Drezdai kalandok V. – Közlekedési múzeum
A múzeum alsó szintjén több gőzmozdonyt, BR 118kísérleti villanymozdonyt, egy motorbelsőt, illetve a szász uralkodói család “udvari személyvagonját” állítottak ki. Emellett számos Deutsche Reichsbahn-os vagon, mozdony, motorvonat 1:30 körüli méretű (sajna a pontos méretet nem jegyeztem meg) makettjét vehettem szemügyre. Jóleső érzéssel nézegettem a már meglévő mozdonyaim “nagy testvéreit”, hiszen láthattam, hogy óriási különbségek nincsenek a 20-30 évvel ezelőtti, keletnémet 1:87-es modellek, és ezek között. A BR 175 (VT 18.16) dízel motorvonat igencsak elnyerte a tetszésemet, de szerencsére a 140.000 Ft-os ebay-ár gyorsan elfújta az olyan gondolatokat, hogy én a közeljövőben ilyenbe beruházok.
A múzeum első emeletén egy újabb terem szolgált a vasút bemutatására, mindenekelőtt annak szászországi, illetve drezdai részére. Erről sajnos nem tudok részletes beszámolót rittyenteni, mert akkor további 3 hónapig csak erről a teremről szólnának a bejegyzéseim.
Igyekszem azért itt is a képek segítségével színesíteni a mondandómat. Mindenesetre a kiállítás igen látványos, egyben igen informatív: rengeteg dioráma, makett, korabeli fotók, metszetek, rajzok, valamint részletes leírások segítik abban a vasút iránt érdeklődőt, hogy minél jobban megismerje a térség vasúti történelmét.
Egy, a korabeli pályaudvar részletét bemutató H0-s méretű dioráma:
Apró különlegességként rátaláltam a Märklin időszakos kiállítására, amely a cég 150 éves születésnapját ünneplendő készült. Pár képet erről is készítettem. Végül, de távoról sem legutolsó sorban szeretnék beszámolni a drezdai közlekedési múzeum híres, hatalmas méretű, 0-ás asztaláról, amely a múzeum legfelső emeletén terült el. Először is néhány adat: 325 m2-es felület, 625 m vágányzat, 26 mozdony és 115 vagon alkotja a 0-ás komplexumot. 1971 óta üzemel, 1996-ban pedig alaposan felújították. Azóta számítógépvezérelt az irányítás, a vágányzat egyenletes áramelosztására is külön elektronika felügyel.
Ettől függetlenül láttam olyat, hogy egy Märklin a múltbólgőzmozdony úgy döntött, nem indul tovább és csak a felügyelő szakember bökdösésére volt hajlandó ismét megindulni. Szégyenkeznie azonban senkinek sem kell emiatt, hiszen egy ilyen, átlagosan 35 kg súlyú vonójármű évente 250 km-t tesz meg – mindezt úgy, hogy a 0-ás vasútüzem összesen hetente kétszer három órában látogatható! Sajnos az első múzeumlátogatásomkór nem készítettem fotókat – mert ekkor nem vettem fotóengedélyt -, második alkalommal pedig zárva tartott a kiállítás, úgyhogy csak annyit tudok ajánlani, hogy aki Drezdában jár, hétfőn vagy pénteken látogasson el ide és gyönyörködjön.
A 0-ás asztal létesítmény mellett még további érdekességeket rejtett a terem: szemügyre vehettem a modellvasútgyártás fejlődését, hiszen már a 1930-as években is komoly modelleket készítettek a gyárak. Több, nagy méretű vitrinben a keletnémet ipar termékeit, pontosabban szólva vasútmodell gördülőállományának gyakorlatilag teljes palettáját vehettem szemügyre. Ezek között természetesen nem csak a H0-ás vonal, hanem a TT-s, és az N-es is megtalálható volt. Bónuszként pedig több, működő városi pályán is számos, egyedi készítésű villamos zakatolt.
Összefoglalva az élményeimet: aki eljut Drezdába, és érdeklődik a vasút iránt, mindenképpen látogasson el a múzeumba, lehetőleg hétfőn vagy pénteken (amikor nyitva van a 0-ás kiállítás), és bőséges időt hagyva magának, hogy alaposan végignézhesse ezt a sok érdekességet. E maratonira nyúlt múzeumi beszámolót pedig további képekkel zárom le – jutalmul azoknak, akik végigolvasták.
VT135
VT135 vasútmodelles blogja (http://vasutmodell.wordpress.com)


















Szia!
A 0-ás modeleknek mi a méretaránya?
Üdv Marcell
Google a te barátod is
http://www.google.hu/search?q=0+%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9si+nagys%C3%A1g+m%C3%A9retar%C3%A1ny&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=com.ubuntu:en-US:unofficial&client=firefox-a
E94-et elfogadnám.
Szia Marcell! Úgy látom, Galbert kollega megadta időközben a választ.
A cikkhez UPDATE: mégiscsak beruháztam egy BR 175-ösre (VT 18.16)… igaz, nem 140.000 Ft-ot fizettem érte, hanem a felét, de azért így is erős, khm az ára… Viszont gyönyörű szép!!! Keletnémet ICE.
Képeket majd később teszek fel a blogomra.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
There are currently no events to display.
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések