Ismét csak villamosok
Úgy tűnik a Tomix és a Kato villamospályáinak sikere másnak is megragadta a figyelmét Japánban, így egy harmadik verzióval is megismerkedhetnek azok, akik a városi közlekedést szeretnék modellezni. A YAMA cég ajánlata a Unitramhez hasonlóan egy dupla ovál pálya amely egy négy részre szedhető alaplapba van ágyazva. Itt azonban ez tartalmazza beépítve az irányításhoz szükséges dolgokat is, így oldalt válthatunk például irányt a járművel, állíthatunk kitérőt. Ez utóbbi igazából az érdemi újítás, vagy legalábbis a Kato pályához képest.
Merthogy a Unitram rendszer – remélhetőleg egyelőre – nem tartalmaz ilyen lehetőséget. Itt viszont a két oválpálya össze van kötve, sőt, egy kis kiágazást is kapunk ahol lehet tárolni a járgányokat. A sínek mellett és között látványos térkőburkolat utánzat van ami a kitérőknél sem szakad meg, csak a legszükségesebb résznél. Ezek feltétlenül jó pontok. A felsővezetéktartó oszlopok is modellezésre kerültek, bár az én ízlésemnek kicsit túl sűrűn vannak, a képen is látható, hogy a köztük lévő távolság kisebb mint a villamos hossza.
Mindezért 36 ezer jent kérnek el. Indulhat a szörnyülködés, főleg akkor ha elmondom, hogy a Kato féle Unitram alapszett (villamossal, megállókkal, kidolgozott úttesttel és járdával, jelzőlámpákkal, korlátokkal) 24,4 ezer jenbe kerül. Úgy pedig már szerintem nagyon drága, mégha igen kellemes is a kinézete. Simán el tudnám ugyanezt képzelni európai városban, azaz mondjuk német modellépületkekkel beépítve. A bővíthetősége egyelőre szintén kérdéses.
Nem tudom mekkora lesz azok száma akik kipróbálják ezt a rendszert (is), de gyanítom kevesebben fogják használni mint a Kato vagy Tomix hasonló cuccait.
(A képek a Hobby Plaza honlapjáról valók.)





A Tomix villamossíneket vizsgáltad már? Össze lehet hozni a Unitram-al?
Hivatalosan nem. Barkácsmegoldások vannak rá, de annyira eltér a két rendszer egymástól kinézetre, hogy nincs értelme vele bajlódni. Ha jól emlékszem akkor a vágánytávolság is más a kettőnél.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
There are currently no events to display.
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum