Időutazás Siófokra gőzmozdonnyal
Augusztus 5-én néhány napra Siófokra költözik az elmúlt század különleges, békebeli hangulata. 2010-ben második alkalommal rendezik meg Siófokon az Osztrák-Magyar Monarchia kultúráját megidéző Stefánia Fesztivált. A budapesti Nyugati pályaudvarról induló nosztalgiavonaton az érdeklődők a rendezvény névadójával, Stefánia hercegnővel és korabeli ruhás kíséretével utazhatnak a fesztiválra.
Augusztus 5-én, csütörtökön egy szerepjáték segítségével megelevenedik a történelem, amikor Stefánia hercegnő gőzmozdony vontatású vonattal a begördül a siófoki vasútállomásra, a róla elnevezett fesztivál nyitóünnepségére. Egy korabeli leírást felidézve fehér ruhás gyerekek köszöntik a főhercegnőt, akit kenyérrel és sóval kínálnak meg. A sokszínű menet a megnyitó után díszes hintókkal, és veterán autókkal vonul végig a hajóállomásig. Itt pedig a részvevők nosztalgiahajóról csodálhatják meg a balatoni panorámát, vagy részt vehetnek a Monarchia bálon.
A nosztalgiavonat a budapesti Nyugati pályaudvarról indul 12.30-kor. Az utasok fényképet készíthetnek a korhű ruhában megjelenő Stefánia hercegnővel, valamint a külön az erre az alkalomra kialakított menüből is fogyaszthatnak. A három napos fesztivál ezen kívül számos érdekes és múlt századot idéző programot kínál az ide érkezőknek.
Stefánia belga királyi hercegnő (Stephanie Clotilde Luise Hermine Marie Charlotte van België) a boldogtalan sorsú Rudolf koronaherceg hitvese volt, korai megözvegyülése után Lónyay Elemér grófhoz ment feleségül. A hercegnő nagyon szerette hazánkat, a magyar konyhát és a Balatont, innen ered a siófoki fesztivál elnevezése is. Stefániához fűződik az Európában egyedülálló magyar védőnői szolgálat kialakítása, 1915-ben ugyanis névadója és védnöke lett az Anyák és Csecsemők védelmére alakult Országos Stefánia Szövetségnek.
Stefániát Götz Anna színésznő alakítja. A város történelmének prominens személyiségeit, Jókai Mórt Juhász György, Rejtő Jenőt Gieler Csaba, Kálmán Imrét Háda János színész, Krúdy Gyulát Albert Péter, Karinthy Frigyest Miklósi Ferenc formálja meg, a ceremónia-mestert pedig Arany Tamás játssza majd. A Siófokhoz köthető korabeli személyiségek a fesztivál ideje alatt többször is feltűnnek a városban. Bárki kezet rázhat velük, akár közös fényképet is készíthet.
“Már az előző alkalommal is érezhető volt, hogy a nem mindennapi történelmi játék felkeltette az emberek érdeklődését, hiszen több százan tolongtak a peronon, Stefánia hercegnő érkezését várva. Idén ismét részt veszünk a fesztiválon partnerként, és biztosítunk kellemes programot utasainknak már a vonaton is. Maga a szerelvény is történelmi kalandozás, és igazi élmény, hiszen az Orient Expressz eredeti étkezőkocsijában látjuk vendégül utasainkat, amely rendszeresen közlekedett Párizs és Isztambul között, sőt, az az első osztályú ülőkocsi is szerelvény része lesz, melyet a Habsburg királyi család is használt Triesztbe utazásai során” - mondta el Szendrey András a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója.
Ha valaki vonatozását hajókirándulással szeretné kiegészíteni, vagy aktív szórakozást kedveli, akkor érdemes kipróbálni a MÁV-START Zrt. és a Balatoni Hajózási Zrt. közös Balaton Mix napijegyét. A kedvezményes jegyek meghatározott időszakban díjmentes utazásra válthatók be a Balaton körüli vasútvonalakon és a tavat átszelő hajójáratokon.
A Stefánia vonat minden darabja eredi. A szerelvényt húzó 424-es gőzmozdony a magyar vaspályák talán legismertebb gőzmozdonya, amely 1924-től a 60-as évekig meghatározta a hazai vasúti közlekedést. A népszerű mozdony több műtárgy, és irodalmi alkotás ihletője is egyben.
Az ABaü 630 – I. osztályú ülőkocsi a XIX. század végéről származó kocsi, rendkívül attraktív belső kivitelű. Budapest és Trieszt között közlekedett a Déli Vasút gyorsvonataiban, de ezeket a kocsikat használta a Habsburg Királyi család is rövidebb utazásihoz.
A Wr2347 számú étkezőkocsi napjainkban a világ legidősebb, még működő étkezőkocsija. 1912-ben készült, kívül-beül is trópusi fából alakították ki. A CIWL társaság vonataiban szolgált, rendszeresen közlekedett Párizs és Isztambul között a királyok vonatában az Orient Expresszben.
A Caü – III. osztályú ülőkocsi az 1920-as években készült, és elsősorban a Balaton déli partjához irányuló idegenforgalom részére készült. A cizellált rézveretekkel díszített utastérben 72 fő utazhatott a nyári vakációra.
Az Aba2305 Pullman – I. osztályú kocsi 1925-ben készült a MÁV számára, akkor világviszonylatban is modernnek számító szegecselt oldalfalú vasúti kocsi. Az elegánsan kialakított fülkékben 42 fő utazhatott, a leggyorsabb vonatokban közlekedett.
A Wr4252 Piano - bárkocsi 1918-ban készült és páratlanul szép intarziái teszik méltán híressé. Hosszú távú, nemzetközi vonatokban közlekedtették egészen a 60-as évek elejéig.





Az első képre ránézve hírtelen azt hittem hogy Hercule Poirot van rajta
XD Nagyon jó cikk ! Grat !
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.