Mesztegnyői kisvasúti nap
Az utóbbi idők árvizes hírei után következzen egy szintén kisvasutas, de vidámabb téma: május elsején ellátogattam Mesztegnyőre, az ott megrendezett kisvasúti napra. Régóta terveztem, hogy meglesem ezt a kisvasutat – eddig mindig kimaradt valahogy. Ebben az évben igencsak kérdésessé vált a vasút léte – no nem akarják (még) megszüntetni, csak az állam és az önkormányzat közötti vitában a kisvasút elvész, pontosabban nem közlekedik. Ezt jól mutatja, hogy a téli üzemszünet ebben az évben június 30-ig tart. Kissé furcsa, hogy nyár elején a téli üzemszünetre hivatkozva nem közlekedhetnek a vonatok – de legalább a remény megvan, hogy június 30 után a kisvasút üzemelni fog.
Mesztegnyő a dél-balatoni térséghez tartozik, Marcali-tól pár kilométerre, délre. Budapestről – mivel a normál nyomközű vasúti közlekedés megszűnt – autópályán lehet megközelíteni. Az M7 balatonújlaki lehajtójától 22 kilométer a mesztegnyői kisvasút.
[singlepic id=707 w=320 h=240 float=center]
Mesztegnyő egy kis falu, amely szélétől mélyen a somogyi dombok közé vezet a kisvasút vonala. Eredetileg az erdészet kiszolgálására létesült – lóvontatással – majd később a környező kis települések személyszállítását is ellátta. Mostanság – a kevés kivételes esettől eltekintve – a fát nagyrészt teherautón szállítják, a környező falvak pedig elnéptelenedtek, így a kisvasút inkább a kirándulókat szolgálta. A kirándulók számára roppant érdekes a kisvasút: a somogyi dombok erdeiben kanyarog – a Boronka-melléki tájvédelmi területen. Ennek egyik kiemelt látnivalói a völgyekben kialakult halastavak, amelyek gazdag élővilága számos érdekességgel szolgál. Én például nádasban jópár teknőst láttam, ami manapság nem túl gyakori.
Node kanyarodjak vissza a kisvasúthoz. Állomása a nagyvasúti állomás szomszédságában van, régebben átszállási, és áruátrakási lehetőség volt. A vasúton külső- és belsőcsapágyazású C50-esek teljesítenek szolgálatot, többnyire teherkocsikból átalakított, nyitott kirándulóvagonokkal. A valamikori kisvasúti hangulatot a “simongáti” kocsi tükrözi, amely félredobva áll egy vágányon. Jópár tehervagon, és villáskocsi idézi a fakitermelést.
A kisvasútnak két szárnyvonala van, a mostani kisvasúti napon Felsőkakig közlekedtek a vonatok. Kétóránként mentek a vonatok, és az eredeti kétkocsis szerelvényeket rendesen meg kellett erősíteni, mert akkora volt az utazni vágyók tömege. A nagy terhelés miatt a C50-esnek fel is forrt a hűtővize, többször meg kellett állni menet közben. A vonal, ami igen hangulatos, erdei sínpárnak néz ki, emelkedőkkel gazdagon tarkított, és négy kocsival kihívást jelent a majd’ hatvan éves mozdonynak. A későbbi vonatok a biztonság kedvéért csak három kocsival közlekedtek… Nagyon érdekes az erdőben vezető vonal, de a legjobb rész a halastó partja – az egyszerűen gyönyörű. A vonal végállomásán, Felsőkakon egy kis rét van, szalonnasütő és esőbálló található, innen lehet elindulni barangolni a természetben. Hiányoltam a tájékoztató-táblákat, hogy mi, merre található, mennyi gyaloglással, milyen érdekesség közelíthető meg. Az elmondások alapján a másik vonal végén valaha étterem működött, amihez a kisvasút hordta a vendégeket – jó lenne, ha ez a vonal is valahová vezetne, nem az erdő közepén érne véget.
Node, elég a betűkből, mindenki lesse inkább a képeket, és ha a kisvasút ismét üzemelni fog, akkor tessék felkeresni – jó program egy napot rászánni a meglátogatására.
[nggallery id=49]



Jó buli lehetett, szép képek lettek!
A múltkor Hajtó Bálinttal csaptunk egy kis fotókülönvonatozást. Sajnos már sem a Soponyai szárnyvonal nincs meg (ennek kiágazását le se fotóztam, annyira nem látszik már, pedig pár éve újították föl némiképp), és fölszedték a Gyóta-Búsvár utáni farakodó pályaudvart is.
Az első képen hova lett a sín?
Amúgy szép a környezet. Jó lenne kipróbálni csak kár, hogy a világ másik végén lakok.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
There are currently no events to display.
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum