Főoldal » Élménybeszámoló, Kisvasút, Vasút

Kárpátaljai kisvasúti nap – és a Waka Waka

crash 2010 augusztus 5 10 megjegyzés

Minden évben, a beregszászi lokálpatrióta csoportosulás megrendezi a kisvasúti napot. Ez általában abból áll, hogy jelentős mennyiségű embert egy különvonat kivisz Beregszászról Komlós állomásra, ahol a vasútbarátok közös bográcsozással ünneplik meg a kisvasút napját, és közben akik akarnak, elmennek  vonatozni Ilosva vagy Nagyszőlős felé. A kisvasút felejthetetlen hangulata, és az ottani emberek kedvessége arra sarkallja az embert, hogy egy életben többször is részt vegyen ezen a rendezvényen.

Igen ám, de Kárpátalja Ukrajna része, és oda bizony át kell menni a határon, átélve a vámvizsgálat és a vámosok nem minden esetben indokolt piszkálását. Aki erre vállalkozik, temessen el minden reményt azzal kapcsolatban, hogy van létezik olyan eset, hogy gyorsan, zökkenőmentesen megússza ezen tortúrát. Az elmondások és tapasztalataim alapján, iránytól, és kocsisor hosszától függetlenül 2-3 órás szopódás vár az emberre. Node milyen!

Odafelé vezető élményeim közé tartozik , hogy semmiféle tájékoztatást nem kap az ember, hogy mit kell csinálnia. Legelőször a sorban való ácsorgás közben egyszer csak az ember kap egy cetlit, amire felírják az autója adatát, és adnak fejenként egy-egy immigration card-ot (igen, első hallásra bevándorási papír). No, ez utóbbin az ukránon felül fel lehet fedezni angol szöveget is, de csak azt, hogy hová kell a nevet írni – hogy a papírosnak mi a célja, az nincs rajta, csak ukránul. Szpasziva’. A biztonság kedvéért kitöltöttem a papír érkezési oldalát. Mint ez később kiderült, a magyar-ukrán határon csak ukránul hablatyoló vámos nőnek nem volt elég, hangos ukrán nyelvű szövegelés kíséretében dobálta a papírjainkat. Mikor mondtam neki, hogy nem értem, magyarul és angolul beszélek csak, akkor a papír kitöltetlen, kiutazási oldalára mutogatva angolul annyit szólt, hogy “pen, write”. Ok, kitöltöttük, gurulunk egy autónyit a másik ukrán vámtiszthez. Ekkor magamban felnevettem, mert ott a szolgálati rádióból éppen Shakira énekelte, hogy:

“You’re on the frontline

Everyone’s watching

You know it’s serious

We’re getting closer

This isn’t over”

Na, tényleg nem volt itt vége. Faszi szétrámolta a forgalmimat, és kidobta belőle az egyik biztosítási lapot, mert szerinte felesleges. Próbáltam magyarázni, hogy az egyik júli31-ig érvényes, a másik aug1-től, tehát erre a hétvégére mindkettő kell, ne tépje már szét. Nagy nehezen megértette, és visszaadta, pakoljam én vissza a papírokat a forgalmi tokjába. Ok, ez legyen a legkevesebb… Ezután kocsi csomagtartó felnyit, megnézték, mondták, hogy “oké”, és irányultunk Beregszász felé. Aham irányultunk volna, mert a kijáratnál egy terepszínű ruhába öltözött katona addig mutogatott, mire odadtam neki azt a papírt, amire a kocsi típusát és rendszámát felírták, és lepecsételték. Közben pedig a változatosság kedvéért most a kocsi rádiójában szólt Shakira, és énekelte, hogy:

“Django eh eh

Django eh eh

Tsamina mina zangalewa

Anawa a a

This time for Africa”

Na, az ukrán mutogatásából azt vettem ki, hogy a papírunk nincs lepecsételve, és nem mehetünk tovább, vissza kell menni a vámtiszthez. Mutatom neki, hogy van rajta pecsét, de az nem jó neki. Kiszállok, mutogatja a faszi, hogy nem gyalog, kocsistól. De nem ám olyan mód, hogy ukránul hablatyol, nem – csak mutogat, meg néha morog valamit. Roppantul megalázó, mert vagy engem nem tart elég értelmesnek ahhoz, hogy beszéd útján kommunikáljon velem, vagy ő rendelkezik kevesebb kommunikációs skillel, mint ami a beszédhez szükséges. Kocsi beindít, közben meg gondolom magamban – this time for Afrika… Afrika… Az semmi! Ukrajna, az igen!  Afrikában beszélnek angolul… tudom, mert voltam ott.

Kicsit idegesebben megyek a vámtiszthez, és a magyar kommunikációt mellőzve, angolul, emelt hangon reklamálom, hogy most lettem visszafordítva ide, a kommandós a kijáratnál nem enged tovább, pedig minden kurva ukrán papírt kitöltöttem, az útlevelek rendben, kocsi papírjai rendben, és nem bűnöző vagyok, hanem csak egy hétvégére érkezett turista. Vagy elmagyarázza számomra érthető nyelven, miért szivatnak, vagy hívom a követséget, hátha azok emberi nyelven el tudják magyarázni, hogy az ukrán határőrök szerint miért nem léphetek be az országba. A fickót az embassy, telephone call kifejezés hallatára leverte a víz – gondolom ha valamilyen hozzám hasonló marha hívja a követséget, utána neki pár órás papírmunkája van, de ez engem akkor nem érdekelt, szabadulni akartam, haladni a szálláshoz. A csávó még hagyta, hogy egy kicsit túráztassam magam angolul, és intett, hogy “igyi szudá”. Megyek baszki – remélem nem a fogdába viszel, mert rinyálni mertem. Odavitt egy emberhez, akinek ismét előadtam a litániámat, embaszival, árjukiddinnel, mindennel, ami csak jött. Kikapta a kezemből a kocsi papírját, odament a korábbi vámos nőhöz, rávágott egy pecsétet, és legyint, hogy menjek.

Ezek után indulok vissza a kocsihoz, és kocsitól pár méterre megállít egy géppisztolyos katona. A többiek utólagos elmondása alapján, ők a kocsiban ekkor tojták magukat össze rendesen. Kész, engem most elvisznek… De nem… A fickó kezében egy láthatósági mellény, és nekem adja. Mondom, nem kell, köszi, van a kocsiban, és visszaadom neki. Ezt elismételtük háromszor – kezembe nyomja, és mutogat kifele, én meg visszaadom. A végére gondoltam – ha ez az ára, hogy mehessek, akkor adjad, leszarom. Kocsiba be, indít, irány a kommandós a kijáratnál. Adom a papírt neki, meg felemelem a mellényt, amit a másik adott, hogy ez vajon minek? Fogja, kikapja a kezemből, és mutogat, hogy menjek. Tehát akkor a másik katona azért nyomta a kezembe a láthatósági mellényt, hogy ha már jövök arra, adjam oda neki. Fasza. Ezek után a szállásadónk amikor jóestéttel köszönt, majdnem körbecsókoltuk, hogy végre valakit megértünk.

Na a hosszú bevezető után írjak már egy kicsit a vasúti vonatkozásról is. Másnap reggel egy kis piaci kitérő után Alsókalocsa felé vettük az irányt, mert ott építettek egy skanzent, amihez odahordtak egy csomó, a környéken fellelhető kisvasúti járművet, emléket. Fenn van a hegyekben, induljunk. Huszton keresztül vettük az irányt, de Szeklence falu vasúti megállója mellett elhaladva gyanús volt, hogy állnak a peronon – akkor hamarosan jöhet a vonat. Álljunk meg, megkérdezni, mikor jön a vonat, hátha lefotózhatjuk. Én ezzel nem próbálkoztam, mert a forgalmi szolgálattevő magyarul nem beszélt, és orosz óráról nekem max a “krasznaja plósagy” meg a “dámásnyeje zádányije” maradt meg. Miután még az is kiderült, hogy Kievi idő szerint jön-e a vonat, elhelyezkedtünk a fotózáshoz és, alig tíz percen belül jött a vonat. Ganz D1-es, négyrészes motorvonat érkezett. De milyen állapotban volt! Makulátlan, sehol egy rozsdafolt, mintha csak fél éve állt volna szolgálatba. Kis kosz volt ugyan rajta, de nem volt számottevő. Úgy nézett ki, mintha az ukrán vasút igencsak megbecsülné az MD-inkkel egyidős szerelvényeket.

Felsőkalocsa felé az utat tíz éve építették újra. Azóta egyszer az árvíz elmosta, és voltak olyan részek, ahol lépésben is alig tudtunk haladni, és fel is koppant a kocsi alja. Örültem neki, mit mondjak. Viszont a táj gyönyörű, csak a folyóparton mindenhol jelen lévő PET palackok csúfítják a képet.

A skanzenben két kisvasúti vágány kapott helyet. Az egyiken a korábban Ilosván tárol zöld gőzös után kapcsolva egy hosszú vonat volt, míg a másikon a tarczközi kisvasútról származó motorkocsi és therautóból átalakított drezina állomásozott. Ez utóbbinak csak a külső váza volt meg, de elmondások alapján minden megvan hozzá, és tervezik tökéletesen helyreállítani.

Az első vágányon álló gőzös mögötti szerelvény érdekessége a tehervagonból kialakított személyvagonok sora. A kocsikban a belső berendezést kipakolták, és kiállító-teremnek rendezték be. Régi lámpák, vasutas egyenruhák, szerszámok és még sok, érdekes dolog került kiállításra. Érdemes megnézni. A járművek a fentebb említett motorkocsin és drezinán kívül nem túl érdekesek számunkra, mert a szovjet időkben gyártották őket, pl. az Orenstein-Koppel teherkocsikból nem maradt semmi mára.

A kiállítás nem vasúti témája is tartogat érdekességeket – például a Ferenc József képmásával díszített tányérok a falakon, de a királyi csendőrlaktanya táblával ellátott házban létesített tárlat is igen érdekes. Mondjuk arra, hogy a gumikerekű páncélos mit keres ott afüvön, nem sikerült fényt deríteni.

A szállásra hazafelé Dolha felé vettük az útirányt. Itt a kisvasút Borzsa feletti hídját néztük meg. Négy évvel ezelőtt itt még voltak sínek, azóta elhordták azokat. Egy faluval lejjebb megtekintettük a cementgyárhoz vezető hidat – ezen még volt sín. A hely érdekessége, hogy itt egy igen nagy, hatvágányos állomás volt a falu határában, még majdnem érintetlen formában. A vonat már nem tud eddig lejönni, mert az állomás előtt a töltés el van mosva, de még így is lenyűgöző a látvány. Este még elmentünk egy helyi étterembe vacsorázni – nagyon jó volt, én borscs levest most ettem először, és nagyon ízlett. Sörözéssel óvatosan, mert az utcákon nincs közvilágítás, besörözve fokozottan veszélyes.

Másnap került megrendezésre a kisvasúti nap. A különvonat Beregszászról indult, egy tehervagonból és egy orosz gyártású személyvagonból állt a szerelvény – természetesen TU2-vel vonatva. Most a teherkocsiba székek és asztal is kerül – valahogy el kellett juttatni a bográcsozás helyére ezeket – és ezáltal a tehervagon összkomfortos lett. Nekem a nyitott ajtóban való ácsorgás menetközben kiválóan megfelelt, nem vágytam székre. Korábbi látogatásommal ellentétben most nem volt ajánlott a nyitott ajtóba láblógatva kiülni, mert az űrszelvényt a pálya nagy részén a vonat nyírja. A Líceum, meg az Akác piszok mód megnőtt a legutóbbi nyírás óta – de volt olyan is, hogy a diófa jött be a nyitott ajtón, néhány diót a kocsiban hagyva.

A kisvasutas bográcsozás Komlóson volt, ahonnan a banda egy része elment a vonattal Ilosvára. Ide már csak napi egy pár vonat közlekedik, míg a másik irányba, Nagyszőlősre napi három pár. Az ilosvai vonalat még nem utaztam végig, ezért a csapattal tartottam én is. Ilosván egy órás várakozás volt visszaindulásig, közben megnéztük a forgalmi irodát, és a tokenes biztosítóberendezés működését. Erre az állomásra kerültek fel a korábban komlóson is tárolt konténerszállító kocsik, így az állomás hat vágányából négy ezek által volt elfoglalva. A múltkor körbefényképezett hóeke még megvan, a gőzmozdonyt azonban – ahogy fentebb írtam – az alsókalocsai skanzenbe vitték.

Komlósra való visszaérkezéskor ott már javában főtt a gulyás. A kisvasúti nap jelentőségét mutatja, hogy ukrán vasútbarátok is érkeztek. Egyikük bográcsban készített a gulyás előételeképp puliszkát – na ilyet is most ettem először, kifejezetten finom volt.

Komolóson jópár lengyel eredetű Pafawag személykocsi volt leállítva. Kissé viseltesnek néztek ki, de csak az állás miatt. Tökéletesen működőképes állapotban voltak, csak gazdasági megfontolások miatt lettek leállítva – ezek még siklócsapágyasak, és a hozzájuk való zsír drága, míg az orosz kocsik görgőscsapágyaikkal nem ilyen kényesek. A nagyszőlősre közlekedő szerelvény kocsijai igen jól karbantartottnak néztek ki – ezt a szerelvényt sajna nem sikerült megörökítenem, mert mihelyst az állomásra érkeztünk, már el is indult a vonat.

Lassan vége volt a kisvasúti napnak, összekaptuk magunkat, és megállapodtunk abban, hogy jó volna jövőre is jönni, és összedobnánk egy fotótehervonatra valót, ha van rá mód. Beregszászon lepakoltunk, kicsit fotózkodtunk, totyorogtunk, majd indultunk haza.

Persze. Mentünk hat kilométert, és a határra értünk. A határátkelőre nem engedtek be bennünket, pedig alig voltak benne – hanem előtte állt a kocsisor. Egy katona papírt osztogatott, amit ki kellett töltenünk. Na, mondom, kezdődik. Kezdődött hát, mert a papír ukránul volt. A sorban állók között volt aki gyakran jár erre, és mondta, mit, hova kell írni – hányan ülünk a kocsiban, mi a típusa, és a rendszáma. Mindegy, a léneg, hogy egy óra ácsorgás után beengedtek bennünket a határátkelőre. Itt a vámvizsgálatnál kínosan ügyeltem arra – a korábbiakból tanulva – hogy két pecsét kerüljön a papírra.  Az ukrán vámosok mondtak valamit – én meg bólogattam – waka waka, csak haladjunk, és pecsételjetek.

Az ukrán határról kijutottunk, irány a magyar határ. Abban reménykedtem, hogy itt gyorsan végzünk, hiszen mégiscsak haza jöttünk, zöldfolyosó, irány. Persze, meg ahogy azt Móricka elképzeli.  Minden kocsit feltartóztattak, szétszedtek. Az ember rühelli a várakozást – főként, ha két rendőr elvonul mellette, akik közben arról rádióznak, hogy akkor mennek hátra, és biztosítják annak a kocsinak a soron kívüli áthaladást. Na fasza – közeledünk Magyarországhoz, ez az egy biztos.

Mint kiderült, itt is ki kell tölteni egy papírt, amit senki sem osztogatott. Menj előre, kérj ilyet. Ha nem kérsz, majd jól feltartod a sort, de kiírva ez nincs. Megkaptam a papírt, kitöltöttem, és örömmel konstatáltam, hogy még az adatvédelmi törvény ide vágó passzusa is a papír hátulján van – EU-ba megyünk, nem? Ebből az elégedettségből hátsó ülésen ülő haver kérdése billentett ki. A magyar-ukrán határon a papírnak nem kellene magyar, ukrán és angol nyelvűnek lennie? Á fenéket…

Nagy nehezen megérkeztünk a vámvizsgálathoz. Fickó mindenkit kiparancsolt a kocsiból, és kérdezgette, mennyi üzemanyag van a kocsiban. Mondom fél tank. Erre frászt kapott, hogy az literben mennyi? Megbeszéltük, hogy nem tudom, írja be, hogy harminc liter, csak haladjunk, mert két és fél órája várunk az átjutásra. Ezután jött, hogy hogy nyissuk fel a csomagtartót. A nagy ellenőrzés közepette kiszúrta a műanyagkannámat. Hogy abban mi van? Mi lenne? Gázolaj, hogy ha elfelejtenék tankolni, az abban lévő mennyiséggel eljussak a következő kútig – de két liternél nem lehet benne több, mert múltkor gazt égettem, és gázolajjal segítettem a folyamatot. Na felcsillant a vámos szeme, ez bűntett! Ugyanis én Ukrajnából egy műanyag kanna alján lötyögő mennyiségnyi gázolajat akarok behozni a zöld folyosón! Mikor mondtam, hogy ne szórakozzon már – erre elmondta, hogy csak a tankban lehet üzemanyag a kocsiban. Mondtam neki, hogy mivel alaposan átnézte a csomagtartót, és ott most istenes kupit rendezett, nem keresném meg  a kannához tartozó csövet, és a kocsi oldalán végigfolyatni meg utálnám. Öntsük ki a kanna tartalmát olyan helyre, ahol nem szennyezzük vele a környezetet, és had menjek. Vitatkoztunk egy darabig, hogy nem gondolja komolyab, hogy megéri nekem két liter gázolajat becsempészni Ukrajnából, és hazavinni Budapestre? Kitartó volt, de aztán feladta, és mondta, hogy nyissam fel a motorháztetőt, majd sokáig nézte a motoreret. Hogy a motor tetején lévő Tdci feliratot tartott ennyi ideig kiolvasnia, vagy keresett valamit, nem tudom. Mindenesetre pár perc – számora tök feleslegesnek kinéző nézelődés után mondta, hogy csukjam le a motorháztetőt, és mehetünk. Ezután már csak le kellett küzdeni a Budapesttől elválasztó háromszáz kilométeres távolságot. Végül is, örültem neki, hogy szórakoztak a vámosok, mert csak két órával később értünk haza, mint ahogy azt induláskor számoltuk, és szeretek álmosan vezetni.

Így utólag mondhatom azt, hogy Nekem Kárpátalja,  a kisvasúti nap ismét nagyon tetszett,  ismét egy élmény volt a kisvonatozás. De most egy darabig úgy gondolom, hogy ilyen szivatásnak, mint amit a határátlépések jelentenek, nem szeretném kitenni magam. Majd ha a mostaniakat normális vámosokra cserélik, akkor. Bár akiknek meséltem az esetet, azok mind azt mondták, hogy a normális vámos kifejezés az oximoron.

4 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 5 (4 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


10 megjegyzés »

  • avatar
    Joxy mondta:

    Határnál kellett volna adnod kenő pénzt, lehet hogy gyorsabb lett volna…

  • avatar
    crash ( a szerző ) mondta:

    Nem vagyok a pénzcsúsztatós fajta. Mi kell a határátlépéshez? Útlevél, és saját tulajdonú autó. Mindkettő megvolt. Ha kell hozzá pénz is, akkor hozzák ki kormányrendeletben, és akkor rakok annyit az asztalra, amennyit mondanak.

  • avatar
    IST mondta:

    Megszoktad az EU-s létet és a komolyabb ellenőrzések nélküli határátlépést, mi? :-)
    Új-Zélandra tartva a Frankfurt-Szingapúr járaton is osztogattak kis cédulákat amiket ki kellett töltenünk (mondjuk ott volt angol szöveg is). A papíron többek között volt olyan kérdés is, hogy fogyasztottam-e kábítószert az úton, illetve viszek-e be az országba. Mellette (vagy a hátoldalán) ott lapult az apró megjegyzés, hogy mindezekért Szingapúrban halálbüntetést is kiszabhatnak. Bájos. Ja, és nyilván nem.

  • avatar
    fritz2501 mondta:

    @IST

    ausztrál vízumnál a kérdőíven van olyan, hogy ön volt-e háborús bűnös, illetve rokonságában található-e?

    ON: a beszámoló 5* ! tetszik nagyon ez a stílus!

  • avatar
    Tastam mondta:

    Ezzel az írással sikerült elvenned a kedvemet az Ukrajnába utazástól. Egy ízben ugyan voltam, de az a Kárpátalja-expresszel történt, aminek kiemelt jelentősége miatt a határőrizeti szervek – érthető módon – egy kissé másként álltak a dologhoz. Bár írásodban minden bizonnyal van egy kis irodalmi túlzás, ez így is ijesztő. Pedig a nagyszőlősi kisvasút igencsak érdekelne engem is. Ha jövőre megint indul a Kárpátalja-expressz, akkor megyek vele.

  • avatar
    radio100jozsi mondta:

    Jó írás, de van pár észrevételem:

    Biztos, hogy csak napi 1 pár kisvonat megy Ilosvára, és nem 3? Mert a legfrissebb menetrend szerint is annyi van, és ahogy nézem ti a délutáni párral mentetek, ami 1 órát tartózkodik fent, viszont reggel, és délben is van még fel egy vonatpár.

    A határról annyit, hogy Ukrajnába csak az mennyen kocsival, aki profi a határátlépésben, vagy visz magával legalább egy ilyen gyakorlott személyt, más meg sem próbálja, mert ahogy itt írva volt, ez lesz a vége. Én már 3 alkalommal voltam kint, és semmi gond nem volt, és 1-2 órán belül át is értünk, igaz egyetlen alkalommal sem mentem személykocsival, és nem is tervezek ilyet tenni. Még szerencse, hogy kint a rendőrök nem szívatta, mert ez a másik dolog, amivel járhat még a saját kocsival való közlekedés. A leggyorsabb vonattal átjutni Záhony-Csap esetében, utána meg Ukrajnában Taxival 4 főnek már annyi, mint ha saját autóval mennének. Na meg Kárpátalján lég jó a vonat is, és a kisbusz közlekedés is sűrű, és a faluturizmusról nem is beszélve a házigazda is elfurikáz a taxi árnál olcsóbban.

  • avatar
    Benbe mondta:

    Szerintem ez a sztori ne vegye el senkinek a kedvét, ugyanis crash kb. mindent látott, ami gond lehet, vagy valaha gond volt.

    Ha a papír ki van töltve rendesen, csak ruhát és vodkát viszel, mindent lepecsételtetsz mindig (mi mindig a teljes mappányi iratot odaadjuk, és akkor biztos megtalálnak mindent), akkor nem lehet baj. Egyébként meg, ha vissza is kell menni valamiért, vagy félreállítanak, az általában a teljes sorbanálláshoz képest nem sok idő.

    Záhonyt el kell kerülni. A legjobb pedig tényleg, amit Józsi ír: vonatozni, majd taxizni. Egy bugyikék Zsiguli úgyis jobban bírja az utakat! És nem annyi, mintha kocsival mennél, hanem sokkal kevesebb. Nekünk a Kárpátalja-expressz végigtaxizása 15000 forint volt, a két nap összesen, tehát fejenként 5000. Ennyiből Salgótarjánba szoktunk autózni…

    Sajnos az 1-2 órás határátlépést bele kell számolni. Ennek a fő oka nem a határőrök szemétsége (ez egyáltalán nem jellemző), hanem a millió csempész, akik foglalják a sorokat. Sajnos a magyar politikának egyáltalán nem fontos, pedig valószínűleg csekély diplomáciai odahatással lehetne egy EU zöldfolyosót nyitni.

    Az országban pedig már minden flottul megy, azt mondanom sem kell, hogy mindenki ekdves és segítőkész, a vidék epdig gyönyörű, de tényleg mindig mindent könnyen el lehet intézni.

    Elvileg jövőre is lesz buszos ukrán túra (ezúttal dél-kelet felé, de a Kárpátok mindig szerepet játszik, talán a Kisszolyvai-hágó is fölkerülhet a repertoárba, csak sajnos az mindenképp óriási kerülő, mivel közúton járhatatlan). Arra érdemes eljönnie annak, aki érdeklődik, kiváló tapasztalagyűjtésre!

    Aki viszont egyszerűbb ügymenetet szeretne, annak Szerbiát, Montenegrót, Makedóniát, Albániát, Boszniát tudom javasolni. Magyar személyivel már néha meg sem kell állni a határnál…

  • avatar
    bigboy mondta:

    A mérgedben összementek a fotok is (legalábbis szélességben) ….:-)

  • avatar
    crash ( a szerző ) mondta:

    Az 1024*768 kicsi?

  • avatar
    bigboy mondta:

    Nem, csak a proporciok nem stimmelnek – ha nálatok rendben van akkor nem tudom nálam miért keskenyek a képek….
    ?ltalában a felbontás nálam 1440×900 és amugy jo szokott lenni, de most valamiért nem jok a berakott képek (az utolsó 2-3 témánál).

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.