereglett fotósok és érdeklődők nem kis örömére.

05

De ideje kiballagni a pályaudvar nyugati bejáratához, ahol már számos vasútbarát tartózkodik a Bécsből, Wroclawból, valamint Berlinből érkező vendégeket szállító különvonatok érkezését várva. Közben persze nem állt meg az élet, menetrend szerinti vonatok is érkeztek, mint ez a ”közönséges” helyi személyvonat. Az előtérben a motocross helyi rajongói által használt holdbéli tájra emlékeztető terep figyelhető meg.

06

Amíg a nyílt vonalon várakoztunk, az ellenkező irányból befutott a szcecini vasútbarátok különvonata is. Magyar szívünk nagyot dobbant láttán, hiszen a Lengyelországban is jól ismert Ganz motorvonat egyik üzemképesen, remek állapotban megőrzött példánya áll előttünk. A járművet sajnálatos módon 2010. január 13-án selejtezték, majd a bontóba szállították.

07

Napközben több különvonat is indult több irányba, melyek fedélzetén jókedvű kirándulók múlatták a mozdonyparádéig hátralévő időt. Az egyik ilyen szerelvény élén a wolsztyni vontatási telep büszkesége, az Ok22-31 volt látható. A mozdonyt a porosz P8-as sorozat tervei alapján a lengyelországbeli Chrzanow-ban építették 1929-ben. Jelenleg üzemen kívül van fővizsgája lejárta miatt.

08

Ezalatt az állomáson már gőzerővel folytak az előkészületek a délutáni eseményekre, itt éppen az SM31-156-os dízelmozdony rendezi a tárolt személyvagonokat. A sorozat prototípusa 1976-ban készült el a Fablok üzemben, a nehéztolató- és tehervonati szolgálatra tervezett lokomotívokból 1985-ig 167 példány készült a PKP, valamint 28 gép ipari üzemek részére.

09

A nézelődés alatt hamar elszaladt az idő és az óra végre fél kettőt mutatott. Hogy mért érdekes ez? Azért, mert akkor kezdődött a nap fénypontja, a várva várt nemzetközi mozdonyparádé. Elsőként az összes befűtött gőzmozdony elvonult a rakodóterületen felállított tribün előtt. Az összekapcsolt, két csoportra osztott menet élén Magyarország követe, a 109,109 haladt.

10

Ezután a résztvevű vasparipák egyesével parádéztak a nagyérdemű előtt. A felvonulás egyik díszvendége a 18.201, a világ leggyorsabb üzemképes gőzmozdonya volt, melyet a 61,002 és még két régebbi építésű mozdony alkatrészeinek felhasználásával keletémet mérnökök fabrikálták össze 1961-ben. A mozdony engedélyezett legnagyobb sebessége óránkéánt 180 kilométer.

11

Nem sokkal marad le a fentebb látható 18-as mögött esemény talán legnépszerűbb résztvevője a Pm36-2, alias Piękna Helena, azaz Szép Heléna. A mozdonytípus 1936-ban született meg Chrzanow-ban, majd a konstrukció a következő esztendőben a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. A jármű 2009. január 19-én Poznan és Leszno között elérte a 130 km/órás sebességet.

12

A felvonulás végeztével “verseny” következett, mely alkalommal a résztvevők kettesével vágtáztak el a nagyérdemű előtt. Most éppen az attraktív megjelenésű 475,111-es pályaszámú vasparipát láthatjuk, mely egyike a plzeňi Škoda-művekben 1947 és ’51 között gyártott 53 azonos típusú gépnek, de a gyár szállított hasonló mozdonyokat Koreába is.

13

A szervezők a mozdonyokon kívül a környék más szépségeit sem rejtik el a zömmel férfiakból verbuválódott nézősereg elől: a többnapos programfolyamban ugyanis rendre egy szépségkirálynő-választás is helyet kap. És hogy a lényegről hogy senki ne maradjon le, a figyelmes lengyel vasútbarátok jóvoltából a parádé végeztével ebből is kis ízelítőt kaphattunk…

14Miután elcsendesült a “kifutó”, a hazaindulásig hátralevő időt az állomás túlsó végén töltöttük. A sorompós útátjáró feletti gyalogos híd majd’ leszakadt a fotósok alatt, amikor beérkezett a SU45-247 vontatta, meglehetősen vegyes összeállítású személyvonat. Ezt a mozdonysorozatot a poznańi Cegielski gépgyárban építették, 1970 és 1976 özött összesen 276 példány készült.

15

Egész Európában ez a trend, Lengyelország sem kivétel a könnyű motorvonatok térhódítása alól. Az északi országban azonban nem a sokfelé látható tömegtermékek, hanem saját gyártmású járművek szaladoznak, mint amilyen a PESA Bydgoszcz üzem alkotása, a SA132-es sorozat is. Mi azonban – stilszerűen – gőzvontatású gyorsvonattal hagytuk el Wolsztynt, ahol sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak.

3 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 5 (3 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


3 megjegyzés »

  • avatar
    crash mondta:

    Nagyon jó beszámoló, az ember kedvet kap meglátogatni a mozdonyparádét.
    Hogyan utaztál ki oda?

  • avatar
    Tastam ( a szerző ) mondta:

    Hát az eléggé kalandos volt. Helyneveket most nem tudok mondani, mert nincs kéznél a térkép. Itthonról reggel indultam, majd délelőtt tovább Budapestről már kettesben a barátommal egy EC-vel Pozsonyig. A vonat elé Érsekújvár előtt öngyilkos ugrott, a mozdonyvezetőt le kellett váltani és én is életem végéig emlékezni fogok rá. Látni ugyan nem láttuk, de hallottuk és éreztük. Pozsonytól Kassa felé vonatoztunk tovább egy gyorsvonattal, amely a folyamatban lévő pályaépítés miatt igen szép késést szenvedett. Egy nagy állomáson átszálltunk egy személyvonatra, amely átvitt a lengyel oldali határállomásra, ahonnan egy villamos motorvonattal folytattuk az utat az egyik lengyel nagyvárosig. Ott késő estétől hajnali kettőig sétáltunk, majd egy gyorsvonattal folytattuk az utat, amelyről még egy átszállásra volt szükség Wolsztynig. Visszafelé nyugodtabb volt az út, leszámítva azt az apróságot, hogy a Wolsztynból induló vonat nem oda ment, ahova mi gondoltuk.

  • avatar
    ricsze mondta:

    Nagyon szép összeállítás, biztosan kellemes élmény volt.

    Mellesleg eljutás: Bp.Keleti-Breclav-Katowice-Poznan-Wolsztyn
    Ha reggel fél 6-kor indulsz a keletiből, este fél 10-re ottvagy :D

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.