POLA Kápolna
Ismét G méretű épületet állítottam össze. Briko barátom ugyanis kertivasútjának bővítése mellett határozta el magát, és ennek része lesz egy kis falu is, amihez tartozó kápolna modelljének összerakása rám hárult. Mútkor már összeraktam egy kisebbfajta POLA parasztházat, most kíváncsian álltam a kihívás elé, hogy valójában a POLA többi kitje is van-e olyan magas szintű kultúrával tervezve, gyártva, mint a parasztház.
A modell lényegesen kisebb, mint a korábbi – a doboza is, és a súlya is. Az öntőkeretek átvizsgálása során arra a megállapításra jutottam, hogy a POLA épületeket a célszerűség jegyében tervezik. A kápolna kisebb, mint a másik modell, és a falai is vékonyabbak, de az illesztéseknél az anyagot megvastagítják, és megtartják a legalább 5-10 mm széles ragasztási felületet. Ez hasznos, a nagyobb ragasztási felülettel könnyebb dolgozni, és nem utolsó sorban biztosabb kötést ad.
Épületek esetében én mindig festek. Nem szeretem a műanyagszínű alkatrészeket, a festék azért van, hogy használja az ember. A festék színt, fényt és textúrát ad a felületeknek. Azonban a POLA esetében erre nincs szükség. Olyan felületi kidolgozása van az alkatrészeknek, hogy az anyagában színezett műanyag alapból is jó hatást ad. Erre rájátszik az, hogy nem az átlagos, épületeknél megszokott műanyaggal dolgoznak, hanem valamiféle lágyabb anyaggal, ami ugyanolyan jól ragaszható, mint a polisztirol, de rugalmasabb és a színezője révén valahogy valóságosabbnak néz ki. Erre rákontráznak még azzal, hogy a POLA majd minden modelljét patinálva adja – ami nem takar mást, mint hogy az öntőkereteket híg fekete, barna, vagy fehér festékkel befuttatják, ami a részleteket kiemeli, és ad egy egységes fényt az összes alkatrésznek.
A modell összeépítése probléma nélkül zajlott. Két nehezebb részt kell kiemelnem, ez a kápolna hátsó fala, és a tető volt. A hátsó fal hatvan fokos részekből való összeillesztésénél volt egy sablon, ami segített, de így is meg kellett várni külön, amíg a ragasztó meghúz, illetve a tetőt teljesen külön állítottam össze, és utólag került fel a falakra. De elég a szövegből, jöjjenek a képek.
Az épületről elmondható, hogy nagyon könnyen, gyorsan összeépíthető, kezdőknek ajánlott. Ára sem veszélyes, így ha valaki kertivasutat tervez, érdemes egy ilyen épület-modellel beleugrani a kiegészítők világába.













Tényleg pofás. Pár paddal és stációkkal kész egy komplett kálváriadomb. Aranyos kis kit, kár hogy 1:22,5-ös.
Ha Briko olvassa akkor tudom ajánlni az angol eBay-t. A G karegóriában van egy csomó kínai eladó akik elég baráti áron direkt Kínából árulnak kiegészítőket. Ráadásul az angol 16mm to foot keskeny nyomköz (1:19) elég közel áll az LGB-hez, így onnan is lehet kiegészítőket lopkodni.
Olvasom, természetesen olvasom
Köszi a tippet, rá fogok mozdulni, ha lesz egy kis időm végigbogarászni a készletet. Nekem most épületből és G-s figurákból kéne rengeteg, de az sehol se olcsó…
Csak pár
Figure: festetlen egyenesen Kínából:
http://cgi.ebay.co.uk/12-x-FIGURES-Scale-1-25-Model-Train-People-Building-G-/250476668737?cmd=ViewItem&pt=UK_Trains_Railway_Models&hash=item3a5192a741
És festettek:
http://cgi.ebay.co.uk/18x-Model-Train-G-Scale-Painted-Figures-1-25-18PF25-/110528678507?cmd=ViewItem&pt=UK_Trains_Railway_Models&hash=item19bc05ca6b
Nézz körbe ennél az eladónál én tőle vettem figurákat. Persze nem Preiser minőség, de az ára is sokkal kedvezőbb. Tömegbe, kocsikba jók:
http://stores.shop.ebay.co.uk/everydaygoodz__W0QQ_armrsZ1
Pofás kis padok: 24 darab 4000 forintért
http://cgi.ebay.co.uk/24-pcs-G-gauge-1-24-Park-Benches-platform-settee-CB-/390191790753?cmd=ViewItem&pt=UK_Trains_Railway_Models&hash=item5ad93e3aa1
Kis lámpácskák:
http://cgi.ebay.co.uk/5x-Garden-Lawn-Lamps-Train-Set-Scenery-Landscape-Model-/150436580773?cmd=ViewItem&pt=UK_Trains_Railway_Models&hash=item2306b80da5
Csak figyelj oda mert legtöbb helyen van külön 1:29, 1:30, 1:32, 1:24 méretarány. Kisebb apróságokra a 16mm is jó neked az 1:19.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
2012.2.1
International Toy Fair, Nürnberg
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések