Főoldal » Élménybeszámoló, Vasút

Visszatekintő – Kelet-Németország

Tastam 2010 augusztus 7 5 megjegyzés

Egy emberöltővel ezelőtt más világ volt Magyarországon más lehetőségekkel és más értékrenddel. Így az én generációm fiatal(abb) korában nem a “spanyolban”, vagy az “olaszban” töltött nyaralásával dicsekedett: akkoriban az NDK-ba (aki esetleg nem tudná: Német Demokratikus Köztársaság) volt menő utazni. A két részre szakadt Németország keleti, baráti fele nemcsak a “hétköznapi” turistáknak, a vasutak szerelmeseinek is sok látnivalót kínált. Az ottani, fejlettebb vasúti kultúrának köszönhetően kiterjedt szakirodalom állt rendelkezésre, be kell vallanom, hogy akkoriban többet tudtam a német vasútról, mint a hazairól. Ráadásul a vasútfotósok is liberálisabb légkörben hódolhattak szenvedélyüknek, mint idehaza. Több éven keresztül, egészen a német újraegyesülést követő esztendőkig visszatérő vendég voltam az NDK-ban barátommal, miközben volt szerencsénk majd’ az egész országot bejárni. Nagyon kellemes és szép emlékeket őrzünk abból az időszakból, és szerencsére vasútfotót is. És bár ezek egyike-másika nem épp remekbe szabottra sikerült, közzéteszem, mert egy rég elmúlt korszak hangulatát sugározza magából.

Első ízben 1981-ben utaztunk kelet-Németországba, a szállást – mint legtöbbször – Drezdában foglaltuk. Akkoriban, kezdő vasútfotósként sajnálatos módon még jóval kevesebb képet készítettem, mint később, pedig sok érdekes, mára történelemmé lett dolgot megörökíthettem volna. Szerencsére Radebeul-Ost állomás közelében lekaptam a 254 058-as pályaszámú “német krokodilt”, amely tehervonattal baktatott Erfurt irányába.

Iskolai kirándulás keretében, valamint szüleimmel már korábban is jártam az országban és emlékeztem az elegáns megjelenésű gőzmozdonyokra. Azonban mégis más volt már “hozzáértőként” megcsodálni a még ereje teljében lévő 01 0531-es vasparipát a lipcsei pályaudvar hatalmas csarnokában. Akkoriban még előfordultak gőzmozdonyok menetrendi forgalomban személyvonatok élén is, de megjelenésük – mint a képen is látható – még az ottlakók körében is feltűnést keltett.

Különleges érdeklődésre tartottak számot a keletnémet vasút, a DR (Deutsche Reichsbahn) keskeny nyomközű vonalai, melyeken – turisztikai szempontból – gőzvontatással továbbították a vonatokat. 1983-ban az ország legmagasabban fekvő városába, Oberwiesentahlba utaztunk, természetesen kisvasúttal. A cseh határ mellett fekvő település állomására azonban csak jegy birtokában léphettünk be, így ez a két odakintről, “suttyomban” készült.

Tehervonatokat még rendszeresen továbbítottak gőzmozdonyok akkoriban, a várható fordulókat és indulási idejüket a hazánkban is beszerezhető “Der Modelleisenbahner” című folyóirat rendszeresen közölte. Mégis a véletlennek köszönhet, hogy hazaútban, Annaberg-Buchholz állomáson sikerült elcsípni az 50 3646-ost. A DR ún. reko-kocsijaiból kissé macerás volt kifényképezni. Az ablak elrendezése a Bz-hez volt hasonló azzal a különbséggel, hogy a felső részt teljesen lehajthattuk, a keskeny nyílás használata azonban igen kényelmetlen volt.

Legtöbbször valamilyen eseménnyel kapcsoltuk össze utazásainkat, szerencsére ezekről a fentebb említett folyóiratból idejében tudomást szereztünk. 1984 őszén a Drezda melletti Radebeulból kiinduló, 750 mm-es nyomközű kisvasút száz éves jubileuma alkalmából megrendezett ünnepségsorozat volt az úticél, melyhez nagyvasúti járműbemutató is társult. Érdekes, akkoriban volt ilyesmire is pénz…

Minden bizonnyal az 1986 augusztusi kirándulásunk marad a legemlékezetesebb, már csak azért is, mivel akkor személygépkocsival keltünk útra, melyet odafelé autószállító kocsin a vasút vitt. Eljutottunk egész északra, Rügen szigetre is, ahol mellénk szegődött a szerencse, ugyanis teljesen véletlenül sikerült lekapnunk a nevezetes 175-ös sorozatú gyorsmotorvonat egy példányát, mégpedig a 005-ös pályaszámút.

Természetesen meglátogattuk a rügeni kisvasút vonalát is: a 750 mm-es nyomközű pályán döcögő kisvonatok Putbus és Göhren között jártak, illetve közlekednek mind a mai napig. A kisvonatot a helyiek egyszerűen csak “Rasende Roland” néven illeti, ami magyarul annyit tesz, hogy “Robogó Roland”. Azt hiszem, eme kedveskedő becenév megértéséhez nem kell magyarázat…

Kétségtelen, hogy a legjobb esztendő – vonatfotózás szempontjából – az 1987-es volt. Az évben Erfurtban rendeztük be a “főhadiszállást”, és onnan tettünk kirándulásokat a környékre. Az egyik ilyen helyszín a Saal-völgye volt, ahol a Saalbeck közelében álló várak szolgáltattak kiváló hátteret. Ezen a szeptember 3-iki fotón a 250 252-es halad éppen tehervonatával a széles völgyben.

Bizony, mai szemmel nézve nevetségesnek hat, de akkoriban különleges varázsa volt, hogy sikerült lekapnunk Nyugat-Berlinből az NSzK-ba (Német Szövetségi Köztársaság) tartó gyorsvonatot. Ezek a szerelvények ugyanis kelet-Németországban nem álltak meg, emiatt nem is szerepeltek a menetrendben. A felvétel Bad Kösennél készült a DB-kocsikkal robogó 243 159-ről szintén szeptember 3-án.

Számos vasúti érdekességet láttunk, azonban fő célunk a fölhagyott Erfurt-West állomáson megrendezett járműkiállítás megtekintése volt. A főpályaudvarról a régi vicinális vonalán több különvonat indult a kisállomásra és a városban nosztalgiavillamos is közlekedett. A felvétel a szeptember 13-án közlekedő nosztalgiavonatot ábrázolja, melyet a 95 027-es gőzmozdony továbbított.

1988-as kirándulásunk a Dessauban megrendezett járműkiállítás köré “csoportosult”, melyet június 1-jén látogattunk meg. A bemutató különlegessége abban rejlett, hogy a nagy múltú járműjavító jubileuma alkalmából nem gőz-, hanem dízel- és villamos mozdonyok voltak közszemlére téve. Többek között az E95 02 is, amely a legnagyobb, Németföldön valaha létezett elektromos lokomotív.

Ismét a lipcsei nagyállomás templomában állunk, két nappal dessaui látogatásunk előtt. Az óriási csarnokban, és a többi vonat mellett is eltörpül ez a kis, kétrészes motorvonat, mely egyébként zsúfolásig van utasokkal. Egy ízben volt alkalmam is utazni egy ilyen járgányban, az út egészen másfajta élményt nyújtott, mint egy “szokásos” méretű vasúti kocsiban történő vonatozás.

1989-ben a mára legendává érett riesai mozdonyparádén vettünk részt. Már maga a helyszín megközelítése is kalandos volt: az utolsó állomásközt vonatpótló autóbusszal tettük volna meg, ha az ne akad el az országúton keletkezett dugóban. Egyre közeledett a parádé kezdésének pillanata, de az előírásokat mélyen tisztelő sofőr csak hosszas nógatásra volt hajlandó a nyílt terepen kinyitni az ajtókat.

Másnap, április 9-én Zittauba utaztunk, hogy megismerjük az onnan induló keskeny nyomközű vasutat. Igen nagy szerencsénkre éppen az állomáson tartózkodott az 52 8195 egy különvonattal, így – az erősen borult ég ellenére – készítettünk pár fényképet. Zittau határállomás Csehország felé, így normál esetben nem mertük volna elővenni a fotómasináinkat.

1990-ben – más útitárssal – az NDK végnapjaiban jártam az országban. A végnapjai a szó szoros értelmében értendő, ugyanis már javában tartott a keletnémet Márka beváltása a nyugati, közössé kikiáltott fizetőeszközre, az átállásra pont a hazaindulásunkat követő napon került sor. Szász-Svájcot látogattuk meg, a 242 238-ast ábrázoló felvétel június 23-án, Krippennél készült.

Akkoriban a cseh és a német vasút eltérő felsővezeték-rendszere miatt, mivel megfelelő számú kétáram-rendszerű villamos mozdony még nem állt rendelkezésre, a határátlépő vonatokat dízelekkel továbbították. Ezt a feladatot legtöbbször a román gyártmányú, 119-esekre, az ún. “tengeralattjárók”-ra osztották. E szintén 23-iki fotón a 119 105 közeledik Wehlen megállóhoz egy gyorsvonat élén.

Kilencvenkettőben a keleti országrész lakóinak nagy részében már minden bizonnyal tudatosult, hogy az újraegyesítés ellenére a keleti fertályon nem valósul egyhamar ugyaz a rég áhított “jólét”, mint a volt NSzK területén. Azonban volt fejlődés, nem is csekély, ám mégsem olyan gyors, ahogy sokan remélték. A vasút is változott, ám ekkor még sok helyütt őrizte régi hangulatát, amit ez a május 7-iki fotó is tanúsít.

Sajnos a vasút területén a legnagyobb változást az utazóközönség számának és az elszállítandó áru mennyiségének drasztikus csökkenése jelentette. A nyüzsgő állomási élethez szokott utazó bizony furcsán érezte magát a kihalt állomásokon, a félig üres vonatokon. A kép a már az egységes német sorozatjelet viselő 202 220-at és vonatát szintén május 7-én, Gernrode állomáson ábrázolja.

Természetesem Berlinbe is ellátogattam, ahol különös érzés volt átsétálni a korábban szigorúan őrzött, szinte megközelíthetetlen Brandenburgi kapun, vagy az egykori Fal helyén. Természetesen itt volt tapasztalható a legerőteljesebb fejlődés, aminek legnagyobb részét a két, korábban elzárt városrészt újra összekötő vasútvonalak megépítése jelentette. A 228 714 egy emeletes S-Bahn szerelvénnyel május 8-án Wildpark állomáson pózolt nekem.
Ezután még több alkalommal ellátogattam a volt NDK területére (csak úgy, hiszen járműparádék már nem nagyon voltak), azonban – pontosan nem is tudnám elmondani, miért – ez már nem volt az igazi. Aztán az egységes megjelenésű McDonald’s-ok, az ugyanolyan díszkövezések, a mindenfelé egyformán piros “egyen-vonatok” már nem igazán vonzottak. Ebben az évezredben még nem voltam Németországban…

2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 (2 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


5 megjegyzés »

  • avatar
    Blechturmgasse mondta:

    “…Nyugat-Berlinből az NSzK-ba (Német Szövetségi Köztársaság) tartó gyorsvonatot. Ezek a szerelvények ugyanis kelet-Németországban nem álltak meg, emiatt nem is szerepeltek a menetrendben.”

    Nem azért nem szepeltek a DR Kursbuchban az “Interzonenzug”-ok, mert nem álltak meg az NDK területén, hanem azért, mert külön kötetben (részben), a nemzetközi menetrendek között, azon belül is elkülönítve jelent meg a mi zöld oldalainkhoz hasonló kivonata. Emiatt nem szerepelt a belföldi részben, nem a nem-megállás miatt. Ajánlott olvasmány:
    http://www.amazon.com/Interzonenzüge-Peter-Bock/dp/3765471186

  • avatar
    Benbe mondta:

    Tényleg csodálatos idők voltak! A mostani német vasút nekem se tetszik igazán, a 151-esekkel vont teherek meg néhány hegyvidéki rész érdekelne, más nem. És persze a Harz!

  • avatar
    crash mondta:

    A németeknél szabad volt akkoriban fotózni, vagy ott is tiltott volt?

    A Holzrollerek anno miért tűntek el olyan gyorsan?

  • avatar
    Tastam ( a szerző ) mondta:

    Amikor mi jártunk oda, nem volt kifejezetten tiltva, csak nem ábrázolhatott állomási vágányhálózatot.

  • avatar
    Benbe mondta:

    Az újraegyesítés után jelentősen csökkent a forgalom, viszont sok volt az új gép. A 112/114/143 sorozatot (“Trabant”) a DR nagy számban állította forgalomba, majd a DB is rendelt belőlük. Az U-BOOT-ok, V100-asok, 118-asok meg pár évvel később mentek a könnyűmotorvonatok miatt…

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.