RM Models – 2010-08
Találkoztatok már japán vasúti vagy vasútmodellező magazinnal? Nekem eddig még csak a Kato katalógusához illetve pályaterv könyvéhez volt szerencsém, egészen a múlt hétig. Egy rendelésből kifolyólag a kezeim közé kaparintottam ugyanis az RM Models 180-as számát és enyhén szólva megdöbbentem a megjelenésén. A japán karakterek nem zavarnak, ha “normális” betűkkel lenne írva akkor sem érteném, méretre is alig valamivel nagyobb mint egy A4-es lap, viszont a vastagsága… Nem tudom milyen papírra nyomják de az tény, hogy vastag, a gerinc szélessége 11 milliméter. Ennek megfelelően súlyos is, rá kellett dobnom a konyhai mérlegre lemérni, hajtott a kíváncsiságom. 71 dekagramm. Nem semmi. Tartalmában talán kissé más, mint amit az európai lapoknál megszokhattunk.
Kezdeném talán mindjárt azzal, hogy nagyon kevés benne a terepasztal bemutató. Annak ellenére, hogy 212 oldalas a magazin, össz-vissz a borítón is látható terepasztalról van egy hat oldalas cikk (abból is elfoglal 3 oldalt mindössze 2 kép), valamint pár diorámáról. Mondjuk ezek nagyon jól vannak fotózva, első ránézésre a borító képe is úgy tűnik mintha valódi vasútról lenne fotózva. Talán a fények teszik, talán a remek tengeres háttér nem tudom, mindenesetre beletelt pár másodpercbe hogy rájöjjek: ez bizony modellvasút.
A lap inkább modellbemutatókkal van tele, járműfronton alapvetően a Kato EF15, EF16, EF58 35 villamos mozdonyai viszik a prímet, de nem kis helyet kapott az 1:80-as építési nagyságú 583-as sorozatú motorvonat sem. A felkelő nap országában domináns szerepet tölt be az N-es méret, H0-val jóval kevesebben foglalkoznak ami meglátszik a magazin szerkezetén is, jóval kisebb utóbbiak részaránya. A TT és a Z is csak alig pár oldalon kerül megemlítésre. Érdekes egyébként, hogy a rakat japán szöveg mellett néhány rovat neve angolul van, valamint a méretarány és a nyomtáv megnevezése is így van, amivel mondjuk megkönnyítették a dolgomat. Építős cikkekből nincs sok, sőt, én kevésnek mondanám, egy állomás elkészítésének harmadik része van a lapban, néhány ábra arról hogyan feliratozzuk ezeket, mindössze 2 oldal arról, hogy hogyan csináltak E4-es Shinkansent 127 mm-es (!) nyomtávra, valamint egy-két (szó szerint) jármű átalakításra is sor kerül. Mivel Japánban is vannak olyanok akiket az európai vasutak érdekelnek, helyet kapott egy kétoldalas cikk a német ICE-T-ről, valamint pár kép a Hobbytrain Taurusairól valamint Railjet szerelvényéről. Kiállítási bemutatóként természetesen a shizuokai rendezvényről írnak, de ott is inkább az ott bemutatott új modellekről tettek be képeket mintsem magáról az eseményről.
Összességében érdekesnek minősítem a lapot ami nyilván még izgalmasabb lenne ha tudnék Japánul. Az biztos, hogy nem leszek a rendszeres olvasója, de jó volt átlapozni egy újabb típusú magazint a messzi távolból. A lap ára egyébként igen húzós, 1143 jen ami olyan 2800 forintot jelent, ráadásul a súlya miatt a postaköltség is tetemes lenne ha valaki egyesével rendelné meg. A magazin honlapja egyébként itt található.



1, Őrült vagy, én a német magazinokat sem veszem – nyelvtudás hiányában.
2, Kérem a magazint kőccsön’, megnézésre
1. Valóban őrültség, de néha kell ilyen is.
Amúgy én korábban német magazinokból is vettem néha, a fotókból időnként meglepően hasznos infókat el lehet csípni.
2. OK, majd átpasszolom.
ist, a maradék 180 oldalon milyen témák vannak?
)
köszönöm.
off:
Kedves szerkesztők. Sokat fejlődött az alap, korábban annyira bonyolult volt belépni, hogy azóta nem is mertem venni a bátorságot, csak most elolvastam egy csomó érdekes cikket….
nahát.
on.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
2012.2.1
International Toy Fair, Nürnberg
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések