A 2010-es esztendő talán legérdekesebb, vasúti vonatkozású eseményéről, a Kárpátalja-expressz útjáról már található beszámoló a Vonatmagazin oldalon. Hogy magam is foglalkozok itt a témával, annak az az oka, hogy ama bizonyos beszámolót egy “kívülálló” készítette, aki nem a vonaton utazott. Ez persze nem baj, hiszen pompás vasútfotókkal ajándékozott meg minket, azonban kimaradt abból a különleges és megismételhetetlen hangulatból, ami az utazás során a vonaton uralkodott.
Mint köztudott, március 19-én reggel indult útjára Budapestről a Kárpátalja expressz, hogy – nagyrészt – a történelmi lawocznei fővonalon közlekedvén Beregszászra szállítsa utasait. Másnap Nagyszőlős érintésével folytatódott az utazás, mely a monarchiabeli Püspökladány – Körösmező elsőrangú vasúton, majd a nyíregyházi fővonalon folytatódott hazafelé. Az esemény azonban jóval több volt egy egyszerű utazásnál, ezen a két napon mindenki életre szóló élményekkel lett gazdagabb. Következzék most a második nap, a hazaút krónikája, súlypontban természetesen a vasúti vonatkozásokkal.

A fáradt vándornak ezen az éjszakán nem sok pihenés jutott osztályrészről: közel éjfélre kerültünk ágyba és másnap, szombaton már 6 körül már kelni kellett, hisz’ terítettek a reggelihez. Azonban nem azért utaztunk annyit, hogy alvással üssük el az időt! Az állomáson pedig már a reggeli nap sugaraiban sütkérezett vonatunk, mely az éjszakát a közeli vontatási telepen töltötte.

Az általunk érintett állomásokon láthatólag nem sok teherforgalom zajlik manapság, pedig a hőskorban mezőgazdasági termékek, tégla és a szőlőt megtelepítő szászok jóvoltából nem kevés bor került Beregszász környékén vagonokba. Ez a kissé kopottas jószág sem vasúti rakodás céljából tartózkodott Tiszaújlak állomásán, ahol a Kárpátalja-expressz vonatkeresztezés miatt állt meg.

Nagyszőlősön a hosszabb tartózkodás idejére a CSME3-3375-ös előfogati mozdony a fotósok kedvéért elhagyta megszokott helyét, így csillagos egyesünket teljes pompájában megörökíthettük e különleges helyszínen. Az utána besorozott fűtőkocsi a személyvagonok energiaellátását volt hivatott biztosítani, mivel a Nohab erre a feladatra nem képes.

Az utazás résztvevői az idegenvezetők kíséretében – több csoportban – sétát tettek a történelmi emlékekben gazdag városban. Személy szerint nekem a Fekete-hegy egyik sziklateraszán őrködő, kissé bizarr nevű Kankóvár romja nyerte el a legjobban a tetszésemet. Az idő azonban meglehetősen szűkre volt szabva, nem maradt sok idő a nézelődésre.

Távollétünk idején volt némi mozgás az állomáson, a korábban a közeli üzem udvarán álló két vagon immár az egyik szélső vágányon várakozott. A “tettes” feltehetőleg az üzem TGK2-8611-ese volt, amely immár ismételten a gyár területén pihent, de szerencsére sikerült módot találni, hogy a kerítés felett lefotózhassam ezt az itteni mércével mérve aprócska masinát.

Miután szemből befutott az ellenvonat, amely nem volt más, mint egy D1 sorozatú motorvonat, a Kárpátalja-expressz tovább-, pontosabban mondva immár hazaindult. Az első tervekben még szerepelt egy rövid királyházai, de ezt végül – vélhetően a település jelentéktelensége miatt – elvetették, a vonat még a település előtti deltavágányon Szatmárnémetinek fordult.

Még a Székely gyorson megedződött útitársaimat is meglepte az a fogadtatás, amiben Nevetlenfalu (Gyakfalva) határállomáson volt részünk. Az útlevelek beszedése után itt is elhagyhattuk a vonatot, hogy részt vegyünk a peronon megrendezett, falusi búcsúkat idéző forgatagban, miközben a csillagos egyes elé odakerült a román szakaszra rendelt előfogati gép.

A két nyomközű pályaudvaron kint volt a falu apraja-nagyja, lehetett enni, inni, miközben a színvonalas műsor ment. Szívet melengető volt ott lenni, hát nem mondhatjuk, hogy a kutya sem törődött velünk… De egyszer minden véget ér, hamarosan fölterelték az utasokat a fedélzetre, kiosztották az útleveleket, aztán indultunk tovább.

A román oldali határállomáson, Halmiban is számos érdeklődő volt jelen, azonban itt – az idő rövidsége miatt – nem lehetett elhagyni a Kárpátalja-expresszt. Maga az állomás nagy kiterjedésű, itt végzik a nyomközváltással együtt járó teendőket és a papírmunkát is. Több eredeti megjelenésű Sulzer mellett egy keletnémet eredetű ún. “Ferkeltaxi”-t is volt módom megcsodálni.

A visszaút fénypontja a szerelvény Szatmárnémetibe érkezése volt. Sok helyi lakos, akik az újságból értesültek a vonat érkezéséről, kijöttek az állomásra. Természetesen megjelent maga a plébános is, aki egy szál fehér rózsát hozott magával. Ezt aztán valami rejtélyes oknál fogva éppen a nejemnek nyújtotta fel, a virágot kiszárítva ma is őrizzük.

A félórás tartózkodást az utasok itt is ünneplésre használták fel: megkoszorúzták Pfaff Ferenc emlékművét, így tisztelegve a MÁV volt főépítészének emléke előtt, aki Szatmárnémeti indóházát is tervezte. A vonatok szerelmesei, valamint a vasútfotósok sem csalódtak, hiszen a forgalmas állomás rengeteg motívumot kínált.

A továbbindulás után hamarosan besötétedett, gátat szabva a további fotózásnak, az út hátralevő részén sem sok minden történt. Érmihályfalva után a csillagos egyes már egymaga továbbította a Kárpátalja-expresszt, mely Nyírábrányban ismét találkozott a hattyúdalát éneklő MD-sorozat egy még működő példányával.

Hihetetlenül jól sikerült kirándulást maguk mögött tudva, fáradtan de mégis elégedetten várta a közel háromszáz ember a vonat indulását Nyírábrányban. Nem hiszem, bárki is megbánta volna, hogy eljött, hiszen többektől hallottam, hogy jövőre szeretnének ismét a Kárpátalja-expresszel utazni. Legyen igazuk!

(Vége)