Metro Simulator Beta 3 videó
Hosszas hallgatás után ismét van valami újdonság a Metro Simulatorról, amelyhez ezúttal egy videó készült. Sajnos a harmadik béta verzió még nem került kiadásra, így tesztelni még nem tudom, de a 10 perces film némileg azért megmutatja mit is várhatunk majd a jövőben a programtól. Természetesen ez még nem a végleges verzió, ennek ellenére érdemes odafigyelni az olyanokra benne, mint a sok-sok programból hiányzó túlemelés az ívekben, a felsővezetékrendszer normális kinézete, hogy az olyan átmenetről már ne is beszéljek, amikor a felsővezetékes szakaszt elhagyjuk és harmadik sínről szedi a járgány az áramot. Megfigyelhető még az átjárók előtti jelzők működése, a vonatforgalom lebonyolódása beleértve a velünk szembe illetve az előttünk haladó járműveket is. A tíz perc arra elég, hogy a pálya egyik végéből a másikba eljusson a szerelvény, az állásidőket szinte nullára csökkentve, mivel a videó az állomásokon kissé meg lett vágva. A videóban egyébként a vezetett jármű is új, a kettes bétában még nem ez szerepelt. Lapozás utánra beillesztettem a filmet, szerintem érdemes megnézni, remek alternatíva lesz a progi a vasúti szimulátorok piacán ha majd egyszer elkészül.



Csendesen megjegyezném ,hogy a maszynában is van túl emelés! Egyébként remélem rendesen megcsinálják a srácok mert nem lenne jó ha lankadna a kedvük és a végét össze csapnák.
Csendesen jegyzem meg, hogy a videó alapján NEM lehet eldönteni, hogy van-e túlemelés…Ahhoz külső kamera nézet kellene, hogy a vágányban van-e túlemelés,a járművek a futóművel együtt követik-e a túlemelés geometriáját…
Ilyen kabin nézetben pl. a TRS2004 is bedől az ívben, ez önmagában nem túlemelés. Viszont az útátjáró rendszere ennek is olyan csapnivalóan rossz, mint pl. a traiz sorozat gyári rendszere.
Ha belső kameranézetből nézzük, akkor szerintem mindegy, hogy a vágányban van-e a túlemelés, a lényeg a hatás, hogy nem ugyanazt látod, mintha egyenesen mennél.
Mit értesz a csapnivalóan rossz útátjáró rendszeren?
Elnézést, a játék előéletét nem ismerem, nem tudtam, hogy csak belső kameranézet (kabin mód) van.
Nyitott sorompónál elindul a vonat (metró), sőt itt-ott már szinte át is halad, mire lezár a sorompó, erre gondoltam.
Maszynából én tudok olyan pályát mondani ahol van túl emelés és a vonat követi is ,külsöre is nem csak belsőre.
Van külső nézete. Csak a játék szempontjából írtam, mondván elvileg úgyis belülről vezetünk.
A nyitott sorompó az remélhetőleg a béta hülyesége, még jelző is fedezi a sorompót, tehát gondolom beállítás kérdése az egész. A kedves fejlesztő nem várta meg jól láthatóan több helyen a jelző szabadra váltását és úgy nekiindult, vélhetően az időspórolás kedvéért. Azért így is lett 10 perces a film.
Én a napokban töprengtem el a Densha sorozaton, ahol az útátjáróknál kürtölni kell. Azt viszont kábé akkor fogadja csak el a gép, ha már szinte benne vagy az átjáróban. Ott már minek?
http://www.youtube.com/watch?v=oSI4kI4wO_E
2:25-nél mutat ívet külső nézetből.
IST: Dengo Final-ban ha az útátjáró előtt kb. 50 méterrel kürtölsz, akkor lehet hogy kapsz pluszt. De azért az az 50m mit számít?
Köszi az infókat és a videót. Hááát…nem vagyok meggyőzve, hogy ez valóban túlemelés lenne… De lehet hogy tévedek, ebből a felvételből nem lehet rendesen látni a lényeget.
Egyébként ilyen látvánnyal mi is próbálkoztunk, még 2007.04.hóban a TRS2004-ben
http://www.youtube.com/watch?v=cuD8-9dXKkY
Mentettem egy képet a kettes bétából, nem tudom, hogy ebből látszik-e valami:
http://www.vonatmagazin.hu/temp/dolvagynemdol.jpg
Ezen a képen valóban túlemelésnek látszó tárgy van
Ez így jól alakul
Szólj hozzá!
A hozzászóláshozbe kell jelentkezned.
Szavazás
Galéria
Legutóbbi hozzászólások
Fórum
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legfrissebb fórumok
Legtöbb hozzászólás
Legutóbbi értékelések