Az igásló
Egyes hírek szerint az osztrák vasút (ÖBB) szeptembertől leállítja a még üzemelő 1142-es sorozatú villamos mozdonyait. Ha tényleg így lesz, hiányozni fog e robusztus megjelenésű mozdonysorozat azért is, mert első ausztriai utazásaimkor még szinte egyeduralkodók voltak a villamosított vonalak forgalmában. Persze maga a hír nem ért teljesen váratlanul, mivel egy koros járműtípusról van szó, melyet az 1960-as évtized elején fejlesztettek ki. Abban az időszakban Ausztriában már egyre hosszabb szakaszon húzódott a vasútvonalak felett felsővezeték, ám az akkor általános hattengelyes mozdonytípusok (1010, 1110) a kanyargós hegyi pályákon nem voltak igazán célszerűek. A négytengelyes, 3500 kW teljesítményű, 130 km/óra elérésére képes új mozdony, az 1042-es első példányát 1963-ban adta át a gyártó BES konzorcium az ÖBB-nek, a sorozatból összesen kettőszázötvenhét példány épült. A gyártás során több változtatás is történt a konstrukción, melyek közül a legjelentősebb, hogy az alkalmazható legnagyobb sebesség 150 km/órára növekedett. A gépek nagyobb arányú selejtezése az 1990-es években, a Taurus mozdonycsalád (1016, 1116) térhódításakor kezdődött, és úgy tűnik, 2010 szeptemberében, az utolsó még használatban lévő masinák mustrálásával fejeződik be. Pedig az 1042-es mindent elhúzott, akár egy igásló…
Nem egy fenomenálisan sikerült felvétel (nagyon rossz helyen van az a bokor!), de bemutatom, mert ezt a legkisebb pályaszámú 1042-est, konkrétan a 005-öst ábrázoló fotóm. A kép a Mariazell-vasút kiindulópontjaként ismert St. Pölten közelében, az állomástól Salzburg felé eső vonalrészen készült 1993. június 1-jén.
A 1042-esek nullás sorozata ugyan még csak 130-cal mehet, azonban a nagysebességű pályák megépítése előtt a legtöbb vonalon ez is elegendő volt. Így nem is csoda, hogy 1991. december 11-én a 014-est tették az egyik Wien-Westbahnhofról Németországba induló expresszvonat élére. A mozdony után látható gyorsvonati DB-kocsik látványa ma már nosztalgikus hatást vált ki.
A leobeni iparvidéken, a Gösser sör hazájában sok minden megváltozott az elmúlt két évtized alatt, hiszen az Ausztria egyik legszebb tájképi látványt nyújtó vasútvonalán, az ún. “Erzbergbahn”-on több lépcsőben megszűnt a vonatközlekedés. 1994. május 17-én, a 1042 032-est ábrázoló kép elkészítésekor azonban még eszünkbe sem jutott, hogy ez megtörténhet.
1993. május 29-én Selzthalban jártam, ahol ezt a képet is készítettem az Irdning felé induló, 1042 043 vontatta személyvonattól. Hátrébb látható az Alpok árnyékában elhelyezkedő település és állomása. Selzthal fontos vasúti csomópont, mely nagy vontatási teleppel is rendelkezik. Neve ismert a vasútrajongók körében, hiszen sűrűn rendeztek itt mozdonyparádékat.
Az 501 feletti pályaszámú 1042-esek már 150 km/órás sebességgel haladhatnak. A Semmering-vasúton azonban erre a képességre nincs szükség, hiszen az éles ívekkel és nagy emelkedőkkel tarkított pályán legfeljebb 70-nel lehet “száguldani”. A 1042 509-est 1992. augusztus 29-én a világhírű vonal déli végpontjának számító Mürzzuschlag egy mellékvágányán sikerült lencsevégre kapnom.
Úgy gondolom, e képhez fölösleges aláírást szerkeszteni, hiszen a vasutak szerelmesei egyből rávágják, hogy Semmering állomás Bécsújhely felőli bejáratánál készítettem. Ma már ilyen összeállítású vonaton nem utazhatunk a világörökségünk részét képező vonalon, legföljebb nagy ritkán egy nosztalgia-szerelvénnyel. A személyvonattal érkező 1042 597-est 1992. augusztus 25-én örökítettem meg.
A közelmúltban a mozdonyok egy részét alkalmassá tették ingavonati üzemmódra is, e járművek sorozatjelölését megkülönböztetésül 1142-re változtatták. Ez a kép 2006. május 16-án az Olaszországban található Fortezzába (Franzenfest) vezető ún. Pustertalbahn vonalán, Oberdrauburg állomáson készült, a mozdony mögött egy kerékpárszállításra átalakított tehervagon látható.
Még egy 1142-es, egy viszonylag friss felvételen: a 632-es pályaszámú mozdony egy ingavonat élén 2010. május 10-én látható Graz főpályaudvarán. A stájer főváros környékén akkoriban egyáltalán nem számított ritka látványnak e mozdony, az általa továbbított szerelvények mindkét, felsővezetékkel ellátott irányba, azaz Bruck an der Mur és a szlovén határ felé is közlekedtek.
Ezzel a ma már hosszúnak számító személyvonattal és 1042 666-os pályaszámú mozdonyával 1992. augusztus 25-én találkoztam Payerbach-Reichenau állomáson. A Semmering-vasút mentén található stáció a vasútrajongók körében hosszú, íves viaduktjáról és villamos üzemű helyi érdekű vasútjáról ismert. (A ma múzeumvasútként funkcionáló vonalról készítettem első beszámolómat a Vonatmagazin részére.)
Korábban beszerzési nehézségek és anyagi okok miatt legtöbbször OR-WO nyersanyagra dolgoztam. A keletnémet produktum sajnos nem mindig eredményezett csúcsminőségű végeredményt, mint e fotó esetében sem. Pedig a téma érdekes annak ellenére, hogy gépmenetet ábrázol. Az időpont 1987. október 6., a helyszín a bécsi Duna-híd, a főszereplők a 1042 672 és egy ismeretlen pályaszámú 2143-as.
A Sopron felé irányuló kiágazással rendelkező Ebenfurth környéke szokatlan vágányelrendezést kapott, ugyanis a bécsújhelyi kétvágányú fővonalból egy kiágazás vezet az állomásra. Ennek köszönhetően az áthaladó vonatok nem is érintik a pályaudvart, mint a képen látható 1042 673-mal 1993. július 1-jén vontatott teherszerelvény sem. A háttérben a kiágazó pálya fölötti felsővezeték-tartó oszlopokat láthatjuk.
1988. március 2-án, bár a naptár szerint már tavaszodni kellett volna, sűrű hóesés szakadt az osztrák fővárosra. Mivel hideg nem volt, a gyorsan olvadó hó gondot nem okozott, annyit azonban “sikerült” elérnie, hogy a Merzendorf állomáson áthaladó 1042 674-esből és személyvonatából ne sok látszódjon ezen a képen.














A helyesírási hibáktól eltekintve egész jó kis dolgozat, gratula. Kár, hogy csak a közepe táján tudjuk meg, hogy a 1142-es az miért 1142-es. No meg azért szerintem csak a 1042-eseket dobják ki (sokadszorra
), ámbátor “Totgesagte leben länger”…
Mivel az osztrák vasutat gyakorlatilag semmennyire sem ismerem, ezért butaságnak is tűnhet a kérdésem, de azért megkérdezem:
Anno mintha azt olvastam volna, hogy az ÖBB túlrendelte magát a Taurusokkal, egy rakat járgánynak gyakorlatilag nem tudott munkát adni. Ez igaz vajon, jól emlékszem?
Ha igaz akkor van-e annak valamifajta magyarázata, hogy a 40 éves gépeiket miért használják még mindig? Ennyivel alacsonyabb lenne az üzemeltetés/fenntartás költsége ezeknek a járműveknek?
“ám az akkor általános hattengelyes mozdonytípusok (1016, 1116) a kanyargós hegyi pályákon nem voltak igazán célszerűek.”
1010, 1020 nem?
1010, 1110-re gondoltam, köszönöm az észrevételt.
IST: Nos, a dolognak ehhez a részéhez nem igazán értek, de olyan híreket hallottam, miszerint a Tauruszok túl sokat futnak. Ennek következtében korai amortizálódás várható, és ezt a finanszírozásban részt vevő pénzintézetek nehezményezték. Így, hogy a Tauruszok teljesítménye csökkenjen, elővették a régebbi gyártású, félretett gépeket.
[Jelentkezik] én nem tudtam azonosítani a semmeringi alagutat
Jó, hogy odaírtad. Klassz cikk, a régi képek meg nem is lennének hitelesek az ORWO patinája nélkül
Taurusokkal abban az értelemben rendelték túl magukat, hogy a terv szerint egy amolyan dispolokos flotta részei lettek volna, amit a magyarok, a szlovákok, stb. bérbe vesznek az ÖBB-től, ők meg jól keresnek vele. Hát ez nem történt meg, ráadásul a 1216-osok nem kaptak cseh és olasz, a 1116-osok szlovák futásengedélyt, a fuvarok száma is csökkent, elsősorban a magánvastak megjelenése miatt.
Ekkor jelent meg az a rémkép a szakma szemei előtt, hogy vagy kidobják nem csak a 1042, de a 1044 sorozatot is, vagy minden állomásra Taurus kerül szobormozdonyként.
IGen ám, de 1044-esből sok volt, ami még nem volt tíz éves.
Aztán sikerült vagy hússzal lealkudni a darabszámot (a 1216 drágább, mint a 1116), megszerezni előbb a cseh, majd idén az olasz engedélyt, fölfutottak a fuvarok, olyannyira, hogy ma már a szlovénektől bérelnek 541-eseket (ua., mint a 1216). Közben a railpoolból is megvalósult valami: egy csomó ÖBB gép fut az RCH-nál, a MÁV-START-nál (a railjet-gépeket a START bérli az ÖBB-től), a DB-nél (railjet, dettó), SBB-nél (railjet, dettó), de jutott ÖBB gép Romániába, Bulgáriába is (bár ott most épp nincsenek).
A harci helyzet annyira rossz, hogy az RCH hiába könyörög további új gépekért, valószínűleg csak 2070-es Hektorokat fog kapni, más nincs, és az ÖBB már a Dispolok ES64 F4-esek és a Laminátok miatt is húzta a száját. Egyes legendák szerint az RCH majd a 1014-es Sisik üzemelő példányaival vigasztalódhat…
Úgyhogy jelenleg géphiány van, így természetesen még a több tucatnyi üzemelő 1142-es üzemben is marad. Csak a 1042-esek állnak le, ha ugyan leállnak, mert ezt az ígéretet is hallottuk már néhányszor.
A 1142-esek valószínűleg csak a Desiro ML motorvonatok érkezése után állhatnak le, tehát még egy-két évig láthatjuk ezeket a bumfordi kis mozdonyokat az osztrák vasúton.
Utána a svéd vasúton pedig még jó sokáig!
Köszönöm a tájékoztatást, így már érthető.
Bocsánat, egy apró megjegyzés: Arnoldstein a közúti határállomás Ausztria és Olaszország között az A2-es autópályán, illetve a Kronprinz Rudolfban utolsó előtti állomása ugyanezen a határon. Az állomás Villach és a fürnitzi teherpályaudvar után, Thörl-Maglern előtt van. Grazcal 2020 környékéig (az új Koralmbahn átadásáig) nem lesz közvetlen kapcsolata.
Szerintem a mondat helyesen: a 1142 sorozat Bruck an der Murból mindkét felsővezetékkel ellátott irányba, Graz és Villach/Arnoldstein/Thörl-Maglern felé előfordult. Esetleg lehet, hogy Spielfeld-Strss-ra gondoltál? Az a vellanyosított határ Szlovénia felé Graz alatt.
Köszönöm, természetesen Spielfeld-Strass-t kellett volna írnom. Így jár az, aki a saját, gyenge emlékezetére hagyatkozik, ahelyett hogy egy pillantást vetne a térképre. Talán némi kis szakmai ártalom is közrejátszott, pedig a szlovén határállomás játékos neve mindig is tetszett.
Arnoldstein sem hangzik rosszul, de Spielefeld-Strass csakugyan nagyon fülbemászó! Én mondjuk Jesenicével szoktam keverni.
)
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
2012.2.1
International Toy Fair, Nürnberg
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések