Főoldal » Címlap, Élménybeszámoló, Énblog, Vasút

Ganz motorvonatok Új-Zélandon

IST 2010 március 5 3 megjegyzés

parosanNagyjából három éve tartozok ezzel a bejegyzéssel, úgyhogy azt hiszem éppen itt az ideje pótolnom az elmaradásomat. Többen tudjátok, hogy 2007 elején Új-Zélandon nyaraltam két hetet. A feleségem húga ugyanis egy ottani pasit ismert meg Londonban, aztán össze is házasodtak Magyarországon, az esküvőt pedig “megismételték” Új-Zélandon. Ez utóbbi miatt kerekedtünk mi is fel, na meg nyilván azért is, hogy megnézzük hol is fognak lakni. Az országból is megnéztünk egy-két dolgot, az esküvő is remekül sikerült, aminek a másnapján én otthagytam a teljes családot, hogy az előtte pár hónappal az interneten lefoglalt repülőjegyemet érvényesítve átruccanjak Aucklandből Wellingtonba Ganz motorvonatokat nézni.

Őszintén szólva egyedül így még nem utaztam, kissé meg is voltam lepődve a dolgok alakulásán: reggeli ébredés, kis hátizsákba bepakolás, taxi, repülőtér, rövid várakozás után repülőgép, felszállás, életem legborzasztóbb leszállása (alapvetően utálom az utazást a repülőkön, a tériszonyom és a magasságom sem segíti elő a kényelmet ezeken az eszközökön), a reptéren a volt angoltanárnőm fogadott aki meglepődött azon, hogy kávézni hívtam hiszen nem tudta, hogy a környéken járok, de aztán elfuvarozott a vasútállomásra azzal, hogy majd délután találkozunk és beszélgetünk. Nos, így kerültem egymagamban ide:

wellington_allomas

Az állomás éppen felújítás alatt volt, gondolom mostanra már befejezték, engem mindenesetre ez a gyönyörű látvány fogadott. Az utak meglehetősen kihaltak voltak, ugyanis sikerült telibetrafálnom egy nemzeti ünnepet, így ami lehetett, az minden zárva volt. Mondjuk én elsősorban vonatozni mentem, így ez nem is zavart túlzott módon. A peronon először körbenéztem és rögtön ez a látvány fogadott:

elsokep

Hopp, egy Ganz motorvonat. Élőben, egyenesben. A déli verőfényes napfény jól kibabrált velem és a kölcsön fényképezőgépemmel (örök hála érte Rózsa Robinak), de azért élvezhető a látvány, nem? Ez az, amire sohasem gondoltam, hogy bekövetkezhet. Elnézést a csöpögős dumáért, de számomra hatalmas élményt jelentett, hogy ott állok a Föld túlsó oldalán, annyira messze itthonról, hogy talán messzebb már nem is lehetett volna menni, bámulok egy nagy halom vasat, ami ugyanabból az országból származik mint én. Nem fotón, nem videón látom, hanem a valóságban, kézzel tapinthatóan. Időm persze nem volt túl sok az Aucklandbe való visszaútig, így kinéztem magamnak egy olyan vonatjáratot amivel kényelmesen meg tudok fordulni, aztán mentem is a pénztárhoz jegyet venni. Jegyvásárlás után persze bőszen kattintgattam, álljon itt néhány fotó ennek eredményeképpen, közben pedig némi infó a járművekről:

leendojaratom

A sorozatot Új-Zéland 1979-ben rendelte meg egy 33 millió NZD (új-zélandi dollár) értékű ügylet keretében, ami akkor az ország legnagyobb vasúti beszerzése volt és ez hosszú-hosszú ideig így is maradt. Összesen 44 darab, kétegységes villamos motorvonatot rendeltek meg.  A sorozat az EM megjelölést kapta, azonban a járművek egyik fele EM, a másik fele ET nevet visel magán. Ennek oka az, hogy az EM felében van a motor, az ET pedig egy vezérlőkocsi szerepkörében tetszeleg. Az első jármű 1982 májusában állt szolgálatba, míg az utolsó 1983 márciustól állt a vasúttársaság rendelkezésére.  1995-től a szerelvények felújításába kezdtek bele, ami egészen 2002-ig tartott. Szó volt még 2008-ban egy újabb felújításról, azonban ezt egyelőre lefújták.

csatlakozas

A motorvonatok elkészítésében némi külföldi érdekeltség is szerepet játszott, a villamos berendezést ugyanis a brit GEC szállította. A jármű 1500V egyenáram segítségével képes megmozdulni, a képeken már láthatjátok, hogy mindehhez felsővezeték útján jut hozzá. A nyomtávolság 1067 milliméter, így még ha nagyon szeretnénk, akkor sem tudnának a hagyományos itthoni vonalakon közlekedni. A súlya 35,9 tonna, a kocsihossz 20,7 méter, a megengedett legnagyobb sebessége 100 km/h. Érdekes módon sikerült olyan szerelvényeket venniük az új-zélandiaknak, amik nem voltak képesek elmenni Wellington minden elővárosi vonalán. Emiatt aztán a Johnsonville ágon maradtak a régi motorvonatok a magyar járművek helyett, íme egy kép ennek örömére egy brit és egy magyar motorvonatról, csak éppen 2007-ből:

wellington_paros

Apró, pici, zárójeles közbevetés egy érdekes képpel egy magazinból, amelyet az aucklandi közlekedési múzeumban vettem:
Azzal egyidőben, hogy Wellington kapott 44 járművet, Aucklandnek beígértek dízelüzemű ingavonatokat. Ezt azonban később a kormányzat visszavonta, mondván nem támogatja ezt a fajta közlekedést. Még később felmerült az az elképzelés, hogy vegyenek 30 darab magyar vasúti buszt (lásd a képen egy Malajziának szánt járművet, ismerős?), méghozzá ultrakedvezményes áron, azonban az erre vonatkozó ajánlat vissza lett vonva a részünkről mivel “a kommunista kormány szembesült a gazdasági valósággal”.

railbus

No de térjünk vissza inkább a normális vasúthoz, kicsit nézzünk el a forgóvázak környékére is mielőtt belépnénk a vonatba:

forgovaz

Az állomáson téblábolva és fotózgatva egyébként a kutya nem szólt rám, úgy tűnik arrafelé nem kell vasútőrök zaklatásától tartani.

Ímhol egy kép a jármű belsejéről. Ma már megdöbbentő, de akkoriban ez minőségi ugrást jelentett a Wellington környéki tömegközlekedésben. Ezek nem azok az ülések amelyeken az ember szívesen eltölt hosszú-hosszú órákat, viszont elővárosi közlekedésre megfeleltek, a belső tér így üresen még tágasnak is mondható, leülve azonban már érződik a szűkösség.

belso

Még egykép, immáron a vezérlőkocsi felőli végében járva. Figyelmesebbeknek feltűnhet, hogy bal oldalon egészen kellemesen ki lehet látni előre. Van ugyan ott egy elkülönített hely a kalauznak, azonban az én utam során ő nem ült oda, így a második üléssort foglaltam el magamnak, reménykedve, hogy később sem telepszik be elém. És hogy miért nem az elsőt? Szerettem volna időnként oldalra is kinézni. A jobb oldali elkülönített rész a járművezetőé. Túl sok helye nincs, de ezt majd később mutatom.

belso2

Indulás előtt még nézzük meg gyorsan merre is közlekednek a vonatok. Én az Upper Hutt ágon, azaz a piros vonalon utaztam 17 megállót, majd nyilván vissza is azon jöttem. Érdekes, hogy a buszos csatlakozások jelölve vannak a megfelelő állomásoknál.

halozat

Szóval induljunk, mivel volt annyi eszem, hogy rögzítettem egy kis videót amit csak a kalauz érkezése miatt fejeztem be:

Az út első része meglehetősen látványos volt, jobbra tengeröböl, balra hegyek, időnként pedig megállók:

obol

A felsővezetéktartó oszlopok a nálunk megszokott nagyvasútinál kicsit gyakrabban helyezkedtek el, legalábbis nekem ez volt a benyomásom, de majd egy hozzáértő kijavít. Az utazási komfort megfelelt egy majd 30 éves járműtől elvárhatónak, de ezek a fél háttámlás ülések nekem nem jöttek be. Mondjuk már a hazai MD-knél sem a kedvencem ez a fajta kialakítás.

hegyekfele

Há-há, lassújel táblák nem csak nálunk vannak:

lassits

Ezt hívnám én utastájékoztatásnak. A megállóhely neve jól olvasható, sőt, a következő állomás neve is ki van írva, így aki ismeretlenül próbálkozik az utazással és nincs nála menetrend vagy térkép, az is tudja, hogy mikor kell elkezdenie készülődni. Valami hasonlót itthon is bevezethetnének.

felkeszul

A motorvonat ajtajai központilag záródnak, nem manuális működtetésűek. A kalauz minden megállóban leszállt a vonatról, körülnézett jó alaposan, mozdulataiban a sietségnek a nyomát sem véltem felfedezni. Miután meggyőződött arról, hogy senki sem óhajt sem leszállni sem felszállni, ezzel a készülékkel jelezte az indulási szándékot a járművezető felé, aki erre zárta az ajtókat és továbbhaladtunk. Gondolom adódik a kérdés, hogy miért nem a kalauz gombnyomására záródnak az ajtók. Én azt tippelném erre, hogy ő bentről nem látná azonnal ha valaki mégis félig kint- vagy bentmaradt.

jelzo

Upper Huttba érkezvén megérdeklődtem a személyzettől, hogy készíthetnék-e egy-két fotót a vezetőállásról, hiszen a hazámból származnak ezek a járművek. A kalauz erre meglepődött és megkérdezte, hogy melyik országból, ami számomra kissé furcsa volt, nem sok fajta vonat teljesít arrafelé szolgálatot, nagyon nem keverhető össze a motorvonatunk semmivel. Na mindegy, kaptam két percet a fotózásra. A Bzmot vezetőállása mindenkinek megvan? Na akkor el lehet képzelni valami hasonló: a hely roppant szűk, ráadásul a vonat szélességének csak egy harmadát foglalhatja el a vezető, mellette már folyosó van. A területe teljesen elkerített, a képeket az ajtóból csináltam.

vezetoallas1

Ülés, kartámla, menetszabályzó. Hát nem egy 21. századi design az biztos, cserébe viszont minden ott van a járművezető közvetlen környékén. Fotóztam egy olyan A4-es papírt is, amin pontosan meg van adva, hogy hogyan kell bejelenteni rendkívüli eseményt a rendőrségnek, pontosan mit mondjon a járművezető ha vandalizmussal találkozik. Ennek okán kénytelen voltam azt hinni, hogy arra sem fenékig tejfel a vasúton ingázók élete. Mondjuk az is igaz, hogy amennyire én tapasztaltam, az új-zélandi elég keményen autós népség. Csodaszép zöld országuk van, a tömegközlekedés színvonala azonban gáz, a legnagyobb városban (Auckland) maximum buszozni lehetett, meg ha emlékeim nem csalnak háromfelé menni vonattal. Szóval mindenki inkább ült a dugóban az autójában, a buszokon mindig nagyon kevés embert láttam. Visszatérve a vezetőállásra: azért egy-két kapcsoló, ilyesmi benne igencsak hazai érzetet kelt, nem?

vezetoallas2

A végállomáson, Upper Huttban a vonat:

vegallomas1

Az elmaradhatatlan fénykép a forgóvázról, amely büszkén viseli a gyártó tábláját:

tabla

Kerítés Ganz járművekből. Ahogy már említettem: ünnepnap volt, így nagyon kevés vonat közlekedett.

ganzkerites

A jármű Wellington felé néző vége:

vegallomas2

Itt pedig már a visszaút után, Wellingtonban. Érdekességképpen még leírnám, hogy a pályaudvart és a párszáz méterre (vagy talán 1 kilométerre) található stadiont egy felüljáró köti össze. Alapvetően ez jó lenne vonatfotózásra, viszont mindenhol magas drótkerítés lett felhúzva. Nem akarok rosszmájú lenni, de gondolom azért, hogy az esetlegesen ittas elemek a stadionból se próbáljanak meg semmi hülyeséget csinálni. Ez nekem nem volt túl előnyös, de a rácson át azért tudtam egy-két képet csinálni, úgyhogy itt van azokból egy.

wellington

Befejezésül nézzük és hallgassuk meg ahogy egy Ganz motorvonat befut Wellington pályaudvarára.

Források:
Könyv: Geoffrey B. Churchman & Tony Hurst: The Railways of New Zealand
Magazin: Tramways Topics #230, Summer 2006
Internet: Wikipedia

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


3 megjegyzés »

  • avatar
    pre-zli mondta:

    Köszi, ez egy régóta várt, jó cikk lett. Személyes kedvencem a vezállás: ezek a bakelit kapcsolók az UV-n még elmentek, a KCSV-ben már kicsit neccesek voltak eredetileg is, itt meg egyenesen durvák, de ha működnek, akkor szavunk sem lehet! Sőt már-már iparművészeti fícsörré avanzsálnak. Elvégre abban az időben kezdődött a hagyományos magyar járműgyártás későbbi haláltusája, de akkor legalább még a kényszer szülte leleményességgel életben lehetett tartani a mítoszt. Mint ahogy az első 415-ös Ikarusoknak is Lada 2105-ből készült az első lámpatestük. De legalább még készült!

  • avatar
    1116001 mondta:

    Irigyellek, hogy jártál a föld túloldalán:)
    Érdekes és izgalmas lehetett látni a magyar járműgyártás termékeit ott látni.

    kicsit off: az angolszász országokban a vasúti szerelvények miért nem viselik magukon a formatervezők kézjegyeit?:) Húgom vetette fel ezt a kérdést de nem tudtam megválaszolni neki, hogy amerikában miért olyan doboz alakú minden.

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Biztosan megvan annak is az oka, hogy miért “téglatest” alakú minden a briteknél. Sok motorvonatot azért gyártanak ilyenre, hogy könnyebb legyen az egységek összecsatolása, mivel nagyon sok 2×3, 2×4, 2×5, 3×4 egységes motorvonat közlekedik, függőleges frontnál egyszerűbb az átjárás biztosítása. Kivétel is van, nézd meg a Class 458-as Junipert, a döntött front és átjáróajtó kombinációja milyen furcsa kialakítást eredményezett.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.