Főoldal » Bemutatók, Szimulátorok, Virtuális Vasút

Glasgow Airport Rail Link

IST 2010 június 1 9 megjegyzés

Sokáig úgy gondoltam, hogy annál jobb egy pálya minél hosszabb, minél többet lehet a számítógép előtt ülve vezetni rajta anélkül, hogy ugyanazt a pontot még egyszer érintenénk. Aztán egyrészt jött az Isle of Wight pályája a maga alig több mint 20 perces menetidejével, valamint Budapest és Vác között is sokat pörögtem az utóbbi időben, szóval a véleményem változóban van. Mindebbe persze az is belejátszik, hogy már nincs időm olyanokra, mint anno a BVE-ben az Edinburgh-Aberdeen menet közel 3 órája 209 kilométeren. Aztán megjelent RailWorks-höz a GARL és azon vettem észre magam, hogy megkedveltem a rövid távú ide-oda vonatozást.

Néhány hónappal ezelőtt adtam hírt arról, hogy a Totalize Media hozzáfogott a Glasgow Airport Rail Link (Glasgow repülőtéri vasúti összeköttetés) lemodellezésének. Alapvetően különálló programot szerettek volna létrehozni amely a RailWorks motorját használta volna fel. A cégről annyit kell tudni, hogy alapvetően design terén érdekeltek (weboldalak, céges megjelenések, kiállítások kinézetét dolgozzák ki), marketing tanácsadást végeznek. Ehhez képest a GARL egy teljesen új projekt volt a részükről (bár korábban is voltak kiadott dolgaik vonatos progikhoz, de nem ekkora léptékben), egy professzionális vasúti szimulátort óhajtottak létrehozni. Az ötlet nem volt halva született, már csak azért sem, mert az induláskor még úgy volt, hogy Glasgow-ban megépítik a vasúti összeköttetést Glasgow Central állomás és a repülőtér között. Jól olvastátok: még úgy volt. Azóta ez megváltozott, a projektet lefújták és így lett egy valós vonalból egy fantáziavonal a szimulátorban is. Mondjuk ez keményen érinthette a TM-et, hiszen a tervük szerint a szoftvert eladták volna járművezetők oktatásához is. Szerencsére a valódi pályaépítés hiánya nem vette el a kedvét a Totalize Medianak, ők tovább dolgoztak rajta, 2010 év végéig ki kívánták adni a programot külön termékként.

Ekkor jött képbe a RailWorks közösség, akik addig-addig bombázták levelekkel a TM-et, hogy meggondolták magukat és lehetővé tették a GARL-hoz való hozzájutást digitális módon. Mindez annyit jelent, hogy letölthető a pálya és a jármű a Steamről, viszont fizetni kell érte, méghozzá 27 eurót. Ja, és a RailWorks-re is szükség van a futtatásához, szóval nem különálló progiként került kiadásra. Mindezek után olyan sokat nézegettem a képeket valamint a hozzászólásokat egy brit fórumban, hogy én is úgy döntöttem, végülis egy próbát megér a dolog. Desirozni meg úgyis régóta szerettem volna. Mármint a brit verzióval, nem a magyarral.

A GARL-ról annyit kell tudni, hogy valójában egy mindössze 1,9 kilométeres szakasz nem épült meg, amely a Paisley St James állomás utánra tervezett Airport Junctiontől vezetett volna Glasgow nemzetközi repülőteréig. Mondjuk a rövid táv ellenére itt komolyabb melót kellett volna végezni, mivel a vonalat át kellett volna vezetni az M8-as autópálya fölött, valamint kialakítani a végállomást a repülőtér épületének közvetlen szomszédságában. Mondjuk a teljes projekt nem fújt ki, mivel Paisley és Glasgow Central között a 9 kilométeres pálya felújítására sor kerül, így a kapacitása akár a jövőbeni reptéri forgalmat is ki tudná szolgálni. Természetesen a szimulátorban a teljes, csaknem 11 kilométeres távon zúzhatunk a vonatunkkal. Ami persze még mindig nem sok, a valósághoz képest viszont jó.

Előzetesen némi nagyon fontos információval kezdenék, ennek ismerete ugyanis szükséges ahhoz, hogy megértsük mit is kapunk a pénzünkért: a GARL normális vasúti szimulátornak lett megépítve, ahol a vágányhálózat és a forgalom lemodellezése fontosabb, mint a minél részletesebb tájkidolgozás. A fejlesztés során többször is elmondták, hogy ez ténylegesen egy járművezetői szimulátornak készül, azaz belső nézetből nyújt valós élményt. Lelövöm a poént, ez valóban így is van, a külső nézet kiábrándító tud lenni a grafikát előnyben részesítőknek. A közvetlen környezet még teljesen rendben van, épületek sorakoznak, normálisan lettek kidolgozva a megállóhelyek, az autópálya melletti focipályák is jól láthatók. Amint azonban kicsit eltávolodunk, máris látható az ezeken túli sivár táj. Vezetőállásból nézve ennek nyomát sem látjuk, külső nézetes fotózások alkalmával azonban már lehetnek problémák azzal, hogy próbáljuk kitakarni az üres részeket. Biztos vagyok benne, hogy néhány embernek ez a megoldás nem fog tetszeni. Engem nem különösebben zavart a dolog, amit látni kell azt látjuk, az a nem elhanyagolható előnye pedig megvan, hogy emiatt gyorsabban fut a pálya.

Erre pedig szükség is van, ugyanis korrekt számú egyedi objektumot építettek be a vonalba (Glasgow Centralt megfelelően kidolgozták szerintem, ha kicsit elkalandozunk az állomáson akkor akár még indulási táblákat is nézegethetünk. Mondjuk kár, hogy nem olvashatók rajta a feliratok.), valamint egészen szép számú forgalom is zajlik a pályákon. Komolyan mondom az a legjobb része az egésznek, hogy más vonatok is közlekednek rajtunk kívül, ráadásul ezek aktívan befolyásolják is a munkánk elvégzését. Többször előfordult például, hogy a kétvágányos repülőtéri állomásra azért nem tudtam behaladni, mert foglalt volt, meg kellett várnom míg az egyik jármű kihúzott onnan. Ugyanígy a csatlakozó vonalaknál is voltak ácsorgások, de a legmeglepőbb az volt amikor az egyik küldetésben egy nosztalgiavonat robogott velem szembe a szomszédos vágányon egy gőzössel az élen. Mivel a kocsiszín is lemodellezésre került, ezért az onnan való kijárást is gyakorolhatjuk, sőt, emiatt a helytelenben való közlekedést is egy darabig. A motorvonatok miatt kocsilekapcsolás meg körbejárás nincs ugyan, de szerelvények összekapcsolása már igen, ennek megfelelően foglalt vágányra való járás is az előtte való engedélykéréssel együtt. Az egyhangúságot az időről-időre megjelenő tehervonatok tudják feldobni amelyek vagy csak szimplán ácsorognak valahol, vagy dübörögve húznak el mellettünk jellemzően kapcsolt üzemben. Megemlíteném még Glasgow Central állomást ahol rendszeresen találkozunk HST-kkel, ezek másik vonalról futnak be a pályaudvarra.

A küldetések a fentiekből adódóan nem lehetnek túlzottan változatosak, viszont itt a készítőknek én kiosztanék egy jó pontot mivel kihozták azt a pályából amit lehetett. Van itt sima mindenhol megállós személyvonat, reptéri gyorsjárat, gyakorlás a kocsiszínből való kijárásra majd onnan visszatérésre, vezetés rossz időjárási körülmények között, valamint hétvégi pályafelújításos rész. Nem gondolom, hogy ezekből nagyon sokkal több kellett volna, hiszen a vonal tulajdonságai miatt én azt tudom elképzelni, hogy valaki személyvonatokkal pörögjön ide-oda, vagy mondjuk a gyorsjáratokkal. Ezekre kell egy-egy küldetés oda-vissza alapon, aztán ennyi. A többi jó, egyszer-egyszer le lehet mondjuk nyomni, de úgysem ez a lényeg.

Ha a szimulációt említettem korábban, akkor erről nem árt egy kicsit többet is beszélni. Azt talán felesleges is írnom, hogy a jelzők a valóságnak megfelelően működnek, jól láthatóan váltakoznak ahogy megy valaki előttünk. Ezekre kellően oda is kell figyelni, teljesen szokványos az, hogy rá kell fékeznünk a jelzőkre vagy esetlegesen meg is állnunk mert egy másik tötymörgő vonatot követve. Ez különösen a reptéri állomásnál okozhat érdekes perceket: az ív miatt a bejárati jelző csak nagyon közelről látható, szóval csak óvatosan azzal a módszerrel, hogy sárga jelzés után elég csak akkor fékezni ha már látjuk a vöröset! Itt bizony ez nem lesz elég… A helyzetünket némileg bonyolítja az, hogy a reptéri állomásra való érkezést nem lehet lendületből megoldani: bizony ha meghaladjuk a biztonsági berendezés által megengedett sebességet a vágányt záró vörös jelző előtt, akkor simán levág vészfékezéssel a jármű anélkül, hogy teljesen behúzhatnánk a pályaudvarra. Glasgow Centralt pedig ismételten csak ki kell emelnem mivel az állomáson nem működik az AWS rendszer ami figyelmeztetne bennünket a jelzők állására (még sínek menti tábla is mutatja ezt), ennek megfelelően nekünk kell nézelődnünk veszettül. Ami néha nagyon nem egyszerű a töménytelen számú kitérő és vágány miatt. Nem meglepő módon ezért az egész területre igen komoly lassújel van bevezetve, elsőre vicces volt látni ahogy az összes vágány fölött átívelő jelzőtartó hídra hatalmas betűkkel több helyre ki van írva, hogy max 15 mph a sebesség. Ez így nekem meglehetősen élethűvé varázsolta az egészet.

Az ezeken való eligazodásban a kézikönyv sokat segít, nagyon sokat. Nemcsak a speciálisabb jelzők értelmezését tudhatjuk meg belőle, de megkapjuk az egész terület vágányhálózati rajzát a rajta megengedett legnagyobb sebességekkel. Érdemes áttanulmányozni, borzasztóan hasznos. Eddig úgy voltam vele, hogy a JustTrains kiadó kézikönyvei korrektek, ezek után viszont egy új mérce került meghatározásra általam, ilyenre lenne szükség minden esetben. Az már csak hab a tortán, hogy a küldetésekhez kapcsolódó menetrendek is benne foglaltatnak, szóval simán magunk elé vehetjük és ellenőrizhetjük rajta a megfelelő indulási/érkezési időket. Egyetlen sirámom ezzel kapcsolatban a kiegészítő digitális volta miatt van, mert ugye letölteni papír alapon nem lehet, azt nekünk kell kinyomtatni, az meg azért nem ugyanaz még színesben sem mint a fényes borítós kézikönyvek. No de ez legyen a legnagyobb problémám…

Essen néhány szó a járműről is, amely a skótoknak gyártott Class 380-as Desiro. Ezeket eredetileg erre a vonalra szánták, az első példánya alig néhány hónapja készült el. A valós projekt lefújásával azonban a teljes flotta nyilvánvalóan más vonalakon fog futni. A digitális verziója formailag hozza az elvártakat, talán a tengely és környékének kivitelezésébe kötnék bele, lentről nézve egészen gyengének tűnik a kidolgozottsága. Mondjuk az az a nézőpont amit nem fogunk sokat látni, pláne nem vezetés közben. Újdonságot is találhatunk a járműnél ami nem más, mint az útirányt digitálisan kijelző tábla, amelyen szépen úszik a Glasgow International Airport vagy a Glasgow Central felirat. Kellemesen feldobja ez a vonat kinézetét. Ugyanígy eddig még nem látott dolog következik be a szerelvények összekapcsolásánál: amint ráállunk a másik járgányra, a Desior orrán található utasátjáró ajtó előredől egészen addig, amíg össze nem cuppan a másik vonat szintén meginduló átjárójával. Roppant jól néz ez ki, örülök neki, hogy megvalósították a játékban, enélkül meglehetősen hülyén nézne ki két szerelvény. Fotózás közben vettem észre azt is, hogy az áramszedő időnként szikrázik, ezt meglehetősen rendszertelenül teszi, úgyhogy képet azt nem tudtam lőni róla. Ja igen, különböző pályaszámú vonatok járnak fel és alá, így nem mindig ugyanazt a vonatot láthatjuk szembe jönni.

A belsejét tekintve mindjárt a legnagyobb hiányossággal kezdeném: nincs utastér nézet. Nem gondoltam volna, hogy valaha is emiatt fogok sírni, járművenként kb. 5 másodpercet töltöttem el eddig ebben a nézetben, a hiányán viszont elég komolyan meglepődtem. Így valahogy mégsem teljes az összkép. A vezetőállást tekintve már jobb a hatás, az rendben megvan a valóságnak megfelelően, az éjszakai kinézete pedig egyszerűen remek. Mondjuk nem fogjuk magunkat egy hiperszuper járgány orrában érezni mivel nincs ezerféle kapcsoló, a valóságban sincs így. Az irányítás egyszerű, kombinált gáz-fékkar van, ennek állása a vezetőálláson lévő monitorról is leolvasható. Emiatt pedig teljesen elfeledhetjük a vezetést segítő segédablakokat, olyan szintű információvisszajelzést kapunk mind a kézikönyvből, mind a vezetőállásról, mind a pályán elhelyezett jelzőkről és táblákról, hogy azok nélkül is könnyedén elboldogulhatunk. Az ajtók bezárására a fényjelzés mellett bippegő hang is figyelmeztet, ráadásul az utascsere mindig olyan hosszan zajlik, hogy a menetrend szerinti idő eljövetelekor fejeződik csak be. Korrekt. A jármű úgy gyorsul ahogy azt egy villamos motorvonattól el lehet várni (ha nem kék lenne akkor simán hívhatnánk NPV-nek azaz Nagy Piros Villamosnak akárcsak a Flirtöt), a fékezése is korrektnek tűnt, bár nagyobb sebességnél azért már illik odafigyelni. Talán furcsa lehet, hogy nincs jobboldali vezetőállás nézet, a jobb nyílbillentyű lenyomására olyan animációt kapunk mintha a járművezető fellállna a székéből, hogy jobban megfigyelhesse mi van közvetlenül a vonat előtt. Ez másik szerelvényre vagy bakra történő ráálláskor lehet hasznos. Meg sem kellene említenem, de nyilvánvalóan a fényszórók kapcsolhatók (hatásuk ugye továbbra sincs, az a RailWorks bűne), az ablaktörlők külső és belső nézetben is mozognak (hatásuk ugye továbbra sincs, az a RailWorks bűne), az ajtók is nyílnak szépen gombnyomásra. Ami negatívumot megemlítenék az a jármű hangja. Ha feltekerjük a hangerőt akkor jól hallani a gyorsítás “elektromos zenéjét”, viszont ilyenkor az AWS visszajelzője valami kegyetlenül hangosan bippeg. Letekerve viszont nem halljuk a járművet. Pedig jó lenne.

A végére még néhány plusz dolog amiket szeretnék megemlíteni: egy repülőtér repülőgépek nélkül nem lenne az igazi és ezt a készítők is tudták. Mellette elmenve vagy az állomáson várakozva ugyanis időről-időre hallhatjuk ahogyan szállnak fel a gépek, egész korrekt hangerővel, sőt, ha jobban figyelünk akkor még láthatjuk is ahogy elhúznak a kék égbolton. Az egyik fórumon valaki nyomon követte a mozgásukat és jelentette felénk, hogy még a futóművüket is behúzzák felszállás után. Mondjuk hogy ezt minek kellett kidolgozni azt nem tudom, annyira azért nincsenek közel a repcsik, de sebaj. Ellensúlyként viszont azt nem tudom és nem is akarom elhallgatni, hogy a repülőtér betonja zöld. Vagyishát nagyjából minden ami a táj alapját adja az zöld. Fogalmam sincs, hogy csak nálam csinál-e ilyet a pálya, de nagyon furcsának néz ki az egész, talán egy-két képen ti is látjátok ezt. Az alkalmazott textúráktól sem voltam elájulva néhány helyen, az autópálya például egészen egyszerűen kockás lett a felbontás gagyisága miatt. Kíváncsi lennék, hogy a jobb futás érdekében alkalmaztak ilyeneket, vagy egyszerűen úgy gondolták, hogy ez nem fontos. OK, szimulátoros nézetben ezek nem fognak feltűnni, de kitekintve azért durván megváltozik a kép. Az autópályára pedig hosszas kocsisorokat követelnék, így kihaltnak tűnik az egész.

No de nem akarom egyáltalán lehúzni a pályát, mert nekem nagyon bejött. Amit ígért, mondván, hogy a valóshoz közelítő élményt fog nyújtani, azt szerintem hozza. Jó a jármű, kellemes vezetni, a forgalom pedig egyszerűen remek. Egyedül azt sajnálom, hogy nincs messzebb az a fránya repülőtér Glasgow belvárosától.

Értékelés

Ami tetszett:
- kellemes vezetési élmény
- a pálya körül jó a kidolgozottság
- vonatforgalom
- kézikönyv
- a Class 380-as jól sikerült az animált kijelzőjével, monitorjával

Ami nem:
- zöld környezeti alapszín
- hangok erősségének beállításai
- csak letölthető verzióban létezik
- rövid (ha a többi irányba is lehetne menni 2-3-5 megállót, akkor a 8-as helyett 9-est adtam volna)

Rendszerkövetelmények:
Windows XP vagy Vista operációs rendszer, 1,7 GHz-es processzor, 512 Mbyte RAM, 64 MB videókártya (Pixel shader 2.0-val)

Ezen teszteltük:
CPU Intel Core2Duo 2,66 GHz, 2 GB RAM, 256 MB VGA
Amelyik gépen elfut a RailWorks, ott ezzel sem lesz probléma.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


9 megjegyzés »

  • avatar
    morhange mondta:

    Ezek a letöltős dolgok hogy működnek, ha mondjuk véletlen elveszik a letöltött anyag (mondjuk tönkremegy a merevlemez) akkor újra kell fizetnem azért, hogy újra letölthessem?

  • avatar
    Marcell mondta:

    Az autópályán azért nincs senki mert mindenkinek megtetszett az új motorvonat és mindenki azzal megy. :D

  • avatar
    fritz2501 mondta:

    morhange: nem, hanem csak beírod az usert, és letöltöd újra.

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Így van. A programok a regisztrált felhasználónevedhez kötődnek. Egyszer megveszed, onnantól kezdve a Steam rendszere tudja, hogy te már fizettél azért, többször nem kell.

  • avatar
    morhange mondta:

    Ahm, jól hangzik, lehet majd egyszer beruházok egy ilyenre :)

  • avatar
    Csitti mondta:

    A Class 390 Pendolino áramszedője is szikrázik, sőt még azt a jellegzetes hangot is adja, nem tudom hogy csinálták meg :) Pláne azt, hogy egy kapcsolóval ki tudod választani, hogy az motorvonat első, vagy a hátsó áramszedője legyen fent. A billenés szimulálása is döbbenetes! :)

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    @Csitti:
    Esetleg nem lenne kedved bemutatni néhány képpel és pár mondattal a Pendolino-t? Nagyon kíváncsi lennék rá.

  • avatar
    Csitti mondta:

    IST!
    Ha rászánom magam, akkor majd milyen címre, vagy hova küldjem?

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Remélem rászánod magad. :grin:
    Az info kukac vonatmagazin pont hu címre tökéletesen megfelelne.
    És eőre is köszönöm!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.