RailWorks karrier mód
Hosszú-hosszú ideje ígéri nekünk a RailWorks alkotógárdája a karrier módon, amelynek segítségével a teljesítményünk értékelésre kerül. Most egy kicsit részletesebben is nyilatkoztak a rendszerről, amely bár még nem teljes, de az alapjait legalább lehet belőle látni. A megjelenése elvileg a következő frissítéssel lesz esedékes. Kiadtak három videót amellyel bemutatják a működését és amit persze meg is lehet vitatni, úgy tűnik, hogy erre fogékonyak is. Lássuk hát mit is kapunk ezzel a játékmóddal!
Először is a három videó:
Amint azt egy külföldi fórumban olvastam az egyik fejlesztőtől, a karrier mód nem kötelező jelleggel épül bele a játékba. Értem ezalatt azt, hogy az eddigi küldetések továbbra is játszhatóak lesznek az eredeti módon, nem lesz bennük változás. Viszont kiadásra kerülnek olyan küldetések, amelyek csak karrier módban teljesíthetők, így aki akarja, az használhatja ezeket is.
A nevétől eltérően viszont eddig úgy tűnik, hogy nem igazi karrier mód lesz ez, hanem egy egyszerű pontgyűjtögetés. Ha jól vezetsz mozdonyt akkor kapsz pontokat, ha rosszul akkor meg levonásokat. Azaz nincs olyan, hogy mittudomén fűtőként kezded az életed, aztán lehetsz tolatómozdony vezetője, tehervonatra kerülsz, majd át az utasforgalomba, stb. Csak pontozás.
A képernyő tetején szerepel a pontszámunk, induláskor ez kemény 0-t jelent. A megjelenítési mód szerintem ultragagyi, de mivel ez egy még kidolgozás alatt álló verzió, akár még változhat is. Szerintem mindenképpen el kellene onnan tüntetni.
A pontszám akkor növekszik ha menetrend szerint vagy korábban (hát ez sem a japánok rendszerén alapul…) megállunk egy állomáson, csökkenni pedig akkor fog, ha hibát követünk el vezetés során (gyorshajtás, utazási komfort elégtelensége, stb.), vagy késve érkezünk.
A pontozás küldetésenként eltérő lehet, a készítő határozza meg, hogy miért mennyi pontot ad vagy von le.
A pontok csökkenése nem csak egyszeri lehet. Sebességtúllépésnél például függ attól is, hogy mennyivel haladtuk meg a megengedettet, de attól is, hogy milyen hosszan. A bemutató videóban ez jól látszik, a rendszer szépen folyamatosan von le a pontszámból.
Az állomási késés egy sima küldetésnél azt jelenti, hogy nem teljesítetted azt a feladatot, hogy álljál meg az állomáson. Karrier módban csak annyit jelent, hogy kevesebb pontot kapsz a megállásért, vagy ha túl sokat késel, akkor csökkenhet is a pontszám annak ellenére, hogy megálltál.
Érdekes újítás az F3-ra előjövő ablakban a kis zöld négyzet amely az utasokra ható erőt mutatja. Ha például túl gyorsan megyünk egy ívben, ha túl erősen állunk meg, akkor a négyzet közepén lévő pont elmozdul, nagy kitérés esetén ez árulkodik arról, hogy nem megfelelő a vezetési stílusunk. BVE-t használók már találkoztak ilyennel, bár ott csak a fékezésnél.
A karrier mód küldetés végén az eddig is ismert értékelő lap tartalmazza azt, hogy mikor és miért változott a pontszámunk, így utólag is tanulmányozhatjuk a bénázásainkat.
A legérdekesebb rész ezután jön: ranglistán tekinthetjük meg, hogy az adott küldetés teljesítői közül mi hol helyezkedünk el, mennyire volt jó a teljesítményünk másokhoz képest a pontszámunk alapján. Nyilván ehhez kell internetes kapcsolat.
A harmadik videóban azt láthatjuk, hogy tolatási munkáknál a rendszer a nézi a kocsik felkapcsolásánál azt, hogy mennyivel álltunk rá a vagonokra. A bemutatott példában 6 mph-t nem tolerál a játék, negatív ponttal büntet, 1 mph esetén viszont minden szép és jó, nincs levonás.
Röviden ennyi ami eddig számomra kiderült, remélem beleírtam mindent. Jöhet az én véleményem:
Ennél kicsit többet vártam, én tényleg karrier üzemmódot szerettem volna. A pontozás megjelenése a képernyőn nagyjából felesleges (ebben a formában meg még béna is), szerintem elegendő az értékelésnél feltüntetni azt, hogy milyen hülyeségeket csináltunk. Alapból nem azért fékez valaki mert pörög lefelé a számláló, hanem mert látja, hogy túl gyorsan megy. Vagy legalábbis ez az én elképzelésem. Az, hogy online ranglista van az egyrészt jó, mert látjuk hogy a többiek mennyit bénáznak, másrészt rossz, mert internetes kapcsolatot igényel. Ez utóbbival nekem ugyan nincs gondom, de simán el tudom képzelni, hogy valakinek a játszós gépe nincs a netre kötve. Pláne ha belegondolok, hogy merrefelé halad a világ a netezés szempontjából (netbookok, iPad, okostelefonok). Azt jó ötletnek tartom, hogy nem kényszerítik ránk ezt a fajta játékmódot, nekem a pontozás amúgy sem jön be egyik játéknál sem. Az értékelés persze más téma, de így pontokat osztogatni? Remélem a karrier mód megjelenése nem azt jelenti, hogy a letölthető kiegészítőknél az eddigi átlagos kb. 5 küldetés (négy küldetés + 1 szabad bóklászás) arra módosul, hogy két sima feladat, 2 karrier mód, 1 bóklászás, mert akkor drasztikusan romlani fog az ár/érték arány. Megfordítva a dolgot: ha bejön ez a húzás és amiatt többen veszik meg a RailWorks-öt, hogy versenyezni tudjanak egymással a játékosok, akkor ez több pénzt jelent a fejlesztőknek, továbbra is életben tudják tartani a programot, további frissítéseket kaphatunk.
Szóval az érzéseim kettősek, végleges véleményt viszont még nem írnék, hiszen még a fejlesztők számára sincs kőbe vésve a karrier mód formája. Maradjunk annyiban, hogy kíváncsian várom mi is lesz belőle.



Az első videóból látszik h a LZB / PZB rendszert nem szimulálja az RW (még a kijelző sem a valós állapotot mutatja…), illetve álló helyzetben is előre ható nehézségi erőt jelez az a bizonyos zöld négyzet.
pedig azok a felkiáltójelek pont az lzb/pzb miatt vannak… csodálkoztam is, hogy amennyit szüttögött hogy kinyomja nem fékezett be.
A felkiáltójelek mindenre vannak, az angol pályákon is felhozza ha nem szabad jelzésnél mész át a mágnes fölött. Remélem valamikor a németek normálisan megcsinálják majd a működését, az angolok úgy tűnik nem értik a rendszert.
hogy ne lennének? kb ugyanarra jók, csak más a nevük
mármint ennél több nem kell, vagy ha igen tegyék kikapcsolhatóvá, mert ha nekem folyamatosan nyomkodni kéne lámpa nélkül is minden paranoid rendszert, akkor besírnék
Hát a németeknél kénytelen vagy sűrűn nyomkodni a SIFA-t mindenfajta jelző nélkül.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
There are currently no events to display.
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések