Főoldal » Sajtóközlemény

Fejezetek a magyar vasutak történetéből – filmsorozat az m1-en.

kertivasut 2010 szeptember 3 14 megjegyzés

Fejezetek a magyar vasutak történetéből címmel különleges vasúttörténeti sorozat vetítésébe kezd szeptember 6-án a Magyar Televízió.
Az első adás délután 15.00 órakor lesz az m1-en Vasút az Al-Dunához alcímmel. A 20 perces adás a Pozsonytól az al-dunai Báziás-ig épített vasút története. Az első közforgalmú vasút Pest és Vác között jött létre, majd Pest-Szolnok következett, így kezdődött a magyar vasutak története. Ezt követte a Bécs-Pozsony szakasz, aztán a dolog megállt, mert 1848-ban nem vasútépítéssel foglalkozott az ország. Az aradi tizenhármaknak vasutas tagja is volt, Lázár Vilmos civilben a Magyar Középponti Vaspálya Társaság, az első magyar vasút főpénztárnoka volt. 1850-ben folytatódtak az építkezések, ezúttal már az osztrák birodalom igényei szerint, akiknek az volt a legfőbb törekvésük, hogy bánsági királyi erdőket, bányákat, ipari üzemeket összeköttetésbe hozzák Béccsel.

A 20 perces adások hétfőnként 15.00 órai kezdettel lesznek.

Sáfrány József rendező-operatőr az elmúlt két évtizedben nyolc országot utazott be az új ismeretterjesztő sorozat és előzménye, a Száz vasútat, ezeret – kedvéért különböző nosztalgiaszerelvényeken, például Magyarország legidősebb gőzösén. A 75 órányi felvétel, valamint számos történeti dokumentum, fotó felhasználásával készült új tematikus sorozat ipartörténeti, gazdasági és politikai összefüggéseken keresztül tárja fel a hazai vasút bő másfél évszázados történetét.

Az alkotók és a film szakértője, Soltész József főmuzeológus volt.
A tíz részes ismeretterjesztő tévéfilm a Közlekedési Múzeum és MÁV Nosztalgia közreműködésével készült.

Akiket érdekel a nosztalgia vasutazás kapcsán a vasúttörténeti érdekességek azoknak ajánlom az m1 adását (jelenleg ismétlésről nem tudok így a munkaidőben lévő adást praktikus rögzíteni)

Boncz Tibor
knight009 -nak köszönöm, javítva

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


14 megjegyzés »

  • avatar
    bigboy mondta:

    Remélhetöleg sikere lesz a müsornak, és akkor rendszeressé válhat egy hasonlo program a magyar TV-ben. Sajnos eddig mindig csak a nekifutások voltak, majd mély csend…..

  • avatar
    Nyerges Norbert mondta:

    Naívan azt hittem, hogy itt (Japánban) pont meg tudom nézni az MTV Online segítségével, ugyanis a du 3 óra itt este 10 óra és addigra tuti hazaérek a munkából is.
    Azonban ilyen távoli országban az MTV Online bizony meg sem mozdul…
    (egy felirat szerint még ha valami adat érkezne, akkor sem biztos, hogy meg tudnám nézni, hiszen csak az internetre engedélyezett műsorokat adják online-ban) :(

  • avatar
    kertivasut ( a szerző ) mondta:

    A filmek vetítési joga területi hatályos, leegyszerűsítve olcsóbb a jogdíj, ha csak Magyarországra (értsd kevesebb nézőszámra)veszik meg.
    A saját előállítású filmeknél ilyen területi korlát általában nincs (ott viszont a jövőbeni értékesíthetőség miatt fordulhat elő területi korlát, hisz ami szabadon hozzáférhető azt már nehéz mondjuk a Discoverynek eladni) Az igazi az lenne, ha a TV műsor oldalak a valóságnak megfelelően ezeket az online adásokat, önálló TV adóként feltüntetnék, az MTV pedig jelölné a műsortervében, hogy on-line is nézhető. A korlátozások értelemszerűen a videó tárakra is igazak, nem csak az on-line adásokra.

  • avatar
    bigboy mondta:

    Itt megint valaki okosabb akar lenni a kelleténél.
    Az MTV által kisugárzott eredeti müsorok jogdijait arra a 15 millio magyarra kell csak rendezni, aki alapbol érti a nyelvet (igy pl. a DUNA TV is a filmjogokat ennyi emberre veszi meg függetlenül attol, hogy akár 200 millio is nézhetné pl. a Rambo magyar változatát).
    A maradék néhány milliárd embernek nem szol ez a müsor, mert egyszerüen nem érti.
    Ha esetleg eladnák a Discovery-nek stb. akkor ott amugy is angolul stb. jelenne meg, ami már egy másik müsor és másik jogdij.
    Ezért eleve nincs semilyen korlátja annak, hogy magyar nyelven on-line-ben elérhetövé tegyék a világ minden országába (természetesen ez csak kizárolag erre az eredeti müsorra érvényes).
    A baj az, hogy a magyar videoportálok csapnivaloan rosszak külföldi elérhetöség szempontjábol (gyakorlatilag egyik sem megy….).

  • avatar
    bigboy mondta:

    Amugy a videotárbol sikerült megnéznem a filmet (http://videotar.mtv.hu/?k=Fejezetek+a+magyar ).

    A filmanyag nem rossz, némi zavaro pillanatok vannak benne (ha már sikerült helikopotert bérelni, akkor miért nem forditották meg a mozdonyt….), mert igy sajnos nem a legjobb képileg.
    Elég szép munkát végeztek az alkotok az archivumok és képanyagok elökeresésében, és az uj felvételek is illettek az anyaghoz, mégha talán a kelleténél is egy kicsit többet ismétlödtek egyes képkockák.

    Ami viszont sajnos nagyon közepes; az a szöveg, a narrácio, ill. a hanghordozás.
    Valamivel tárgyilagosabb hangvitel és kevesebb ellihegett szöveg talán több lett volna.
    Az ember a helyenként szövegártol képtelen a filmet felfogni, igy annak eleveszik a jelentösége – akár a rádioban is leadhatták volna.

    Valoszinü, hogy már késö, hogy a követlezö részeken változtassanak, ennek ellenére kiváncsian várom a folytatást.

  • avatar
    Misi Misi mondta:

    Én is megnéztem az első adást. Mondjuk kicsit fura volt, hogy minden állomás után ugyanazt a nosztalgia vonatot mutatták, ami szép csak kicsit fura. Annak idején a Száz vasutat, ezeret sorozatban is hasonlóan volt megcsinálva, de ott általában a szóban forgó állomáson mutattak gördülőállományt meg a környékét is. Persze ez nem ugyanaz a műsor meg a bánáti vasútállomásokon nincs is mit mutatni mert a vasút az gyakorlatilag megszűnt.

    Engem két dolog zavart egy picit. Az egyik, hogy húsz perc alatt elég sokat akartak elmondani, és mintha kicsit kapkodósra sikeredett. Igaz, hogy építési időrend szerint mutatták be a vasútvonalakat, de túl sok volt és nekem úgy tűnt mintha ugrálnánk ide-oda. a Másik pedig a narráció volt amit Bigboy is mondott.

    Ennek ellenére nekem nagyon tetszett, jó volt nézni. Várom a folytatást, és remélem lesznek még ilyen sorozatok a tvben!

    Misi

  • avatar
    bigboy mondta:

    Egyetértek veled, jo lett volna az ismételt képek helyett egy térkép vagy valami hasonlo utalás, mert sok laikus (akinek a müsor föleg szolt) azt sem tudja, hogy hova tegye az állomásokat, szakaszokat, amiröl a filmben szo volt.

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    Én tegnap néztem meg a Száz vasuztat, ezeret című film első részét. Utánna beletekertem ebbe is. A képanyag legalább 90 %-a ugyanaz! Inkább javaslom mindenkinek az eredeti filmet, kicsit hosszabb, pontosabb.

  • avatar
    Nyerges Norbert mondta:

    Szerencsére a videótár (igaz kisebb akadásokkal) működik külföldön is.
    Az élő adás az, ami továbbra sem mozdul meg.

  • avatar
    Misi Misi mondta:

    Kedves B.Zsolt!

    A Száz vasutat, ezeret hol nézted meg. A neten meg lehet valahol találni élvezhető(nem inda vagy youtube) minőségben? Nekem csak kazettán van meg, de egyrészt itt-ott hiányos, másrészt már rongyosra néztem a szallagot….

    Azt én is észrevettem hogy van bőven képkocka ami abból a sorozatból lett “átmásolva” ami nem baj, ha az ember először néz ilyen sorozatot, akkor nyilván nem tűnik fel, de amügy kicsit izé…

  • avatar
    bigboy mondta:

    Megnéztem a 2. részt is. Valamivel nyugodtabb volt, nem volt (annyi) lihegés csak csapnivalo hanghordozás.
    Képileg sem volt nagyon a csucson és nagyon hiányoztak a térképek, az informáciok, mert a szövegböl gyakran nem lehetett kideriteni melyik városban van a kamera….

  • avatar
    bigboy mondta:

    Azt hittem, hogy a szerzö egy kicsit konzekvensebb lesz és a végéig fogja követni a sorozatot. Ugy látszik nem igy müködik a dolog.
    Kár, pedig jo lett volna a filmsorozathoz egy mindig aktuális vitaforum.

    (hátha eljut a szerzökhöz is).

  • avatar
    IST mondta:

    Nyissak hozzá egy fórumot?
    Minden részről szerintem nem kell külön bejegyzés (persze ha van valakinek hozzá kedve akkor megoszthatja egy-egy ilyenben a gondolatait), beszélgethetünk róla a fórumban is, de akár itt is maradhatunk, csak ezt a bejegyzést kicsit nehezebb előásni.

    Nekem ami nem jött be a mostani részben:
    Nagyon szegényes a képanyag. A 20 perces film első öt percében alig-alig van vasúti kép. Szép Erdély, jó látni az állatokat is, de annak ellenére, hogy megy alatta a vasúti témájú szöveg, ha a tévében csak úgy átkapcsolva látom akkor simán azt hiszem, hogy egy állatokkal kapcsolatos ismeretterjesztő filmet nézek, nem vasútit. De ugyanezt mondhatnám a fatelepes bejátszásokra is.
    Számomra hiányzott egy térkép is, szerettem volna látni is azt amiről a narrátor beszél, hogy mikor-merre épült meg a HÉV például.
    A fekete-fehér filmsorokat én ott nem értem amikor jól kivehető mondjuk a fényképező emberke.
    Valószínűleg megpróbáltam volna a készítő helyében több korabeli fotót felkutatni, valamint többet támaszkodtam volna a gőzös haladását mutató videóra, még akkor is, ha az ugyebár nem “ezer évvel” ezelőtt készült. Ha már a szöveg a vasúthoz kapcsolódik, akkor inkább legyen alatta vonatos film.

    A fenti negatívumok ellenére megérte megnézni, jó volt látni a pár évvel ezelőtti jeleneteket, azt meg rossz volt látni, hogy mennyire lerobbant mára mindez.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.