Főoldal » Egyebek, Virtuális Vasút

Mystery Express

IST 2010 február 10 1 megjegyzés

dobozKorábban volt már szó ezen a honlapon társasjátékokról, néhányat alaposabban ki is veséztünk, ezért is bátorkodok most írni egy rövid előzetest egy hamarosan megjelenőről. Ma kaptam értesítést hírlevélben arról, hogy a Days of Wonder cég ismét vasúti témájú játékot ad ki, amelynek a neve Mystery Express. Ebben nem kell vasúti vállalatot irányítanunk, nem kell gyorsasági versenyt folytatnunk újabb városok elfoglalásáért, viszont megadatik a lehetőség, hogy megtaláljuk egy gyilkosság tettesét a híres Orient-expresszen. Ez eddig érdekesen hangzott számomra, úgyhogy ellátogattam a játék honlapjára is.

utvonal

A vonat Párizsból Isztambulba tart, közben négy állomáson áll meg (Strasbourg, München, Bécs és igen, Budapest) és a végállomásig ki kell találnunk, hogy ki volt a tettes, amelyhez öt információtípus alapján juthatunk el (hely, idő, eszköz, motiváció, gyanúsítottak). Nyomozgatni jó, főleg ha valaki szereti az ilyen témakört, de ezen a honlapon inkább a vasúti vonatkozás lehet az érdekes. A játék nyilvánvalóan a vonatban zajlik, amit elég korrektül ábrázoltak is a különböző táblákon. Ennek megfelelően több kocsiban is bonyolíthatunk el különböző tevékenységeket, szám szerint hatban. Van étkező-, háló, dohányzó-, klub-, társalgó- és személykocsi, amelyek között lehet mozogni, sőt, a kocsikísérők helye is érdekes lehet a játék szempontjából. A kutatásban különböző kártyalapok lesznek a segítségünkre, de nem árt bőszen jegyzetelni sem.

kocsi

3-5 játékos játszhatja, egy játék 60-100 percig tarthat, tehát nem kell rövid menetekre számítani. A jegyzetelést 100 kiegészítő segíti, így maximális létszám esetén 20 játékot biztosan le lehet bonyolítani, de nyilván ilyen kiegészítőket akár magunknak is legyárthatunk. A játék áráról egyelőre szép nagy szórásokat láttam, 33-50 dollárig terjedt. A megjelenési idő 2010 áprilisára várható.  Egy bajom van csak vele, a három játékos, így otthonra a párommal ketten kevesen vagyunk hozzá, de el tudom képzelni a játékot egy baráti társaságban. A jellegéből adódóan angol nyelvtudásra szükség lehet. További infók az érdeklődőknek a hivatalos honlapon találhatók, amelyről a bejegyzés képei is származnak.

me_inside

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    pre-zli mondta:

    Tulajdonképpen nem más, mint vonatra szabott Cluedo! Éljen! (viszont innen következik a minimum 3 játékos “rendszerkövetelmény” is, tényleg kár érte)

    Vasúti társasjátékok terén egyébként sokáig is szkeptikus voltam… mígnem beesett a háztartásba a Ticket to Ride, előbb amerikai, aztán európai kivitelben. Az pedig olyannyira az abszolút családi kedvencünkké lett, hogy az amerikai változathoz már ipari mennyiségű házi kiegészítőt készítettünk, hogy változatosabb és érdekesebb legyen a játék.

    Ergo nem kirázható, hogy egyszer a Mystery Expresstől is hasonlókat írhatok majd. Minden esetre a család nevében is köszönöm a hírt

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.