Főoldal » Élménybeszámoló, Kisvasút, Vasútfejlesztés, Vonatfotózás

Az utolsó színpompás vonat

Benbe 2010 március 29 4 megjegyzés

Mk48 2031 a Paphegy lábánál

A Királyréti Erdei Vasút üzemeltetője részben Európai Uniós forrásokra támaszkodva komoly korszerűsítéseket és átalakításokat eszközöl kisvasútjain (Kemencén fűtőház és látogatóközpont épül).

A pályát a jászkiséri keskenynyomközű gép már aláverte, így a járművek futása sokat javult, már csak az ágyazatpótlást és a síncsavarok igazítását kell elvégezni (elég komoly rendet vágott a gép, aminek javításának elmaradása még gondokat okozhat). Egyedülálló módon részben gépesítették a talpfacserét is.

Mk48 2031 Bax-kocsis kisvonatával Szokolya falu fölött

Átalakulnak a vasút fontosabb állomásai, legjobban a nagyvasúti csatlakozást biztosító Kismaros: itt teljesen felújítják a forgalmi irodát, pénztárat és várótermet magában foglaló kőépületet és az első vágányra érkezést balesetveszélyessé tevő korábbi fatetőzetet is. Egyelőre úgy tűnik, hogy a rossz idő esetén kiváló kényelmi szolgáltatás, a resti és a peron közötti fedett szakasz megszűnik, és a részeges vasútfotós bőrig ázhat. Kultúrált utas-WC is kialakításra kerül.

Mk48 2031 Paphegy és Szokolya között, a háttérben a Csóványossal

Mk48 2031 az erdőben

Egy győri dizájncég tanácsai alapján pedig friss arculatot (és remélhetőleg szebb weblapot) kap a volt úttörővasút, aminek keretében az Mk48 sorozatú mozdonyok és a régebbi, a Hegyközi Kisvasútról érkezett nyitott- és zártperonos Bax kocsik új, a zöld lambériás kocsikéhoz illeszkedő fényezést kapnak. Sőt, lambériát is, egyben a belső tér is teljesen átalakul, ízléses faburkolat kerül föl ide is.

Bár a zöld szín a nyári fotózást nehezíteni fogja, szerencsére nem tisztán zöld lesz egyik jármű sem, a Királyréti Erdei Vasút pedig a sokszínű őszi erdőben is jár hétvégenként, ahol pedig az eddigi fényezés bizonyult rejtőszínnek.

Mk48 2031 Királyrét alsó megállónál

Mk48 2031 régi szerelvényével a királyréti hajtánypályánál

A fejlesztési pénzek közvetlenül a mozdonyok gépészeti állapotait nem javítják, mégis nem csak a festés hoz változást a járműparkban. Ha az NKH is rábólint (aminek a tekintetében vannak kétségek, elsősorban a fékezőszelepek kissé avantgárd elhelyezései miatt), akkor a kisvasúti napon fogják bemutatni az új kisvasúti motorkocsijukat.

Ez a jármű jelenleg a nagyközönség elől elrejtve épülget a paphegyi műhelyben, de a korán kelők vethettek rá egy pillantást. Bár fényképezni nem lehetett, azért igyekeztem mindent jól megjegyezni, illetve egy skiccet is készítettem itthon az IVECO motoros járműről.

Vázlatrajz a Királyréti Erdei Vasút motorkocsijáról

Nem röhög!
A motorvonat valószínűleg gazdaságosabbá fogja tenni az előszezoni és az iskolaszüneti hétköznapi közlekedést, sőt, valószínűleg lehetővé teheti a menetrend további sűrítését is. A szintén faburkolatú, fűtött, oldalanként egy-egy önműködő utastéri ajtóval fölszerelt motorkocsi a Bax-kocsikhoz és az Mk48-asokhoz is illeszkedik külalakjában, sőt, az új kismarosi kocstároló csarnokból bármelyik normál személykocsival kibővítve is közlekedhet, így egy hirtelen érkező csoport sem lepheti meg a mozdony helyett motorvonattal kiadott vonat személyzetét.

Mk482014 és Mk48 2031 a Börzsöny hegycsúcsaival a háttérben, Hártókút előtt

Az átalakulóban lévő kisvasút immár menetrend szerint közlekedik, korán ébredt téli álmából. Érdemes gyorsan még egyszer fölkeresni! Aktuális menetrendje a nagyvasúti csatlakozásokkal és a Nagy Hideg-hegyre menő turistabuszokkal együtt megtekinthető a Királyréti Erdei Vasút honlapján.

Mk48 2031 a Kismaros és Verőce közötti kitérőben

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


4 megjegyzés »

  • avatar
    Nygma mondta:

    Motorkocsi! Nagyon tetszik!

  • avatar
    IST mondta:

    Nagyon jó képek, a friss hírekért pedig köszönet. A motorkocsi szerintem jó ötlet, kisvasúton úgysem nagyon találkozni ilyennel, a változatosság pedig plusz látogatókat hozhat.
    A színtervre kíváncsi lennék, én azért lehet, hogy a festés előtt publikáltam volna a terveket, de végülis ez az ő dolguk.

  • avatar
    Benbe ( a szerző ) mondta:

    Köszönöm!

    A motorkocsi konstrukciójának hallatlan pozitívuma, hogy ellentétben például a BVmot kistesójával, a máriacelli Siemens-Elin-SGP motorvonattal, az ablakait teljesen le lehet majd húzni, tehát a kisvonatozás élménye nem csökken.

  • avatar
    Nygma mondta:

    Remélem bejön a motorkocsi. Jó lenne ha lenne egy olyan kisvasút itthon amelyiknek mondjuk lenne pénze egyszer máshonnan vonatot vásárolni. Például minap meglepve olvastam, hogy egy angol keskeny nyomközű hálózaton felújított dél-afrikai garratt-ok közlekednek. Az azért az ütni tudna.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.