Főoldal » Forgalomirányítás, Szimulátorok, Virtuális Vasút

Virtuális vasúti hírek #6

IST 2010 június 22 9 megjegyzés

Jó régen írtam már virtuális vasúti hírekről, mentségemre legyen mondva, hogy inkább a bemutatókra koncentráltam, az előző egy hónapban így többet is olvashattatok a megszokottnál. Reményeim szerint ez a jövőben is így lesz, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle. Addig azonban nézzük mi történt, mert olyanokba futottam bele mint az új dobozos MSTS, az első svájci jármű RW alá, a PTP is kap egy újabb kiegészítőt, valamint a BVE TS is újabb verzióval jelentkezett. Csapjunk is a lovak közé, akarom mondani toljuk a menetirányváltót előre állásba!


Kezdjük rögtön a fentebb látható képpel, amely a Microsoft Train Simulator új dobozát mutatja. A program itthon már többfajta sorozat tagjaként is megjelent,most ez a legújabb. Egy hazai fórumban olvastam, hogy ehhez az Alföld 3-at adják mint pályát, valamint ActHu-s járműveket, amit őszintén szólva meglepődve láttam. Gondoltam, hogy rácsörgök Rofiára, a pálya készítőjére és megkérdezem tőle, hogy akkor ez így most hogy is van, de előtte azért inkább elmentem egy boltba mert én bizony szóbeszédre túl sokat nem adok, inkább leellenőrzöm az információt ha tudom. No mindezt jól is tettem, ugyanis a dobozon annyi van, hogy letölthető hozzá az Alföld 3 pálya, a lemez azt nem tartalmazza. A doboz hátulján van néhány kép magyar járgányokkal, gondolom ez a Trainz Simulator 2009 miatt van, ha egyszer az is magyar járműves borítóval jelent meg, akkor az MSTS se maradjon el mögötte. Igaz, hogy alapból egyikhez se jár, de sebaj, hiszen rá van írva kihangsúlyozva, hogy le lehet tölteni. Az új doboz egyébként azt is jelenti, hogy az eddigi 990 forintos ár helyett most 1880 forintért vásárolható meg a lassan tízéves progi. Nem rossz.

A forgalomirányítóknak nem hozott túlzottan sok újdonságot az elmúlt hónap, vagy legalábbis amit én észrevettem az mindössze az volt, hogy PC-Railben Cardiff központ kapott frissítést, így már az 5.10-es verzióval lehet játszani. Ennek a menetrendje 2009-ről szól, azaz modern járműpark útját egyengethetjük, egészen pontosan 340 járatét. Mindez azonban csak 7,5 órára van leosztva, így jócskán lesz majd tennivalónk. Mivel a többi PC-Rail központhoz hasonlóan Cardiff is letölthető szabadon a program honlapjáról, én is kipróbáltam a mókát. A reggeli első egy-két óra még viszonylag nyugodtnak mondható, majdhogynem legfontosabb dolgunk a motorvonatok kiállítása a fűtőházból. Tehervonatok járnak kelnek, de aztán beindul a normális forgalom. A terület nem túlzottan bonyolult, viszont nagyon sok be- és kilépő pont van, úgyhogy ismeretlenek az elején igencsak ellesznek azzal foglalva, hogy akkor most hol is van az a fránya vonat aminek végre szabadot kellene állítani. Sajnos a demóban nem lehet menteni, így a folyamatos újrakezdést meg lehet unni, a mentést viszont csak a fizetős verzió tartalmazza amiért 35 fontot kellene leszurkolni.

RailWorks fronton egy rakás mindenről lehetne beszámolni mert olyan szinten megpezsdül az élet benne, hogy ihaj. A német verzió megjelenése egyben azt is jelentette, hogy kénytelen-kelletlen a németek is ráálltak a témára, ennek is köszönhető a BR 143-as sorozat megjelenése a Steam-en. Amit nagyobb durranásnak tartok az az, hogy a svájci simtrain.ch gárdája is úgy döntött, hogy bepróbálkozik a programmal, sutba dobva az MSTS-t RailWorks-re is kihoznak egy pályát, a Pfäffikon SZ – Landquart közötti mintegy 70 kilométeres vonalat. Persze mindezt fizetős kiegészítőként, de ezt már megszokhattuk tőlük. Hogy ne csak a semmibe beszéljenek, egy videót is feltettek a még béta állapotú Re44-esükről ami számomra igen pofás darabnak tűnik így a film alapján. Kíváncsian várom hogyan alakulnak a csapat dolgai az RW-vel. Azért persze az MSTS-ről sem feledkeztek meg, a már készítés alatt álló pályák befejezésre kerülnek.
Távirati stílusban a friss megjelenésekről RW-hez: német tehervagon csomag, 101-es sorozatú brit dízel motorvonat, BNSF Dash9-es amerikai dízelmozdony, BR 143 német villamos mozdony, Class 20-as brit dízelmozdony. Ez utóbbinak hamarosan a dobozos verziója is érkezik, a többi csak Steamről szedhető. Alakul szépen a kínálat, bárcsak hazai fronton is alakulna valami konkrét.

Kicsit visszatérve az MSTS-re: a TrainTeamBerlin csapat, amelynek olyan kiegészítőt köszönhetünk mint a nagy sikerű Berlin-Köpenick villamospálya, azt találta ki, hogy megépíti a 480-as sorozatú szerelvényt a játékhoz a lehető legjobb vagy legrészletgazdagabb kivitelben. A várhatóan idén augusztus 5-én megjelenő dobozos termék külön pályát nem foglal majd magában, viszont küldetéseket mellékelnek majd, hogy biztosítsák a jármű használhatóságát. Némi üröm az örömben az az, hogy emiatt több más kiegészítővel is rendelkeznie kell annak aki a lehető legjobban ki kívánja majd használni a kiegészítőt. Így az Aerosoftos S-Bahn Berlinhez 6 küldetés lesz, viszont ezekhez is szükség lesz a ProTrain 18-ra is, amelyet egyékbént további 4 küldetés is képvisel, de lesz még a PT19-hez négy, a PT28-hoz hat, a TrainSim.Pro Brandenburg-Frankfurtjához pedig öt. Gondolom ProTrain rajongóknak ez jó hír, azoknak viszont nem annyira akiknek nincs meg a teljes sorozat. Így nekem se. A fentin kívül további képeket itt találtok, érdemes lehet végigmazsolázni azokat.

Mackoy sem tétlenkedett az elmúlt időszakban, újabb verzióját tette fel a BVE Train Simulatornak, ami kvázi a BVE 5 helyett üzemel. Ebben elsősorban a hangokkal operált, elvileg az utastájékoztatást hegesztette bele, én viszont ilyennel nem találkoztam, de ír némi vizuális tájékoztatásról is a blogján. Emellett teljes képernyőn is normálisan néz ki már a cucc, ráadásul úgy fut a három állomásos pályáján mint az álom. A kabinban a fejünket is elforgathatjuk jobbra-balra 90 fokkal, valamint le és fel is mozgathatjuk, így otthonosabb vezetőállásokat lehet majd faragni hozzá. Egy próbát szerintem megér a letöltése, csak arra figyeljetek, hogy szokás szerint nem szereti a magyar területi beállításokat, azokat mindenképpen módosítani kell a játék erejéig angolra! Az utasok dőlését mutató figura pedig továbbra is ott van a szeren! Ha minden jól megy akkor a következő frissítés alkalmával már biztonsági rendszert is kapunk a járműbe.

Bár a legutóbbi hírem a magyar Maszyna közösségtől az volt, hogy immáron tutira letölthető az M44-es így lehet vele tolatási munkákat végezni, mégsem ennek a gépnek a képét választottam. A csapat honlapjára ellátogatva ugyanis az a hír fogadott a fórumban, hogy készül a V43-as is. A modell momentán a lengyeleknél van akik az áramszedőt teszik üzemképessé, de már a textúrák is megvannak, úgyhogy hamarosan akár ezzel a mozdonnyal is lehet próbálkozni a játékban. Úgy tűnik Maszyna fronton is beindult az élet.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


9 megjegyzés »

  • avatar
    Ibigoo mondta:

    Melyik cég adja ki újra az MSTS-t itthon?

  • avatar
    Marcell mondta:

    Sziasztok!

    Tegnap sikereres kisérleteket csináltam a Szilivel egy ingavonat szerüséggel. A járgány nagyon jól müködött tolt vonati üzemben.

    Üdv Mrcell

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Ugyanúgy Ubisoft Exclusive kiadvány mint volt korábban is, így az An-Tec Kft kiadásában jelenik meg.

  • avatar
    Ibigoo mondta:

    Ó, az An-Tecet ismerem, annakidején bőkezűen osztogatták a tesztpéldányokat :D

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Engem sajnos nem szponzorál senki, igaz nem is kuncsorgok érte. Ha már egyszer ez a(z egyik) hobbim, akkor megveszem a programokat.

  • avatar
    taurus-1047 mondta:

    Nagyon jó hírek, főleg a Szili Maszynához! Gratula hozzá!
    Arról esetleg van hír, hogy kb mikor adják ki az SP2-t a legújabb csomaghoz? Mert nekem sajnos még mindig nem működik a program. :cry:

  • avatar
    Marcell mondta:

    Szia!

    Az nem a progi hibája mint kiderült! Most jön egy kis jósolás: látom ,látom (mit is kell látnom? :mrgreen: ) ATI kártya van a gépedben gondolom. A .dds fájlok okozzák a problémát amit az ATI nem szeret ,de a csapat már dolgozik a problémán és lassan halad az átkonvertálás meg mindennek az átírása.

    Üdv Marcell

  • avatar
    taurus-1047 mondta:

    Hello!

    Igen, ATI Radeonom van. Azt tudtam, hogy a VGA-val nincs kibékülve a program, de hogy konkrétan mi okozta azt nem tudtam. Ahogy olvastam a honlapján az Intel procikat sem annyira szereti, legalábbis az SP1-nél azt írták. Eddig maximum csak annyira sikerült jutnom, hogy szépen betöltött, működött kb 3-4 másodpercet, aztán ahogy megmozdult az egyik műszer mutatója akkor be is halt. Várom türelmesen a javítást és természetesen a Szilit is. Tényleg, a Szilinek lesz saját vezetőállása és hangja?
    További jó munkát vele!
    Üdv

  • avatar
    Marcell mondta:

    Szia !

    A honlapon a fórumban minden infó ott van mind a sziliről mind a javításról!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.