Főoldal » Élménybeszámoló, Vasút

Balatonkenesei nyár

M62 144 2010 július 12 8 megjegyzés

A 29-es vasútvonalon a közelmúltban vágányzár volt a löszfal megcsúszásának veszélye miatt, ráadásul a 30a vasútvonal átépítése miatt a tapolcai vonatok kerülővel járnak Budapestről dízel vontatással, azaz Pusztaszabolcsra mennek és onnan a 44-es vasútvonalon jutnak el Börgöndön át a Balatonra. A vágányzár utolsó napján utaztam a magyar tengerhez, több mint egy hetet töltöttem Balatonkenesén. Alant láthattok az ott készített képeim közül néhányat.

A vonalon nyáron többnyire Csörgős vonatok közlekednek.

M41 2330 érkezik Balatonkenese állomásra.

Nem volt meglepetés, mert tudtam, hogy jönni fog egy Nohab által vontatott különvonat, így természetesen ezt is lefotóztam.

A kenesei magaspartról nagyon jó felvételeket lehet készíteni a vonatokról is.

Másnap Atesz 90 is csatlakozott hozzám, így közösen fotóztunk néhányat:

Klasszikus kép (Balaton, M41, bhv, kék ég, zöld fák), bár sajnos a mozdony az már remot Csörgő.

Utána való nap délelőtt kimentünk a kenesei állomásra fotózni és láttuk, hogy valami nem oké, mert szétszedték a Tapolcára közlekedő gyorsvonatot, azaz kisorozták belőle a középső kocsit. Ezt azonban nem siették el olyannyira, hogy közben megérkezett a Székesfehérvárról Tapolcára közlekedő személyvonat egy Desiro személyében. Az utasok egy része inkább átszállt arra valószínűleg a modernebb és a klimatizált utastér miatt. Mint kiderült, a kocsi fékhibás lett. Amikor rátolták -az egyébként zárt- első vágányra, a kocsi kerekei borotvaként vágták le a pályán kinőtt bokrokat.

Kenesén árválkodik a Bo kocsi

Desiro este az állomáson.

Sötét van, a jelzők fényei hangulatos estét nyújtanak egy vasútbarátnak.

Másnap délután kinéztünk a balatonakarattyai alagúhoz, ahol szerencsére jött remot Szergej egy Csörgős gyorsot előfogatolva. A tapolcai gyors élén érkezett a várva várt gép.

Az előző képen a Szergej ezen az ideiglenes hídon haladt át.

A balatonakarattyai alagút kihagyhatatlan fotótéma. Sok turista van mindig az alagút fölött, biztosan ők is szerettek volna bekerülni az élménybeszámolóba.

Akkor még nem értettük mi volt az előbbi előfogat, azt hittük, hogy megfeküdt a remot Csörgő, de a következő nap délelőttjén láttuk, hogy egy szép hosszú tehervonattal jön vissza a Szergejünk. Gyorsan utánatekertem, így sikerült megörökíteni a kereszt miatt félreállított szerelvényt.

3 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 5 (3 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


8 megjegyzés »

  • avatar
    crash mondta:

    Jó képek, bár szerintem egy-másik esetében kissé durva az utómunka. Én azon a véleményen vagyok, hogy inkább legyen egy kissé sötétebb a kép, de a shadows/higlight túlzott bizgerálásával nem érdemes agyonvágni a fotót. Mondjuk könnyen szövegelek, én Aperture-t használok, az nagyon jó program. De van pár kép, amit irígylek :)

    A vízből készültnek kinéző képet hol lőtted?

  • avatar
    morhange mondta:

    Nekem úgy tűnik (tipp) mint ha itt készült volna http://href.hu/x/cqpn

  • avatar
    Garamvölgyi Ádám mondta:

    A shadows/highligth nem kicsit túlcsúszott, és ez sajnos elég kártékony hatással van a képekre…

  • avatar
    Atesz_90 mondta:

    Hali!

    crash: A vízből készült kép a balatonkenesei horgászegyesület területén készült.

    Garamvölgyi Ádám: A képeket azért készítettük így, mert nekünk így tetszik.

    Üdv.: Az egyik fotós

  • avatar
    IST mondta:

    Erre mondják azt, hogy ízlések és pofonok. Én mindenesetre örülök, hogy így a nyár közepén megosztottatok velünk néhány balatoni fotót. Közülük nekem a hegyről készült tetszik a legjobban, mert végre valaki nem minél közelebb próbál meg menni a vonathoz, hanem távolról is mer lőni.

  • avatar
    Krász Gábor mondta:

    Jó cikk, még jobb képek.
    Múlt héten én Pálkövén nyaraltam, és arra lettem figyelmes, hogy az egyébként remot M41-esek helyett az M62 333-as és M62 334-es is továbbított gyorsvonatokat. Pár képet én is készítettem a pálkövei strandnál.

  • avatar
    M62 144 ( a szerző ) mondta:

    Igen hálistennek vannak remot M62-esek de jobb lenne ha menne pár classic gép is . Sajnos nem jött classic M41-es sem :(

  • avatar
    IST mondta:

    Ha jól tudom, akkor a 17902-es tapolcai gyors szokott Szergejes vontatású lenni. Ha esetleg valaki fotózta vagy vannak más képei a Balaton körülről, akkor írjon nekem egy levelet, kitesszük azokat is!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.