Főoldal » Szimulátorok, Virtuális Vasút

openBVE 2 demó

IST 2010 március 22 5 megjegyzés

vast_world_3Az egyik legnagyobb újdonságnak az eltelt egy hétben azt tartom, hogy megjelent az openBVE 2 renderer demója. Az érdekes elnevezés azt takarja, hogy voltaképpen nem egy rendesen működő vonatszimulátor demójáról van szó, hanem inkább csak arról, hogy hogyan képes lekezelni az új program a CSV/RW pályákat, valamint az eddig a BVE-ben alkalmazott tereptárgyakat. A név is megtévesztő, ugyanis vélhetően nem openBVE 2 lesz a progi neve, hanem valami teljesen más, ezt viszont csak később fogja a készítő, Michelle bejelenteni. Azonban nem csak ennyi változik, az eddig a BVE-hez illetve openBVE-hez szokottak találkoznak majd pár érdekes újdonsággal.

Ilyen például az, hogy modulárisan fog felépülni a játék, azaz különböző plugin-ek segítségével működik majd például a fékezési rendszer, de említhetném erre a hangokat, tereptárgyakat, útvonalakat is. Ezek egyike sem fog része lenni az alapprogramnak. Ennek megfelelően gyakorlatilag semmilyen közös vonása nem lesz a felépítésében az openBVE-vel vagy a BVE korábbi részeivel. Ez bizony nagy érvágás lehet az eddigi fejlesztőknek, viszont az új játék annyi újdonságot ígér, hogy talán a többség átáll majd az új verzióra, vagy legalábbis arra kezd el fejleszteni. Hogy mikre gondolhatunk?

Például arra, hogy megszűnik a tereptárgyak pályához való hozzárendelése. A BVE-ben ugyanis mindig azon sínhez viszonyítva lehetett csak elhelyezni a különböző épületeket, növényeket (gyakorlatilag mindent) amelyen éppen vezettünk. Most ez megszűnik, egy kétdimenziós rácsszerkezet alapján lehet majd lepakolgatni mindent. Ennek például ott van meg az előnye, hogy a program nem fogja eltüntetni azokat az objektumokat amik mellett már elmentünk, így az oda-vissza vonatozás is megteremtődhet egy pályán, vagy hurkot is lehet majd építeni értelmes módon. A közlekedés sem korlátozódik majd egy vágányra, ami ismét csak egy jó dolog.

Bár a demó mindenki számára szabadon letölthető, a játékosok számára én mégsem erőltetném a kipróbálását. A megjelentetés célja egyértelműen az volt, hogy a pályaépítők megnézhessék mi készül, mondják el a véleményüket, segítsenek a fejlesztőknek. Szóval csak csínján a dologgal. A telepítéshez nagyon tudnám javasolni a BVE Klub weboldalát, ahol ehhez némi segítség olvasható magyarul. A legelöl linkelt honlapon pedig további képeket is találtok a demóból.

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


5 megjegyzés »

  • avatar
    pre-zli mondta:

    A BVE előnye anno az volt, hogy kilobájtokban mért letöltések és telepítések kellettek csak, szerkesztéshez-építéshez egy kis tanulás meg egy jegyzettömb is elég volt, és bár a járműveket és a pályákat (ide értve az objektumokat, hangokat és magukat a pályákat) külön-külön kellett töltögetni, viszont ha megvolt a progi, a vonat és a pályacsomag, akkor ment. Attól tartok, hogy a modularitással együtt ez az előny el fog vészni, és mire működőképes progi kerekedik az alapszoftverből, a bejárni kívánt pályából, a vetetni kívánt járműből, és az ezeknek a kompatibilitásához szükséges mindenféle plug-inből, addigra terjedelemben, telepítési bonyolultságban és vesződés/élvezet arányban félek, hogy elvérzik a koncepció, a pálya- és járműépítőkről nem is beszélve. Annak idején eleve nehezen vettem rá magam a pályaépítésre BVE2 alá. Ma úgy érzem, már eszembe se jutna még a gondolata sem openBVE2 alá.

  • avatar
    vasutasadam mondta:

    Ha jól tudom, az alap nyelv is megmarad. Lehet folytatni tovább a jegyzettömbös munkát.

  • avatar
    vasutasadam mondta:

    Viszont ha egyszer feltetted a játékot, mennie kell. Szerintem a telepítés olyasmi lesz, mint most a DLL másolgatás, vagy a MSTS_nél a Bin, trainupdate, Newroads…

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Igazából az lesz a nagy-nagy kérdés az openBVE 2-nél vagy bárhogy is fogják hívni, hogy miben nyújt majd többet, mint a már most meglévő vasúti szimulátorok. Eddig szerintem az egyszerűsége mellette szólt, tényleg elég volt néhány parancs ismerete és minimális modellezési képesség ahhoz, hogy egy használható pályát összeüssön az ember, még akkor is, ha az nyilvánvalóan nem volt annyira látványos, mint a “nagyok” néhány útvonala. Mondjuk ez persze időtől és ügyességtől függően változott.
    A plusz funkciók, plusz lehetőségek miatt én alapvetően bonyolultabb, valamivel nehezebben megtanulható pályaépítésre tippelek, amibe azért beletörhet egy-két fog és pont ez miatt előjöhet a kedvetlenség érzete. Mondom ezt úgy, hogy már én sem építettem BVE-hez több éve semmit sem. Amit persze sajnálok is, de hát most már ez marad…

  • avatar
    vasutasadam mondta:

    ˝már én sem építettem BVE-hez több éve semmit sem.˝

    Pedig anno igen szépeket alkottál!!!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.