Főoldal » Érdekesség, Vasút

Pöccre indul az egyetlen megmaradt angol Class 15-ös

Sunocske 2010 június 27 2 megjegyzés

A D8233 pályaszámú dízelmozdony eredeti, Paxman 16YHXL dízelmotorja (miközben mi lázasan készülődtünk a Múzeumok Éjszakájára, esetleg a délutáni focimeccseket néztük) június 19-én életre kelt. Ez eddig önmagában kevés hírértéket szolgáltat, főleg azoknak, akik nem járatosak a britek vasúti témáiban.

A Class 15-ös egy 44 db-os mozdonysorozat, melyet 1957 és 1961 között gyártottak le. Az első 10 db a British Thomson-Houston, a maradék 34 pedig a Clayton üzemében épült. A gépeket először a London-Midland régióhoz állomásították, majd egy rendelet értelmében nem sokkal később Kelet-Londonba kerültek, hogy a gőzvontatást mielőbb kiválthassák a fővárosban (az 1955-ös, világelső szmogriadó után a Brit Vasutak minden erejével azon volt, hogy a gőzvontatást egy életre elfelejtse – akár bármi áron), majd később az egész országban.

A sorozat viszonylag kicsi darabszáma, valamint az alacsony üzemkészsége és magas fenntartási igénye elég hamar megpecsételte a mozdonyok sorsát. Ebben az időszakban ugyanis a már említett rendelet miatt rohammunkában születtek az újabb és újabb dízelmozdony-típusok, 10-30-50-100 darabos példányszámmal, mely egyes jól bevált, “mainstream” mozdonyok (körülbelül darabszámok: Class 37: 380 db, Class 47: 520 db, Class 08: 1100 db) mellett igencsak eltörpülnek, továbbá a sebtiben megtervezett – bár néha igencsak előremutató – konstrukciók általában többet álltak a műhelyben, mint a vonatok élén. Nem volt ez másképp a 15-ösökkel sem, ráadásul a problémát súlyosbította az a tény is, hogy egyfajta multifunkciós mozdonynak szánták (vonali és tolatási feladatok vegyesen), emiatt – amerikai mintára -a vezetőfülke az egyik forgóváz fölé került, két irányba pedig a fülkével azonos magasságú géptér helyezkedik el a főkereten. Bakot lőttek, a mozdonyvezető kilátása mindkét irányban pocsék. Ráadásul a teherforgalom is csökkent London környékén, így ezek a gépek váltak először feleslegessé. 1968 és 1972 között mindet kivonják a forgalomból.

Mára egyetlen példány maradt fenn, a D8233-as, de ő sem működik. Ez a mozdony egyébként nagyon sokáig fűtőgépként funkcionált Anglia különböző nagyobb állomásain, főképp olyan helyeken, ahol nem volt felsővezeték. A felújításába többször belekezdtek, de mindig félbemaradt. Legutóbb néhány éve a Class 15 Preservation Society (aminek tagjai egyébként több – általában fizetős, “donationware” – MSTS kiegészítőt is készítettek) látott hozzá, hogy a legtöbbször csak külső festést kapott gépet az utolsó csavarig szétszedje és megfelelő felújítás után újra összeszerelje, immáron üzemképesen. Ehhez a mozdonyt az East Lancashire Railway múzeumvasútra szállították, ahol szinte nyomban hozzá is láttak a bontásnak.

2007-ben érkezett el az első fordulópont a felújításban, amikor kiderült: a főgenerátor bizony komoly felújításra szorul, olyanra, amit önkéntesekkel lehetetlenség megcsinálni. Kértek árajánlatot, majd kaptak is: 20 ezer font (kb. 7 millió forint), ez a javítás ára. Ezt az összeget nem tudták kifizetni, ezért gyűjtést szerveztek a honlapjukon, valamint belefogtak a már említett MSTS kiegészítők készítésébe (ezek közül három nekem is megvan: az East Lancashire Railway vasútvonal, A “Westerns, Warships, Hymeks” dízelmozdony-csomag, illetve a North Wales Coast Railway, melyek szerintem igen jó vételnek számítottak). Az ezekből befolyt összegeket erre és egy másik (D5705 pályaszámú, szintén egyetlen túlélője a sorozatának) mozdonyra fordították. Így vált lehetővé, hogy végül összegyűlt a pénz, és a generátort – immár felújítva – tavasszal visszaszerelhették a mozdonyba. A folytatást pedig idézem (szabad fordításban) az egyesület honlapjáról:

Június 19-én, pontban 11 órakor történelmet írtunk. A D8233-as pályaszámú Class 15-ös mozdony Paxman 16YHXL motorja feléledt. A 20087 pályaszámú Class 20-as mozdony motorjáról az indítóáramkört átkötötték a Paxman gépre, melybe most szerelték be a felújított generátort is, majd hozzákapcsoltak két autóakkumulátort az áramkör működtetéséhez, valamint egy akkutöltőt is, hogy a mozdony előkenőszivattyúja is működjön.

Ezután az indítógombot megnyomták a 20087-esen, mire a D8233-as motorja felhördült, és nem okozott csalódást sem hanghatásban, sem füstölés tekintetében. A főgépcsoportot csak egy rövid ideig működtették, majd leállították, hogy ellenőrizzék egyes elemek működését. Ezt követően újra beindították, és hagyták, hogy a mozdony motorja egy órán át dohogjon magában. Az esemény jelentősége, hogy az utolsó Class 15-ös mozdony motorjának utolsó leállítása és a mostani beindítás között eltelt közel két évtized (fűtőgépként 1990-ig dolgoztak, ez a mozdony azonban utoljára a ’80-as évek elejéig szolgált ilyen minőségében). A mostani motorindítás egy elszánt és csak erre szakosodott kis csapat négy évnyi munkájának eredménye, és mondhatjuk, hogy egy-két apró beállítástól eltekintve hibamentesen történt. Lehetővé vált ezen felül olyan további vizsgálatok elvégzése a mozdony többi részén is, melyeket csak járó motor mellett lehet elvégezni, ilyenek például a hűtés, kenő- és üzemanyag-ellátó rendszerek, melyek az utolsó csavarig szét lettek szedve a felújítás keretében. Jóllehet a főgépcsoportot sikerült üzembe helyezni, még néhány évig biztosan lesz munka a mozdonyon, mielőtt a D8233-as újra vonatra lesz vezényelhető.

A gépre egyébként mindeddig körülbelül 60.000 fontot költöttek, hogy erre a szintre eljussanak, és még legalább ennyire szükség is lesz, mire az első személyvonatát vontathatja majd. Ez egyébként még további négy-öt év munkáját is jelenti egyben. A próba után egyébként a főgépcsoportot kiszerelik és gondosan “elcsomagolják”, amíg a mozdony saját vezérlési és villamossági rendszere vissza nem épül, ezután jöhet az újabb próbaindítás. Chris Baily projektvezető az alábbiakat mondta: “A csapat számára nagyon örömteli esemény volt. Jól szemlélteti, hogy az idő, a türelem, a szenvedély, a precíz tervezés-szervezés és a kemény munka együttesen mire képes. Morálisan óriási sikerélmény ez számunkra, és már alig várjuk a pillanatot, hogy vonatra járjunk vele; most már csak anyagi forrásra van szükségünk ehhez.”

A mozdony jelenlegi állapotáról és a beindításról egy videó.

Forrás:
Class 15 Preservation Society: http://www.d8233.org.uk
Wikipedia

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


2 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    Nagyon jó kis írás lett ez, jó összefoglalás a csapat munkájáról. Nekem nagyon szimpatikus az, hogy szoftvereket készítenek és az azután befolyó pénzt is mozdonyépítésre használják. Kíváncsian várom meddig jutnak a mozdonnyal.

  • avatar
    Sunocske ( a szerző ) mondta:

    Szerintem a 2015-ös tavaszi dízel gálán fog debütálni :)

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.